Menopauza

Lázadnak az óbudai punkok

2024/04/29  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A nagy öregek – két régi óbudai punk csapat, a KRETENS és a BTK '80 – a Bloody Holly and the Ricketz elnevezésű feltörekvő, izgalmasan friss horror-punk formációval kiegészülve rúgja szét az Instant-Fogas falait május 17-én, pénteken.

Lázadnak az óbudai punkok

A Kretenst 1981-ben alapította Horváth Attila (Hemü), Hrutka Róbert, Krasznár János és Tóth Miklós Max. A zenekar tagsága azóta többször is változott, a kezdőcsapatból mára már csak Hemü maradt, a zenéjük azonban állandó – rendszerint több punkhimnusszal örvendeztetik meg az évtizedek óta kitartó közönségüket. A punk legendái ők, ami velük nem történt meg ez alatt a 40 év alatt, az egyszerűen nem volt. A jelenlegi felállás: Horváth Attila, Kovács-Moletz Gábor, Doba Dániel, Bartha János.

(Ami a buli címét illeti: 1983-ban egy francia forgatócsoport járt Magyarországon, akik a magyar punkot dokumentálták – az akkori törvények szerint illegálisan. A Kretens mind a filmben, mind pedig a forgatócsoport visszatérése után kiadott „Világ lázadói harcra fel!" kislemez válogatáson is szerepelt, kivívva ezzel az  Állambiztonság kitüntettt figyelmét...)

A BTK '80 zenekart legutóbb az A38-on láttuk-hallottuk, amikor is a Jerabek LX/XL elnevezésű dupla évforduló alkalmából fellépő három zenekar egyikeként játszottak. Noha a formáció 1982-ben alakult és kisebb nagyobb szünetekkel működött, a zenéjük korántsem poros, ugyanazzal az erővel szólnak a dalaik, mint az óbudai punk aranykorában. Tagjai olyan legendás zenekarokból jöttek, mint az F.O. System (Jerabek Csaba), a Vágtázó Halottkémek (Molnár Lujó), Sex Action (Szendrey Szasza Zsolt), a Bery Ari és a Pillangók (Libertényi Péter Pierre) és például a NIHIL (Vörös Zoltán.)

Képesek bárhol és bármikor komoly kuplerájt rendezni a színpadon :)

A Bloody Holly and the Ricketz (Brányi Vivien, Árendás Anita, Montagnon Marielle és Kirsch András) koncertjein rengeteg vér (valamint paródia és komédia) folyik....  Ahogy egy interjúban elmondták, a RicketZ egész évben a Halloweent ünnepli. Ők lesznek az est legfiatalabbjai: 2019-ben kezdtek el együtt zenélni, a stílusuk punk-rock, abszurd szövegeikben erőteljes horror elemek és legalább ennyi fekete humor fedezhető fel.

Mivel a punk mára már történelem, képviselői meg egyenesen legendák, a koncertek előtt lesz egy könyvbemutató is. A "Nem az a punk, aki... magyar punk, 1980-1989" című nagyon komoly, magyar könnyűzene-történeti kiadványt – amely a Trottel Books gondozásában jelent meg és 91 magyar punkzenekar korabeli működését taglalja részletesen – Izsák Attila, a magyar és a nemzetközi punk két lábon járó enciklopédiája mutatja be vendégeivel, akik ezúttal László Viktor (Sexepil) és Sal István (Invázió '84) lesznek.

Jegyek itt.

 

Kretens, BTK '80, Bloody Holly and the Ricketz, Instant-Fogas, punk

 

 

Szólj hozzá!


Avatar: Tűz és Hamu –  Miley Cyrus Pandorája

Avatar: Tűz és Hamu – Miley Cyrus Pandorája

December 18-án érkezik a magyar mozikba az Avatar: Tűz és Hamu, és ahogy az a sorozattól megszokott, a látvány mellett a zene is fontos szerepet...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Biffy Clyro basszusgitárosa nem jön a Szigetre – de van másik!

A skót Biffy Clyro hivatalos közleményben jelentette be, hogy basszusgitárosuk, James Johnston nem csatlakozik a zenekar közelgő koncertjeihez és turnéihoz, köztük a nyári Sziget Fesztiválon várható fellépéshez sem.

Bemasíroznak a Parkba a techno fúvósok: MEUTE

A MEUTE július 23-án először ad koncertet a Budapest Parkban. A hamburgi zenekar produkciója a techno és a marching band hagyományainak határterületén mozog: elektronikus zenei struktúrákat szólaltatnak meg akusztikus fúvós hangszereken és dobokon. A koncert az utcai zenélés fizikai jelenlétére és a rave-kultúrából ismert ritmikai...
Új koncertek