Februárban elhallgat az egyetlen magyar rockrádió, a Rock FM

2018/12/21  ·   Általános   ·  koncert.hu

A hír, amelybe belefutottunk, egész jól kezdődik: "Megmenekül a Sláger FM" – írta a FÜHÜ. Lejjebb görgetve azért már találtunk némi szomorúságra adó okot, de várjuk ki a végét. Szó szerint.

Februárban elhallgat az egyetlen magyar rockrádió, a Rock FM

Novemberben számoltunk be arról, hogy a Médiatanács nem hosszabbította meg két rádió frekvenciaengedélyét, s elhallgat a Music FM és a Sláger FM.

A FÜHÜben azt olvastuk, hogy mégsem. Félig.

A Sláger FM tulajdonosa, a Tematic Media Group ugyanis védjegyhasználati szerződést kötött a Rock FM közösségi rádió tulajdonosával, a Favorit Masters Kft.-vel, így a Sláger FM 2019. február 2-tól átköltözik a 95,8 MHz-re.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Rock FM megváltoztatja nevét, és a jövőben Sláger FM néven üzemel majd. A portál információi szerint a Sláger FM a többlépcsős folyamat végére meg is vásárolja az eddigi Rock FM-et.

Meghalt a király, éljen a király.

Bár szerintünk a rockereknek azért lesz ehhez pár szava.

Rock FM, Sláger FM, rádió, zenei csatorna, NMHH

 

 

Szólj hozzá!


Felismernél egy mesterséges intelligencia által írt dal?

Felismernél egy mesterséges intelligencia által írt dal?

Vajon még képesek vagyunk megkülönböztetni a mesterséges intelligencia és az igazi dalszerzők által írt dalokat? Erre a kérdésre keresi a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Visszatér Budapestre Sir Rod Stewart

2018-ban ott voltunk az arénás koncertjén, aztán pár évvel később is erre járt: nem megerősített infók szerint énekelt egy puccos esküvőn mintegy 300 milláért – de most megint mindenkinek dalolni fog, nem csak az ifjú párnak: a legnagyobb slágerit hozza el 2024. június 22-én lép az MVM Dome-ba.

Vigyázó fületek Barbira vessétek!

Nádas Barbara (Barbi Nadas a YT-on) nem ismert név a magyar poppiacon. Annyira nem, hogy még lemeze sincsen, csak egy lemeznyi muzsikája. Ez az Analog Music Cafe-s koncertje volt az első önálló koncertje. Fellépése már volt sok, én két előadását láttam itt-ott.  Moha bácsi nagyon szubjektív koncertbeszámolója következik a Barbara...

Kiss Tibiék a Marczibányi téren szülinapoznak

Kiss Tibi és akusztikus zenekara, az Aranyakkord idén ünnepli 5. születésnapját, ez alkalomból pedig felkerekednek, hogy körbemuzsikálják az országot, sőt még a határain túl is találkozhatunk velük idén. Október 7-én Budapesten a sor, ahol a Marczibányi Téri Művelődési Központban hallhatjuk a trió koncertjét.
Új koncertek