Ezek nem azok a betyárok, ezek belvárosiak!

2017/01/26  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Belvárosi Betyárok zenekar Váray László dalszerző gyerekzenekara. Első, saját dalaikat tartalmazó lemezük 2016. november elején látott napvilágot, Fejforgató címmel. Ebbe hallgathatnak bele kicsik és nagyok a duó lemezbemutató koncertjén, 2017. február 5-én a Puskin Art Moziban.

Ezek nem azok a betyárok, ezek belvárosiak!

A Belvárosi Betyárok játékos, irodalmi ihletésű dalszövegekre írt dalai különböző népek zenéin és olyan alapműfajokon kalauzolják át a gyerekközönséget, mint a magyar népzene, a bluegrass, a country vagy épp a reggae. A 2014-ben alakult duó alapítója Váray László, szövegíró, énekes, a Colombre Band frontembere, a formáció másik tagja pedig Valastyán Tamás dobos, aki ütőhangszereken, elsősorban cajonon muzsikál. Laci a dalokat eredetileg unokaöcsiknek és unokahúgoknak írta, hogy ünnepekkor, összejövetelekkor együtt énekelhessen a család – ezért van szinte minden dalnak a valóságban is létező főhőse és igazi története.

Műsoruk saját szerzeményekből és versmegzenésítésekből áll, hangszerismertetőkkel- és elsősorban a közös éneklésre épülő gyerekprodukciójukkal sikeresen koncerteznek az ország intézményeiben, fesztiválokon és külföldi magyar közösségekben is.

A lemez „slágere”, a Láss világot! című dal mantra és jókívánság is egyben. Ebben a nótában arról és azért énekelnek a Betyárok, hogy a négyéves, Zalán nevű kisfiú szeme meggyógyuljon, és rengeteg csodát lásson a világban. A történet még két éve, 2015 nyarán kezdődött, amikor egy közös barát hívta fel a zenekar figyelmét egy győrasszonyfai családra, ahol a kisfiúnak, Zalánnak súlyos szembetegsége, úgynevezett retinoblasztómája van, amely mindkét szemét érinti. A kisfiú hároméves korára több mint 31 műtéten és 51 altatáson esett át. A Betyárok pedig segíteni szerettek volna, úgyhogy felvették a kapcsolatot a családdal és jótékonysági koncertet szerveztek a nekik. Erre az alkalomra született meg a Láss világot! című dal is.

A zenekar kezdeményezésére, egy jótékonysági szervezet segítségével adományokat gyűjtenek Zalán gyógyulására.

 

 

 


 

 

Szólj hozzá!


Bazi nagy Metallica-buli: pár nap, és indul az egynapos jegyek értékesítése

Bazi nagy Metallica-buli: pár nap, és indul az...

A Metallica nem lassít – sőt, úgy tűnik, a zenekar újra és újra képes felülírni saját rekordjait. A 2023-ban indult M72 World Tour globális...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Az ember, aki nem akart istennek látszani – Nirvana MTV Unplugged by Pollyna

Ma este nemcsak egy koncertre ülhet be az, aki a Nirvana MTV Unplugged by Pollyna eseményt választja, hanem egy időutazásra, amely visszavisz 1993 őszébe – a zeneipar egyik legőszintébb és legmegrendítőbb pillanatához.

Mária Terézia vizét issza és design kanapén pihen meg JLO vasárnap Budapesten

Még kettőt kell aludni, és az MVM Dome színpadára lép „Up All Night – Live in 2025” című exkluzív turnéja keretében Jennifer Lopez. Azt már tudjuk, mit fog enni a világsztár (link a cikk végén), de vajon mivel oltja a szomját Budapesten?
Új koncertek