Mamma Mia!

Viva La Rock! Az örökmozgó basszeros Budapestre érkezik vasárnap

2018/03/02  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Marco Mendoza idén két alkalommal is ellátogat hazánkba, a The Dead Daisies elnevezésű formáció mellett saját zenekarával is fellép Budapesten. Új albumának turnéja március 4-én érkezik meg fővárosunkba.

Viva La Rock! Az örökmozgó basszeros Budapestre érkezik vasárnap

A Whitesnake, Ted Nugent, Thin Lizzy zenekarok egykori basszusgitárosa március 4-én tér vissza Budapestre triójával (Marco Mendoza - basszusgitár, ének; Michael McCrystal - gitár, vokál; Kyle Hughes - dob), hogy az épp a napokban megjelenő szólóalbumának dalait is bemutassa a tavaly ősszel már sikeresen letesztelt BackStage Pub színpadán. A kiváló énekes-basszusgitáros hét év után készítette el új, harmadik nagylemezét, ami „Viva La Rock” címmel jelenik meg március első napjaiban.

„A dalok nagy részét Koppenhágában a Medley Stúdióban rögzítettem Søren Andersen barátommal. Nagyon jók lettek! Ezzel egyidejűleg szerettem volna megemelni a kalapom olyan bandák és zenészek előtt, akik velem tartottak a pályám során. Ted Nugent és Derek St. Holmes klasszikusát, a Hey Baby-t is feldolgozom a lemezen. A Chinatown pedig egy tisztelgés a Thin Lizzy előtt, ahol magam is eltöltöttem néhány turnézással és lemezfelvétellel telt évet. Összességében elégedett vagyok az eredménnyel, Søren és én kiválóan tudunk együtt dolgozni. Nagyon produktív időszak volt ez, remélem nektek is tetszeni fog, amit összehoztunk.”

Az idei turnén a dán Blended Brew zenekar melegít be Marco Mendoza koncertjeire, így a budapesti bulira is érdemes lesz időben érkezni. Ráadásul, a helyszín kapacitása kb.150 fő... Este nyolckor kezdenek.

Marco Mendoza, The Dead Daisies, külfödli fellépő, Whitesnake, Ted Nugent, Thin Lizzy, rock, BackStage Pub

 

 

Szólj hozzá!


HOLTSZEZON – krimifesztivál és más programok Beton.Hofival, Beck Zolival és Szűcs Krisztiánnal

HOLTSZEZON – krimifesztivál és más programok...

Tizenhárom helyszínen több mint száz programmal rendezik meg a második Holtszezon Nemzetközi Kortárs Fesztivált február 23-26. között...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Tökéletes hír Halloweenra: Budapestre jön Alice Cooper és Johnny Depp bandája

A Hollywood Vampires, „a világ legjobb bárzenekarának” nevezett amerikai szupercsapat 2023. július 18-án a Sportarénában ad koncertet. A formáció ikonikus sztárokból és rocklegendákból áll: Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen.

A showcase nem tehetségkutató! A Music Hungary fesztivált rendez a feltörekvő előadóknak

Idén először – de hagyományteremtő szándékkal – a Music Hungary Szövetség feltörekvő előadókat bemutató, ingyenes showcase fesztivált szervez november 17. és 18. között Veszprémben, hogy bemutassa a hazai könnyűzenei színtér legfrissebb arcait.

Öt év nem túl hosszú idő egy zenekar életében, de azért... Tripla koncerttel ünnepel a 4S Street

A poptörténeti , nagy példák mellett öt év nem túl hosszú idő egy zenekar életében, de látva a mai trendeket, egyre kevesebb formáció mondhatja el magáról, hogy ugyanolyan odaadással, ugyanabban a felállásban és ugyanabban a zenei vonalban tud maradni ennyi ideig.

Billy Talent: Budapesten is megünnepli 30. szülinapját Kanada legjobb punk-rock zenekara

A kanadai punk-rock csapat tavaly bepótolta 2020-ban elmaradt koncertjét, június 7-én pedig visszatérnek a Budapest Parkba, hogy a rajongók repetázhassanak a csapatból és a tavaly megjelent albumukból is.
Új koncertek