Korál

Gyorsan lett világsztár és mégis szerény maradt: James Blunt májusban visszatér Budapestre!

2017. november 29.  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

James Blunt 4 évvel ezelőtti, óriási sikerű koncertje után visszatér Budapestre. Új, The Afterlove elnevezésű turnéjával 2018. május 8-án a Budapest Arénában lép színpadra

Gyorsan lett világsztár és mégis szerény maradt: James Blunt májusban visszatér Budapestre!

A felső-középosztálybeli családból származó énekes – eredeti nevén James Hillier Blount – 1974-ben született az angliai Tidworth-ben. Édesanyja háromévesen furulyázni, ötévesen hegedülni, hétévesen zongorázni tanítatta. Mivel édesapja a Brit Légierőnél szolgált és a család kétévente költözködött, így James 7 évesen már bentlakásos iskolában tanult, és szüleit gyakorlatilag csak a szünidőkben látta. 14 évesen vásárolta első gitárját, amin dalokat kezdett írni.

Tanulmányai után családi hátterének köszönhetően a katonai pályát választotta. 1997-től már tiszti rangban szolgált, állomásozott Kanadában, Koszovóban, majd Londonban.

2002-ben szerelt le a hadseregtől és rögtön az EMI Publishing-hez szerződött, mint énekes-dalszerző. Debütáló albuma 2004 októberében jelent meg és nagyrészt általános közönnyel fogadták. Majd kijött az a bizonyos harmadik kislemez...

Ez a nagy sláger kellett ahhoz, hogy elinduljon a karrierje: további négy album és négy listavezető sláger, öt Grammy jelölés (valamint BRIT-, Ivor Novellos- és MTV-díjak), közel 20 millió eladott lemez, 40 millió dalletöltés világszerte. Továbbá 6 millió like a Facebookon, és egy elképesztő, 412 milliós nézettség a Youtube-on.

Legújabb albuma The Afterlove címmel tavasszal jelent meg, az elmúlt hónapokban pedig Robin Schultz szerzeményével, az OK című dallal hallható folyamatosan a rádiókban. (A Bslaton Sound szervezői éppen a napokban jelentették be, hogy Robin Schultz fellép Zamárdiban.)

Emellett hírnevével nemes ügyeket szolgál: jótékonysági szervezeteket támogat, valamint az éghajlati változás sürgető ügye mellett is kampányol. Az egyik legvisszafogottabb és legkedvesebb sztár, James Blunt tehát újra Budapestre érkezik, hogy a magyar közönséget ismét magával ragadja egyedülálló zenei világába.

Jegyek december 1-én 9 órától kaphatók.

James Blunt, koncert, Papp László Budapest Sportaréna

 

 

Szólj hozzá!


A család nyilatkozata azt sejteti: Avicii öngyilkos lett

A család nyilatkozata azt sejteti: Avicii öngyilkos lett

Azon kívül, hogy több vizsgálatot is elvégeztek és kizárták az idegenkezűséget, nincs egyelőre hivatalos közlemény a csaknem egy hete elhunyt...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Csík Ünnep Karácsony Jánossal, Kiss Tibivel és Lovasi Andrással

Pörög az élet a Csík Zenekar háza táján – nemrég például arról számoltunk be, hogy Szabó Attila szólólemezt adott ki. Most meg azt a hírt hoztuk, hogy Pünkösdhétfőn Csík Ünnep lesz Siófokon – és ehhez akkor is ragaszkodunk, ha a zenekar FB-oldalán ennek a rendezvénynek semmi nyoma.

Ma éjfélig lehet szavazni Budapest dalára!

Még a szervezőket is meglepte, milyen sokan éreztek késztetést, hogy megalkossák a főváros dallamát. Összesen 116 eddig ismeretlen előadó gondolta úgy, övé lehet a legjobb szerzemény.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek