Szécsi Pál 80

Yonderboi ihlette a Fővárosi Nagycirkusz új programját!

2018/01/05  ·   Ajánló   ·  Labancz Andrea

Zene, színészet, költészet és a cirkusz világa keveredik a Fővárosi Nagycirkusz január 8-án debütáló új műsorában, amelyhez Yonderboi Egyenes Labirintus című hanganyaga adta az ötletet.

Fotó:fnc.hu

Artisták, versek, Yonderboi zenei mixe és két színész – felépül egy koherens világ, amelyben a színház és a cirkusz közelebb kerül egymáshoz.

A Fővárosi Nagycirkusz olyan összművészeti előadásokat is létrehoz, melyekben a színház, az irodalom, a mozgás és a zene találkozik. A XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválra egy olyan produkció készül, amely a fent említett műfaji újítás következő állomása.

Az előadás alapjául Yonderboi Egyenes labirintus című hanganyaga szolgál, melyet Hegymegi Máté rendez, fiatal artisták és színészek közreműködésével, új jelentést adva a klasszikus cirkuszi számoknak.

Pilinszky, Weöres, Szép Ernő, Shakespeare, Karinthy és Ady költeményei szólalnak meg az impresszív zenei válogatásban, melyek emlékeket, asszociációkat hívnak elő egy idősödő clownban. Az ő szemszögén keresztül kísérjük végig egy párkapcsolat stációit, a felfedezés vágyától a fojtogató hiányig. Az Egyenes labirintus egy útkeresés, melyben modern köntösben kifejezetten a cirkuszművészet és a költészet viszonyait feszegetik és vizsgálják az emberi természet legmélyebb érzésein át.

Yonderboi, Fővárosi Nagycirkusz, Egyenes labirintus

 

 

Szólj hozzá!


Mamma Mia! a BOK csarnokban

Mamma Mia! a BOK csarnokban

Az évadban csak két napig, december 1-jén és 2-án látható a Madách Színház nagy sikerű Mamma Mia!-előadása Budapesten
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa jövőre az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A Koncert.hu ajánlja: fél tucat esemény a héten a kultfilmtől Taylor Swiften át a f*sz* kis buliig

Ötnél persze sokkal több koncert, esemény, buli lesz a héten, csak egy laza keresztmetszetet adunk rról, milyen sokszínű a budapesti zenei élet: van itt minden :)

Rengeteg fotóval megérkezett a nagy Fishing-könyv

A Beck Zoltán (30Y) több mint 200 oldalon, több mint 100 fotó kíséretében vállalkozott arra a különleges feladatra, hogy megörökítse az egyik legnépszerűbb magyar könnyűzenei fesztivál eddigi történetét. A könyv mérete és súlya is tekintélyes: a 24x31 cm-es kötet 2,6 kilót nyom.
Új koncertek