13+1 legendás kiegészítő, amelyről eszedbe jut egy IKON!

2016. január 21.  ·   Általános   ·  Görögh Atus

Voltak/vannak olyan legendás előadók és zenészek, akik nemcsak a dalaikkal maradtak fent, hanem bizonyos kiegészítőikkel, amikre ha ránéz az ember, egyből tudja, ki hordta azt. Vagy a szlengben már róla is nevezték el. A ma élő divathullámon lovagló „művészek” vajon mit hagynak az utókornak?

13+1 legendás kiegészítő, amelyről eszedbe jut egy IKON!

Itt egy csokorra való abból a korszakból, amikor még legendák uralták a slágerlistákat, és ismertetőjelük nem ment át öncélú farsangi jelmezbe, hanem rohadtul egyedi és személyre szabott volt. S nem mellékesen: hihetetlen hatású előadók is voltak.


Lehet csak ácsorogni egy mikrofon előtt, de lehet azt úgy életre is kelteni, hogy plusz bandatagként tartja számon a közönség. És ha csak ezt az állványt látod a színpadon, akkor is garantált a libabőr. Steven Tyler az Aerosmith frontembere soha nem hagyja otthon a szalagjait.

Nem csak a feszülős alsógatyában tudott meghalni a színpadon, hanem skót szoknyában is. És amikor felrakta a lábát a kontrollokra, az első sorokban garantáltan izgalomba jöttek a lányok. Axl Rose úgy hozta be a köztudatba a szoknyáját, hogy a Guns koncerteken a közönség soraiban is bőven láthattunk pöcsös szoknyásokat.

A pálca mint nevelőeszköz és a metál egyik igazi démonja, mint egy osztályfőnök úgy tartotta a koncertjeit. Akire az a pálca rámutatott, talán ki is egyenesedett az EKG-ja a szívroham után. Alice Cooper a színpadias előadásmódjával és a pálcájával szedte áldozatait.


Kurt Cobain megmutatta a világnak, hogy a trógerség igenis marha menő tud lenni. Freddy Krueger pulcsija a maga szakadt valójában a Nirvana frontemberének nevével vált eggyé. Az már csak hab a tortán, hogy az interneten egy ilyen pulcsi ára az egekben van.


Jim Morrison, a sámán, bőrnadrágjával hordott övével írta be magát az ikonikus kiegészítők listájára. A Sárkánygyík nem ment a szomszédba, ha ki kellett csapni a biztosítékot az akkor még igen vaskalapos médiában, ezért Ed Sullivan nem is nagyon örült, amikor a műsorában léptek fel. Az egyik legnagyobb zarándokhely a párizsi sírja, és dalai komoly hatást gyakoroltak a zene alakulásában.

 

Mennyire lehet valaki kemény úgy, hogy kisiskolásnak van öltözve? Hát, ennyire! Angus Young a riffmester, aki a vérét adja egy koncertért, miközben a zenekar tagjai a háttérben, a szokásos pókerarccal hozzák alá az alapot – matematika pontossággal. Néha úgy érzem, hogy azért merevednek le hátul, mert még mindig nem hiszik el, amit ettől a gyilkostól látnak. Angus for President!

A Király napszemüvege maga a Rock and Roll szimbóluma. Ez az a kellék, amit mindenki hord, vagy poénból, vagy tiszteletből. Az utóbbi szimpatikusabb. Elvis Presley nem csak a Rock and Rollt hagyta ránk, hanem a teljes ruhatárát, a kék cipőtől a hajáig. Minden, amit valaha hordott, az ma is életképes. Ilyen egy igaz király.

 

És itt van a hangorkán, az energia, az istenek földi hangja, Freddie Mercury. A sárga dzsekije mindenki számára egyet jelent vele, pedig a bokszcipője volt, ami igazán hozzánőtt. De megemlíthetnénk a fél mikrofonállványát is vagy az atlétát. Mekkora zseni volt ez az ember!

 

Az egyetlen gitárkirály, aki megerőszakolta minden fellépésen a hangszerét, és olyan, addig sosem látott magaslatokban játszott, hogy több év kellett, mire a szakma befogadta az új stílust. Jimi Hendrix kabátja szintén ikonikus ruhadarab, és ha ezt meglátod, akkor nem a huszárok jutnak eszedbe, hanem a gitárok zsenije.

 

John Lennon, a forradalmár, a béke nagykövete és a zene egyik legmeghatározóbb és sokoldalúbb alakja. A kerek szemüvege ma már Lennon-szemüvegként van a köztudatban, és ember nincs a bolygón, aki ne tudná, ki viselte azt. Új irányt mutatott a Beatles-szel, és elindult a rockzene a földön. 

 

Ha annyit mondok, hogy cilinder, akkor igen kevés embernek jut eszébe a Bob és Bobek rajzfilm. Inkább Slashre gondol mindenki, megjegyzem, kurva jogosan. Már az öltözőjére sem írják ki a nevét, hanem rajzolnak rá egy cilindert. Annyira az övé, és annyira tudja hordani, mint ahogy gitározni képes.

 

Na ez most nem ruhadarab, hanem arcszőrzet, de jelen esetben ők úgy hordják, mintha ruha lenne. A ZZ Top két frontembere, a szakálldivatot pont leszarva, már 35 évvel ezelőtt elkezdték növeszteni arcukon a prémet, és ez rohadtul nem hipszterség, hanem egyéniség. Mindenki másnál divat. Még a Mikulásnál is. Egy érdekesség, hogy a trióban az egyik tagnak szakáll a neve: Frank Beard, és ha nem tudjátok ki ő a képen, akkor segítek. A dobos. Akinek nincs szakálla.

Ő a nemzet csótánya, amikor még az volt és nem kereskedelmi bohóca a nemzetnek. Nagy Feró a babos kendőt sajátította ki magának, és még mindig tudjuk: azért, mert a pöttyös az igazi.  Bár nekem előbb a drága Nagymamám jut eszembe a babos kendőről, ahogy fején átkötve hordja a konyhában, és süti nekem a lángost és a csuda fini sütiket.

 

Nem is tudom, hol kezdjem Lemmy esetében, mert annyi védjegye van. A bibircsók, a csizma, a kalap, a pikk, az ász, a vaskereszt, a szakállbajusz…. Jelen esetben viszont a rock fenegyerekéről elnevezett koktélt emelném ki. 6 cent Jack és 3 dl cola jéggel ezentúl Lemmy névre hallgat. Aki a pultnál ezentúl úgy kéri, hogy viszkikóla, azt, esküszöm, pofán vágom!

 

A végére pedig egy bónusz csemege. A 13+1. Nem zenész, de aki egykartonlapot és egy utcanevet képes a védjegyének megcsinálni, az azért nem semmi. Képzeljük el, ha zenésznek született volna Klapka György, akkor mi lenne...

 


Képtár

  • 13+1 legendás kiegészítő, amelyről eszedbe jut egy IKON!  kép 48426
  • 13+1 legendás kiegészítő, amelyről eszedbe jut egy IKON!  kép 48427
  • 13+1 legendás kiegészítő, amelyről eszedbe jut egy IKON!  kép 48428
  • 13+1 legendás kiegészítő, amelyről eszedbe jut egy IKON!  kép 48429
  • 13+1 legendás kiegészítő, amelyről eszedbe jut egy IKON!  kép 48430
  • 13+1 legendás kiegészítő, amelyről eszedbe jut egy IKON!  kép 48431
  • 13+1 legendás kiegészítő, amelyről eszedbe jut egy IKON!  kép 48432
  • 13+1 legendás kiegészítő, amelyről eszedbe jut egy IKON!  kép 48433
  • 13+1 legendás kiegészítő, amelyről eszedbe jut egy IKON!  kép 48434
  • 13+1 legendás kiegészítő, amelyről eszedbe jut egy IKON!  kép 48435
  • 13+1 legendás kiegészítő, amelyről eszedbe jut egy IKON!  kép 48436
  • 13+1 legendás kiegészítő, amelyről eszedbe jut egy IKON!  kép 48437
  • 13+1 legendás kiegészítő, amelyről eszedbe jut egy IKON!  kép 48439
  • 13+1 legendás kiegészítő, amelyről eszedbe jut egy IKON!  kép 48440
 

 

Szólj hozzá!


Sokáig tartott megírni, bazi hosszú is lett, de megéri elolvasni: Zerge Sziget-kisregénye

Sokáig tartott megírni, bazi hosszú is lett, de...

Zergéről annyit tudnotok kell, hogy fekete öves szigetes: kevés olyan megszállottról tudunk, aki AZÓTA KINT VAN, AMIÓTA LÉTEZIK. Mármint nem a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Éljen a retró: az aranykorszakot idéző koncertek és relikviák 35 héten keresztül!

Szeptember 29-től visszatérnek a 70-es, 80-as, 90-es évek hazai kedvencei az Aréna Corner színpadára, hogy hétvégente visszahozzák nekünk az "aranykorszakot". Legalábbis zenei téren. Sztár-relikviák kiállítása, video disco és a kor legendás alakjai egy helyen.

10 dolog, amit érdemes tudni a Madách Színház új musical-jéről

2018. szeptember 21-22-23-án mutatják be a Madách új szuperprodukcióját, a Rocksuli című musicalt.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek