Ha az ABBA nem is, az ABBA-tribute show eljön az Arénába

2019/03/06  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A tribute koncepció idén az ABBA “People Need Love” című első kislemezének 45. születésnapját ünnepli. Győrben március 25-én, majd egy nappal később, március 26-án Budapesten lépnek fel vele.

Ha az ABBA nem is, az ABBA-tribute show eljön az Arénába

Az ABBA legendája 1974-ben, az Eurovíziós Dalfesztiválon kezdődött (és azóta is a popzene történelmének legtöbb lemezeladással rendelkező együttese lett – jó, jó: a Beatles után a második helyen). A győztes Waterloo című sláger volt számukra a nagy áttörés, melyet számos világszerte slágerlista vezető dal követett. Nem titok, hogy az ABBA már évtizedek óta nem turnézik, így a fáklyát “THE SHOW – a tribute to ABBA” című show viszi tovább, mely a világ legjobb ABBA-emlékkoncertje, legalábbis  a Hivatalos Nemzetközi ABBA Rajongói Klub (Official International ABBA Fan Club) szerint.

A showt 2001-ben hozták létre, és azóta is járják vele a világot. Közel 700 koncerttel 40 országban, több mint 2 millió eladott belépővel hoztak újabb és újabb sikereket az ABBA-nak, most pedig a ‘THE SHOW’ az ABBA “People Need Love” című első kislemez kiadásának 45. évfordulóját ünneplik.

“Az ABBA tökéletes másának megalkotásakor az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy svéd énekeseket használjunk. Van egy olyan jellegzetes kiejtésük, amit más nem tud utánozni. Így nem kellett semmilyen kompromisszumot kötnünk, amikor újra alkottuk az igazi ABBA-hangzást” – nyilatkozta Kenneth Svoldgaard producer.

Ami a többi ilyen emlékkoncerttől megkülönbözteti ezt a mostanit az az, hogy a két női énekest nemcsak kinézetben, de hangzásban is sikerült úgy újjáteremteni, hogy szinte megtévesztésig hasonlítanak Agnethára és Anne Fridre – állítólag még a legkritikusabb rajongók is elismerően nyilatkoznak róluk. A két énekesnőt azután válogatták be a zenekarba, miután megnyerték a nagy svéd tehetségkutató show-t mint ABBA lányok.

A ‘THE SHOW’ zenéjét a svéd Waterloo (mi más :) ) nevű együttes játssza, melyet a Londoni Nemzeti Filharmonikus Zenekar kísér a háttérben, Matthew Freeman zenei igazgató vezényletével.

Hogy még jobban elérjék az eredeti hatást, egy eredeti ABBA-zenész is feltűnik a show-ban vendégelőadóként: a legendás szaxofonos, Ulf Andersson még az eredeti ABBA-val turnézott együtt és az ‘I Do, I Do, I Do, I Do, I Do’ című sláger zenéjét együtt írta Benny Anderssonnal.


Az Abba mára élő legenda, ezt bizonyítják évtizedek óta világszerte a teltházas koncertek, a nagysikerű Mamma Mia-filmek és nem utolsó sorban a Mamma Mia-musical, ami szintén hatalmas sikernek örvend Magyarországon is.

ABBA, Abba-tribure, Aréna

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek