Ákos újrakezdi

2014/05/28  ·   Általános   ·  Antal

Mármint a Bonanza Banzaiból megismert páros kezdi újra, azaz Ákos újra Hauber Zsolttal írt dalt és áll színpadra a december 13-ai (hmm, Luca napja, majd meglátjuk, kinek mit hoz) koncerten a Papp László Sportarénában.

Ákos újrakezdi

Emellett a nagyon szintis Turné 2084 után már a Karcolatok 20 turnéra a korábban megszokottnál kisebb szerepben visszatért régi zenésztársak alkotják a csapatot újra, Lepés Gábor (Lepe) és Szakos Krisztián billentyűzik, Fekete Tibor (Samu) basszusgitározik, Kékkői Zalán gitározik és Bánfalvi Sándor dobol (a zenekar egyetlen férfi tagja, hangzott el Ákos szájából – láthatóan nagyon be lett ez tanulva, hiszen a sajtótájékoztató előtt a kezünkbe nyomott sajtóanyagon is megtalálható ez a poén, meg eleve múlt időben ismerteti a sajtótájékoztatón elhangzottakat az előzetes – és tényleg szinte minden szerepel benne, ami a sajtótájékoztatón elhangzott... Ha lehet ilyen időgépet kapni valahol, én is akarok, vagy legalább menni vele egy kört; bár  lehet, hogy az Ákost az állami juttatásairól kérdező abban a jövőben még nem volt jelen, legalábbis róla nem esik szó a sajtóanyagban – de legalább megtudhattuk, hogy Ákos az ezen pénzekből külföldön – Róma, Párizs, Moszkva – szervezett koncerteken alkalmanként 100 ezer forintos gázsit kap, ami az ő szintjén mondhatni aprópénz, ez utóbbit már én teszem hozzá, és minden gúny nélkül).

Ja, meg ott lesz persze Hauber Zsolt, gondolom, szintén billentyűs hangszereken.

Az alkalmat megragadva – ha már odacsődítették az újságírókat – bemutatták a sajtónak az új, már Hauber Zsolttal közösen írt dalt is – amelyet állítólag ma hajnalban kevertek készre közösen –, ha valaki nem értené, a sajtószóvivő szerint lirikszes (vö. lyrics), Ákos javításában szöveges változatban, végül is nem rossz, de nem is meghökkentően jó vagy újszerű, kb. olyan, mint Ákos 100 másik dala közül 99. Aki azokat szereti, azt nem fogja nagy csalódás érni. Nagyon bonanzás ízeket én nem érzek rajta, de nem biztos, hogy ez baj.

A sajtótájékoztató egyébként követhető volt élőben az interneten is az Ustream és a magentaszínű szponzor jóvoltából.

Akit érdekel, milyen az Újrakezdhetnénk című új dal, az mától beszerezheti a netes áruházakban, meghallgathatja a Petőfin, vagy elkérheti egy ismerősétől kölcsönbe valami fájlcserélőn. De az utóbbit nem én tanácsoltam. Ha minden kötél szakad, megnézheti/hallgathatja itt is:

A decemberi koncertre pedig ma (2014. május 28.) déltől lehet jegyeket kapni, jegyirodákban és interneten is, bár ez fájlcserélőn még nem fog menni. De ki tudja, mit hoz még a technikai fejlődés decemberig. Talán egy időgépet.


 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek