Nem áprilisi tréfa: jön a Pet Shop Boys új albuma

2016/01/22  ·   Ajánló   ·  koncert.hu, MTI

Április 1-jén jelenik meg minden idők egyik legsikeresebb popduója, a brit Pet Shop Boys új stúdióalbuma.

Nem áprilisi tréfa: jön a Pet Shop Boys új albuma

A Super című korongnak az együttes legutóbbi, 2013-as Electric című albumán is közreműködő Stuart Price a producere. A lemezen Neil Tennant és Chris Lowe 12 új, Londonban és Berlinben született szerzeménye sorakozik.

A páros a londoni Királyi Operaházban fogja népszerűsíteni sorrendben 13. stúdióalbumát Inner Sanctum című műsorával július 20-án, 21-én, 22-én és 23-án. A tervező Es Devlin és a koreográfus Lynne Page által megálmodott estek lesznek idén a Pet Shop Boys egyedüli nagy-britanniai koncertjei.


Az énekes és dalszövegíró Neil Tennant és a zenéért felelős Chris Lowe elektronikus popzenekarához olyan slágerek köthetők, mint a West End Girls, az It's A Sin vagy a Go West. A duó 1981-ben kezdte pályafutását, azóta több tízmillió eladott hanghordozó és számos díj fűződik a nevéhez.


 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek