Pápai Joci élőben is megmutatja Origóját

2017/10/05  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Az Eurovíziót is megjárt fiatalember jelenleg a Sztárban sztár című műsorban szórakoztatja a nézőket hétről hétre, azonban október 12-én a MOM Kulturális Központban saját zenekarával ad önálló nagykoncertet.

Pápai Joci élőben is megmutatja Origóját

Pápai Joci már egészen fiatalon, 4 éves korában megbarátkozott a gitározással, úgy, hogy közben saját dalokat írt. Majd évekkel később 2005-ben vált ismerté a nagyközönség számára, amikor jelentkezett egy tehetségkutató műsorba. Bár a főnyereménnyel nem térhetett haza, viszont nem sokkal ezután meg is jelent első önálló albuma, rajta a Ne nézz így rám című slágerrel. 2006-tól számos Majka nevével fémjelzett közönségkedvenc dalban működött közre (Nélküled, Nekem ez jár, Mikor a test örexik), majd 2017 február 18-án a hazai nézőközönség bizalmat szavazott Joci dalának az Origonak, így idén ő képviselhette Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon, ahol végül a nyolcadik helyet szerezte meg.

Október 12-én pedig saját zenekarával ad önálló nagykoncertet. Az este különleges élményt ígér azoknak, akik nyitottak a klasszikus popzene, a soul, az R&B, valamint a magyar és cigány népzene különös elegyére, Joci egyedi zenei világára.

Pápai Joci

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek