Év koncertje

Ezer táncos és zenész, ezer lámpás – és némi rozé

2019. május 23.  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Több mint hatvan pincészet roséi és más stílusú borai, valamint élesztős kenyerek és más finomságok mellett koncertek, ifjúsági és egyéb programok várják a 8. Rosalia Rosé és Pezsgő Liget látogatóit a Városligetben május 31. és június 2. között.

Fotó: Ezer lámpás éjszakája

A borozókat minden este koncert és éjszakába nyúló buli szórakoztatja: fellép többek között az Aurevoir, a Mary PopKids, a Bágyi Balázs Quartet, a Peet Project, az Animal Cannibals, a Parno Graszt és a DJ Juhász Laci, vasárnap pedig folklór program várja az érdeklődőket.  Azt tudtátok, hogy Magyarországon 1985-ben került a piacra az első bor rosé megnevezéssel? Hazánkban már a borfogyasztás tizedét teszi ki.

***

A Duna Művészegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes mellett kilenc ország mintegy kétszáz művészének fellépésével június 8. és 16. között rendezik meg a 24. Duna Karnevált Budapesten. A budapesti Szent István-bazilika előtti téren délutánonként koncertek és táncházak várják a közönséget, esténként pedig látványos gálaműsorokkal mutatkoznak be a meghívott magyar és külföldi együttesek. Fellép mások mellett Pál István "Szalonna" és Bandája, az EthnoRom, a Szilvási Gypsy Band és a Fitos Dezső társulat.

A Szent István térre érkezik majd pünkösd vasárnapján a Petőfi térről induló karneváli felvonulás, amely a belváros leglátványosabb helyszíneit érintve közös ünneplésben ér véget mintegy ezer táncos és zenész részvételével. Az esti Pünkösdi Karnevál táncképeiben a termékenységvarázslás ősi tradíciója mellett megjelennek a 16. századra visszavezethető pünkösdi népszokások tánc- és zenei hagyományai, a pünkösdi király- és királynőválasztás. A gálaműsort június 12-én tekintheti meg a közönség a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A műsor első részében a külföldi táncegyüttesek mintegy 150 művészének közreműködésével Világkarnevál című látványos tánckoncert lesz látható. A második részben a Duna Művészegyüttes, a Szent Efrém Férfikar és a Magyar Állami Népi Együttes főszereplésével mutatják be a Bartók & Folk című előadást.

***

Vasárnap tartják az Ezer lámpás éjszakája elnevezésű rendezvényt az eltűnt gyermekekért, jótékonysági koncertekkel, családi és gyermekprogramokkal várják az érdeklődőket. A rendezvény végén több ezer világító lufik engednek fel, ezzel jelezve, hogy minden gyermeket hazavárnak.

Helyszín: Királydomb (Városliget), Budapest

Fellépők:

16:00 New Level Empire
17:00 Veréb Tamás
17:45 Dorogi Péter (Intim Torna Illegál)
18:30 ESSEMM
19:15 Varga Viktor
20:30 Pápai Joci

Május 25-e az eltűnt gyermekek világnapja: 2004-ben tartották meg először az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt, hatéves Etan Patzra és társaira emlékezve.

 

 

Rosalia Rosé és Pezsgő Liget, Duna Karnevál, Ezer lámpás éjszakája

 

 

Szólj hozzá!


 A gyilkos tekintetű frontember visszatér a tett színhelyére: jön a Therapy? az A38-ra

A gyilkos tekintetű frontember visszatér a tett...

Másfél évvel a tavaly januári fullos koncertje után idén novemberben ismét tiszteletét teszi az A38 Hajón a 30 éves fennállását ünneplő...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az ígéret földjére visz az Amberjack

Az Amberjack mozgalmas évet tudhat maga mögött, sok koncerttel és személyi változásokkal, amelynek eredményeképpen a csapat öttagú lett: Láng Vince (tényleg így hívják!) és Remete Marcell, valamint a billentyűs Budai Benjamin és a basszusgitáros Németh Csaba mellett a dobos Moczó Martin lett az új családtag. A zenekar második...

Az All Time Low lesz a 5 Seconds of Summer vendége a Parkban

2020. június 4-én első alkalommal ad koncertet a Budapesten az ausztrál pop-rock csapat, a 5 Seconds of Summer. A Park nagyszínpadán a Baltimore-i dallamos emo-pop formációval, az All Time Low-val osztoznak majd.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek