Mit lehet tudni Al Di Meola gitárjáról?

2024/03/26  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

36 évvel a legutóbbi koncert után 2024 novemberében visszatér Budapestre az AL DI MEOLA ELECTRIC BAND. A koncertről a cikk végén csatolt írásunkban található részletes infó, most a zenész gitárjáról lesz szó.

Mit lehet tudni Al Di Meola gitárjáról?

Al Di Meola számos felszerelést használ: klasszikus gitárokat, acélhúros gitárokat és természetesen elektromos gitárokat – ezen az oldalon meg lehet tekinteni a felsorolást.

A turné kapcsán nem csak a korai anyagokhoz tér vissza: elmondása szerint elővette az 1971-es Gibson Les Paul Customot, amely számos dalban szerepelt.

"Ezt a gitárt használtam az első Return To Forever lemezeken, amikor 19 évesen csatlakoztam a zenekarhoz. Ez volt az Elegant Gypsy borítóján is (képünkön). Ezt használtam a Land of the Midnight Sunon is. Ez egyfajta ikonikus gitár mostanra, de a 70-es évek óta nem játszottam rajta.”

Azt is hozzátette:

"A New York-i Manny's Music boltban rendeltem, amikor a középiskola utolsó évében voltam. Eredetileg Bigsby tremolo karral és Varitone kapcsolóval rendeltem a gitárt. Miután évekig játszottam rajta, azt akartam, hogy a Bigsby-t vegyék le róla. Volt egy Tom Doyle nevű fickó, aki Les Paul nagyon jó barátja volt, és aki sok gitár munkát végzett New Jersey környékén - ő festette át, miután leszedte ezeket az elemeket. A legtöbb korai lemezemen ezt használtam... A gitár hangja, ahogy az 50 wattos Marshallomon megszólal, az egyik legütősebb hangzás, amit valaha hallottam."

Aki kíváncsi erre a hangzásra, itt lesz módja rá:

 

 

Al Di Meola – 2024-ben harmadszorra is

 

 

Al Di Meola, Gibson Les Paul Custom, AL DI MEOLA ELECTRIC BAND, Erkel színház

 

 

Szólj hozzá!


Megvan az idei RICH LIST: a Gallagher tesók beturnézták magukat az első tízbe

Megvan az idei RICH LIST: a Gallagher tesók...

A Sunday Times idei listája szerint továbbra is a zeneipar szereplői tartoznak Nagy-Britannia leggazdagabb hírességei közé – az idei...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Jógáztál már kezedben egy pohár rozéval?

Június első hétvégéjén ismét rózsa – vagy rose –színbe borul a Városliget: június 4. és 7. között érkezik a Rosalia Borpiknik, ahol a könnyű nyári borok, a street food és a koncertek mellett idén már borjóga, kutyamasszázs és Baby Yoda-pohár is várja a fesztiválozókat.

Mintha Tarantino alapított volna zenekart – szombaton az A38-on a Fun Lovin’ Criminals

New York-i éjszakai klubhangulat, funkos groove-ok és ellenállhatatlan lazaság – május 16-án visszatér a Hajóra a Fun Lovin’ Criminals.
Új koncertek