Gyere, gyere ki a hegyoldalba!

2019/06/24  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A Budapest Beyond Sightseeing csapata több mint 10 éve vezet szocio-kulturális városnéző sétákat Budapesten. A sétakínálatban több program is van, amelyek a zenéhez köthetők, ebből válogattunk.

1985. LGT koncert a Tabánban/ FORTEPAN

Gyere, gyere ki a hegyoldalba! - Budai beat séta
2019. július 13., szombat, 13:00–16:00

A bóklészás során a hatvanas-hetvenes évek legendás első kerületi ifjúsági szórakozóhelyeit, az Omega, az Illés és a Tolcsvay Trió egyik bölcsőjének számító Vár-klubot, a Mini együttes által is megénekelt Bem rockpartot, a mai ötvenes-hatvanas-hetvenes korosztály koncert alapélményeit jelentő Budai Ifjúsági Parkot és a sokak számára minden évben egyetlen napra Woodstock hangulatát elhozó tabáni örökünnepek helyszíneit járják be.

Jazztörténeti időutazás a Belvárosban
2019. augusztus 10., szombat, 10:00–12:00

A tizenkilencedik század végén egy radikálisan új zenei irányzat született meg New Orleans-ban, ami a harmincas évekre meghódította Amerikát. Európába, és így Magyarországra is a szabadság szimbólumaként tört be a két világháború közötti időszakban. A sétán megismerkedhettek a jazz kialakulásával, fejlődésével, történelmi vonatkozásaival és azzal, hogy miként tiltották először a németek, majd a szovjetek, és miként vetették be „kulturális trójai falóként” az amerikaiak.

Beat generációk, Omegától a Bizottságig
2019. július 6. és augusztus 10., szombat, 17:00–19:30

Beat, rock, underground, alternatív – ezek a fogalmak jellemzik leginkább a Kádár-korszak könnyűzenéjét. Ha szavak mögé odaképzeljük a ritmust, az ütemeket és a dallamot már nem is járunk messze attól, hogy magunk is visszacsöppenjünk abba a világba, ahol az elegáns Centrál Kávéház helyén a Metró Mélyépítő Vállalat üzemi étkezdéje várta a munkásokat és a hosszúhajú farmernadrágos fiatalok szomorúan vették tudomásul, ha megjelenésük miatt kitiltották őket egy-egy rendezvényről. A kétórás program során megismerkedhettek a klubélet főbb sajátosságaival, a zenei irányzatok változásaival és egy kicsit magunk is átélhetjük a „nagy generáció” kihívásait és örömeit.

 

városi séta, Budapest Beyond Sightseeing, Vár-klub, Bem rockpart, Budai Ifjúsági Park, Tabán

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek