Várd a májust: először Magyarországon a Pentatonix

2020/08/19  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Pár nappal ezelőtt jött ki a videója a háromszoros Grammy-díjas, öttagú a capella formációnak. A Pentatonix halmozza a sikereket: lemezeiket több tízmillióan kapkodják el, videóik összesen 4,5 milliárd nézettséggel rendelkeznek és sorra töltik meg az arénákat világszerte. 2021. május 16-án pedig beveszik a Budapest Parkot is.

Várd a májust: először Magyarországon a Pentatonix

A történetük egy texasi gimiből indult, ahol Kirstie, Mitch és Scott egy helyi rádiós tehetségkutatóra jelentkeztek és bár nem nyertek, a Lady Gaga és Beyoncé közös dalából, a Telephone-ból készített átiratukra egyre többen felfigyeltek Youtube-on. 

 

Néhány évvel később, 2011-ben további két taggal kibővülve indultak el a szélesebb siker útján azzal, hogy megnyerték a The Sing-Off című tehetségkutató műsor harmadik évadát.

Innen pedig nem volt megállás - a következő évben máris kijöttek debütáló EP-jükkel, amiből csak az első héten 20.000 példány fogyott. A Pentatonix zsenialitása abban rejlik, hogy a capella formációként az összes szólamot, ritmust vagy éppen riffet magukkal hozzák, amire csak egy koncerten szükség lehet, mindezt hihetetlen beatbox tehetséggel fűszerezve, ismert melódiákkal okozva instant dallamtapadást.

Két albumuk is a Billboard 200-as listájának élén végzett, de igazából mindegyik anyaguk (összesen 10 albumot + EP-t jelentettek meg) a top 10-ben landolt. Számos arany-és platinaminősítést tudhatnak maguk mögött, 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben pedig zsinórban Grammy-díjat is nyertek, ezen kívül pedig többször vendégszerepeltek az NBC csatorna ünnepi műsorában, de feltűntek a Tökéletes hang (Pitch Perfect) című film második részében is. Illetve kollaboráltak már olyan híres előadókkal is, mint Jason Derulo, Jennifer Hudson, Kelly Clarkson, Lindsey Stirling vagy Tori Kelly.

Legutóbb idén nyáron jelentkeztek At Home című EP-jükkel, amin öt dal kapott új köntöst olyan előadóktól, mint The Weeknd, Billie Eilish, Dua Lipa, Clean Bandit vagy a The Cranberries, illetve a Home című medley szerepelt rajta, ami összesen 13 dalt sűrít két és fél percbe a Madnesstől Michael Bublen és a Fifth Harmonyn át Ozzy Osbourne-ig.

S amiről a legelején szó esett:

 

Pentatonix, Budapest Park, a capella

 

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek