Katona Petra elmeséli, milyen volt a karantén a Karib-tengeren

2021/03/10  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Úgy első blikkre az ember azt mondaná, ha választhat Józsefváros és Barbados között, akkor magasan az utóbbi nyer. Aztán, ha belegondol, hogy 2 hónapig egy hajón vesztegelni... – már nem annyira nyerő a dolog.

Katona Petra elmeséli, milyen volt a Karantén a Karib-tengeren

Katona Petrával először 2012-ben találkozhattunk az X-Faktor harmadik szériájában, ahol Soldiers néven mutatkozott be két lánytestvérével közösen, ahol egészen a mentorházig jutottak.

Vokalistaként is számos nagy hazai produkcióban bizonyított, így dolgozott többek között Pápai Jocival, akivel jelen volt a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében is Tel-Avivban, bár a felvételen a vokalisták nem látszanak.

Petra szólóénekesként 2018 óta látható, innen datálható ismeretsége állandó zenésztársával, Kovács Dániellel.

"Tavaly január végétől egy óceánjáró hajón énekeltem, ahol a dal társszerzőjével, Kovács Danival esténként akusztikus duó formációban léptünk fel, egészen március közepéig, amikor a járvány elérte a Karib-térséget” – mesél a dal születéséről Petra.

„A hajótársaság az utasokat még haza tudta reptetni, de mi a személyzettel (csaknem 1000 fő) bizonytalan ideig a hajón ragadtunk, Barbados partjainál horgonyozva. Nagyon ambivalens időszak volt ez, egyrészről biztonságban érezhettük magunkat egy elzárt  környezetben, de távol családunktól, barátainktól, nem tudtuk, hogy mikor és hogyan jutunk majd haza, sokszor eluralkodott rajtunk a bizonytalanság. Ekkor kezdtük el írni a Viszlát Múltat, abban a tudatban, hogy a világ és az életünk is változás alatt áll: bárhogy is alakul a hazajutás, már nem ugyanoda érkezünk, mint ahonnan – mit sem sejtve – elindultunk... Több mint két hónapig ragadtunk a fedélzeten. Május végén értünk haza, először is Koszorú Attilával kezdtük el kidolgozni a szám hangszerelését, majdGerendás Dani produceri ötleteivel nyerte el végső formáját a dal.”

A Viszlát múlt onnan is ismerős lehet, hogy bejutott a DAL 2021. döntőjébe.

 

 

Katona Petra, karantén, Karib, A DAL 2021

 

 

Szólj hozzá!


Az utazás az Univerzum középpontja felé a Dürerből indul

Az utazás az Univerzum középpontja felé a Dürerből...

Ha te is kicsit elengednéd a valóságod, vagy csak buliznál egy jót, gyere el a Dürer Kertbe. Az űrhajó felszállt, az élet rövid, vár rád a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd' ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A kultikus darabot október 4-én, a Budapest Arénában láthatjuk utoljára, s ezzel az...

Hölgyeim és uraim, a színpadon Sir Tom Jones!

Legnagyobb slágereivel és a Defy Explanation turnéjával érkezik az MVM Dome-ba az idén 84 éves legenda, aki több mint hat évtizedes pályafutása során olyan örökzöldekkel ajándékozott meg bennünket, mint a It’s Not Unusual, Delilah, She’s A Lady vagy a Sexbomb.

20 éve anyáznak – de Magyarországra most jönnek először

A kanadai alt-rock zenekar, a Mother Mother idén ünnepli 20. születésnapját. Ez alatt a két évtized alatt elkerülték Magyarországot – a zenekar első budapesti koncertjét az Akvárium Klubban adja július elsején.

Müller Péter Sziámi dalszövegeivel mutatják be a Mágust Kőbányán

Március 28-án debütál a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban a Mágus – 1920 - A káprázat születése című musical.
Új koncertek