K*pjátok-be dal a hipsztereknek: Foster The People

2017/03/14  ·   Ajánló   ·  Simonyi Éva

A Foster The People július 4-én ad koncertet Budapesten a Parkban.

K*pjátok-be dal a hipsztereknek: Foster The People

A zenekar a zseniális billentyűs-programozó-énekes frontemberéről, Mark Fosterről kapta a nevét, aki középiskola után rögvest Los Angelesbe költözött, hogy beindítsa zenei karrierjét, de az áhított banda csak 2009-ben született meg Mark Pontius feltűnésével.

2009 óta 2 album jelent meg tőlük, a 2012-es Torches és a 2014-es Supermodel. Dalszövegeik és klipjeik is egyaránt érdekesek és velősek: Houdini című daluk klipjében például kifigurázzák, hogy a (fiú)bandákat és zenészeket mennyire használják ki és játszanak velük rongybaba módjára, hogy a managerek és producerek több pénzhez jussanak, míg a Pumped Up Kicks című slágerük dalszövege egy iskolai lövöldöző szemszögéből íródott. Utóbbi dalnak a ritmusos, pattogósabb refréne, és táncolhatós-bulizós dallama ilyen dalszöveghez társítva sokaknál csapta ki a biztosítékot, de az énekes így nyilatkozott: “ez egy ilyen k*pjátok-be dal a hipsztereknek: meghallják, és majd táncolni akarnak rá”. Ezzel a dallal robbantak be anno a köztudatba, amikor megjelent, minden buliban ez szólt (néha persze mixelve, dehát ebből szerintem az eredeti a legjobb).

Bár az utóbbi években kicsit elcsendesedtek körülöttük a dolgok, már megkezdték a munkálatokat az új albumon, így van mire várni! A készülőfélben lévő harmadik lemezről Mark Foster így nyilatkozott: “az első album leginkább electro-pop volt, a második inkább egy rockosabb album, a harmadik pedig azt hiszem hip-hop-os lesz”. Kíváncsian várjuk!

 

 Fotó: Facebook

 

 


 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek