Visszatér Budapestre az izlandi üstökös – a Barba Negrában ad koncertet a KALEO

2021/06/21  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A KALEO Fight or Flight turnéja jövő év elején indul, és egy budapesti koncertet is tartalmaz 2022. január 27-én a Barba Negrában.

Fotó: KALEO/FB

Az izlandi rockbanda 2018-ban már járt itt: a Sziget nagyszínpadán csaptak hatalmas bulit, ami még azt is beszippantotta, aki sosem hallott róluk.

Aztán nagyon megörültünk nekik, amikor némi kreatív szünet után visszatértek 2020-ban – a sors fintora, hogy ekkor váratlanul korántsem kreatív, sokkal inkább kényszer szülte szünetre küldte őket – mint mindenkit – a covid. A belinkelt cikkünkben elmeséljük, hogy a Rolling Stones-szal is turnéztak, meg leírtuk azt is, hogy Way Down We Go című számuk streamelése 320 milliónál jár, talán köszönhetően annak is, hogy ezt a zenét több népszerű filmsorozat is felhasználta. Immáron alulról, de veri a 400 milliót.

Az óriási sikereket elért 2016-os A/B című bemutatkozó albuma megjelenése óta a KALEO – a jellegzetes hangú frontember-dalszerző, JJ Julius Son vezetésével – a világon mindenhova eljuttatta zenéjét. A lemez 3 kiemelkedő dalt is tartalmazott: a Grammy-jelölt No Good, az arany státuszt elért All The Pretty Girls, és az előbb emlegetett, listavezető, kétszeres platina Way Down We Go kislemezt.

A csapat összeszedett több mint 1 milliárd letöltést, 39 nemzetközi elismerést, és számtalan telt házas koncertet adott Londontól Moszkváig; izgalmas élő fellépései ( ld. Sziget) miatt a banda már az első amerikai turnéra is eladott minden jegyet, kiemelkedő volt a Coachellán, a Lollapaloozán és Bonnaroo-ban is, s ahogy már említettük, a Rolling Stones stadionturnéjára is meghívták előzenekarnak.

A KALEO második albuma, a Surface Sounds idén áprilisban jelent meg, többek között az I Want More, a Break My Babyaz Alter Ego, a Backbone, és a Skinny című számokkal – ez utóbbit élőben, a Fagradalsfjall vulkán kitörése képeivel a háttérben vettek fel – ezt azok biztos értékelni fogják, akik rákattantak az izlandi, vulkános Netflix-sorozatra, a Katlára.

Előzenekaruk a Belle MT lesz (bellmont-nak kell ejteni), róluk keveset tudunk, annyit igen, hogy Matt Belmont formációja. A jegyek június 25-én 10 órától lesznek elérhetők.

 

 

 

KALEO, Izland, Barba Negra

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek