Folyamatosan belepofátlankodnak majd egymás szettjébe: Junkies vs. Moby Dick

2018/10/30  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Rendhagyó koncertet ad november 3-án a Moby Dick és a Junkies. A 38 éve alapított thrash metal és a jövőre negyedszázados punk rock zenekar tagjai a Barba Negrában csapnak a húrok közé, ám ezúttal egészen más jellegű bulira készülnek, mint amilyet korábban megszokhattuk tőlük.

Folyamatosan belepofátlankodnak majd egymás szettjébe: Junkies vs. Moby Dick

„Jó pár évvel ezelőtt Barbaró Attila állt elő azzal az ötlettel, hogy szervezzünk egy olyan bulit, ahol két zenekar lép fel úgy, hogy mindkét banda felszerelését felállítják a színpadon, és párbajszerűen játsszák egymás dalait. Megkerestük ezzel az egyik népszerű hazai csapatot, akiknek tetszett is a dolog, de végül nem sikerült összehozni velük a bulit” – mesélte Szekeres András, a Junkies énekese. „Azóta is többször szóba került a zenekari párbaj ötlete, melynek megvalósítására most a Moby Dick együttest kértük fel.”

A Junkies és a Moby Dick tagjai utoljára 1998-ban, a Petőfi Csarnokban koncerteztek együtt – a soproni metal csapat azon a bulin köszönt el a közönségtől. Bár néhány év szünet után újra összeálltak, azóta egyetlen olyan esemény sem volt, ahol a Junkies tagjaival közösen léptek volna fel. Azt, hogy egymással párbajozzanak, Barbaró vetette fel, aki az utóbbi időben baráti viszonyba került a Moby Dick gitárosával.

„Ez egy érdekes szituáció, hiszen csaknem napra pontosan 20 évvel ezelőtt játszottunk utoljára egy színpadon. Maga a párbaj ötlete pedig nagyon izgalmas, mert korábban ilyet még nem csináltunk senkivel. Persze voltak olyan koncertek, amelyeken vendégzenészek is szerepeltek, vagy előadtunk egy-egy dalt például Hobo és Nagy Feró szerzeményei közül, de kortárs zenekarok nótáiból még sosem készültünk” – mondja Mentes Norbert, hozzátéve: bár közel áll hozzá a Junkies világa, a dalaikat játszani nagy kihívás lesz.

A zenészek több meglepetéssel is készülnek a párbajra: az egyedi feldolgozások mellett lesznek olyan nóták, amelyeket a két banda közösen ad elő, sőt a dobosok például egy-egy zenei blokkban a többiek nélkül is összecsapnak. Ahogy Mentes fogalmaz:

„folyamatosan belepofátlankodunk egymás szettjébe, hogy kitúrjuk a műsorából a másikat”.

Az eseményen tehát a két zenekar külön koncertet ad, de egymás produkciójában is feltűnnek majd a zenészek.

„Nagyon kíváncsiak vagyunk a fogadtatásra. Mindig próbálunk új dolgokat kitalálni, illetve újabb projektekkel szórakoztatni magunkat, mert ha ennyi év után is folyton ugyanazt csinálnánk, idővel elveszítenénk az érdeklődésünket és unalomba fulladna az egész” – magyarázza Szekeres. „Ha sikeresnek bizonyul az összecsapás, és meglátjuk benne a szikrát, akkor később esetleg más zenekarokkal is szervezhetünk hasonlót.”

A november 3-ai bulin a közönség szerepe is fontos: érdemes zenekari pólóban érkezni, illetve felkészülni mindkét együttes dalaiból, a párbaj során ugyanis – mivel a csapatok egymás szerzeményeit is játsszák – letesztelik majd, hogy a Junkies-rajongók hogyan éneklik a Moby Dick nótákat és fordítva. Szekeres kihangsúlyozta: miután a Tabu című lemezük születésnapi koncertjét elmosta az eső, ezen az estén elsősorban a 20 éves album dalait veszi elő a Junkies.

Az összecsapás este 21.10-kor kezdődik, előtte a Burnout csapata felel a hangulatért.

 

Junkies, Szekeres Tamás, Barbaro Attila, Moby Dick, párbaj, Barba Negra

 

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek