Rudimental is az EFOTT-on sütkérezik idén nyáron

2016/03/24  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Zomboy után jön a következő külföldi név az EFOTT 2016-os palettájáról! A Rudimental érkezik a Velencei-tó partjára, így jóvoltából olyan slágerekre tombolhat a közönség, mint a Waiting All Night és a Feel The Love. A brit kollektíva a legnagyobb hazai kedvencek mellett lép majd az egyetemisták fesztiváljának nagyszínpadára.

Rudimental is az EFOTT-on sütkérezik idén nyáron

John Newman, Ella Eyre, Ed Sheeran – csak néhány név azon előadók közül, akik az utóbbi években közreműködtek a Rudimental sikerdalaiban. A brit formáció 2012-ben robbant be a köztudatba a Feel the Love című szerzeményükkel, azóta pedig üzembiztosan szállítják a jobbnál jobb dalokat. A négy srác főként drum’n’bass-ben utazik, de szerzeményeikkel nemcsak a műfaj kedvelőinek szívét hódították meg; az itthoni játszási listákat is bevették. Tavaly ősszel megjelent We The Generation című albumuk Lay It All On Me című száma azonnal a rajongók kedvence lett.

A srácok, ha idejük engedi, a fellépéseket követően szívesen töltenek el egy-egy bulis estét, Magyarországot és italkínálatát pedig elmondásuk szerint nagyon megkedvelték, így minden esély megvan rá, hogy az EFOTT-koncert után ők is a Velencei-tó partján csapatják majd a bulit.

- A legjobb terv mindig az, ha nincs terv. Mindannyian barátkozós srácok vagyunk, viszont nem sokan tudják, hogyan is nézünk ki valójában, ezért inkognitóban tudunk maradni, így könnyebb elvegyülni – nyilatkozta a Rudimentalból Amir Amor az askmen.com-nak. – Általában a szervezők ajánlanak nekünk egy szimpatikus helyet, ahol elkezdhetjük az estét, ott találkozunk pár új baráttal, akikkel már együtt megyünk tovább.

A brit fenegyerekek mellett idén is a legnagyobb hazai kedvencek pörgetik majd a hangulatot Velencén július 12-17. között. Egészen biztos, hogy felcsendül majd az EFOTT 40-en debütáló Gyere és Táncolj a Wellhellotól, lehet majd Ülni.Örülni.Megőrülni a Halott Pénz legújabb dalaira, de a húrok közé csapnak Lukács Laciék is, és természetesen a Majka&Curtis rajongók sem maradnak rap-etlenül.

A megduplázott területen szerveződő fesztivál idén is kitart az egyetemistabarát árak mellett, úgy a belépő, mint a helyszíni fogyasztás tekintetében – tájékoztattak a szervezők.

EFOTT – 2016. július 12-17. között ismét a Velencei-tó partján, csak szabadon...

efott

 

 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek