NEM az eperről szól John Lennon ikonikus dala!

2019/09/18  ·   Bulvár   ·  koncert.hu, MTI

Először nyitotta meg kapuit a látogatók előtt a John Lennon révén legendássá vált Strawberry Field Liverpoolban: az egykori árvaház helyén immár egy interaktív kiállításnak otthont adó látogatóközpont, közösségi kávézó, bolt és kertek várják a Beatles rajongóit.

Fotó: uk.blastingnews.com

A területen álló eredeti, gótikus épületet 1878-ban építtette egy hajómágnás, majd 1934-ben az Üdvhadsereg vásárolta meg a wooltoni ingatlant és gyermekotthonná alakította - írja a The Guardian című brit lap online kiadása. Az akkoriban a nagynénjével, Mimivel és annak férjével, George-dzsal élő fiatal Lennon mindössze pár sarokra lakott az intézménytől, ahová gyakran ellátogatott, hogy fára másszon és bújócskázzon, valamint nagy kedvence volt az árvaházban évente megrendezett nyári kerti mulatság.

Évekkel később Lennon ezekből az emlékeiből táplálkozva írta meg az 1960-as évek egyik leghíresebb számát, a Strawberry Fields Forever-t.


Hat évvel az 1967-es sláger megjelenése után az eredeti épületet lebontották és egy kisebb gyermekotthont emeltek a helyén, amely azonban 2005-ben végleg bezárta kapuit. Ez azonban nem tántorította el a Beatles rajongóit attól, hogy ellátogassanak a területre. A liverpooli turisztikai testület szerint tavaly nagyjából 60 ezren keresték fel a "zarándokhelyet".

Az Üdvhadsereg tulajdonában lévő és általa üzemeltetett új látogatóközpont, kávézó és bolt bevételeiből a szervezet Steps to Work elnevezésű programját támogatják, amely a tanulási nehézségekkel küzdő fiatalok munkába állását segíti.

Az Üdvhadsereg történetét is bemutató interaktív kiállításon a látogatók megismerhetik Lennon gyermekkorát és a Strawberry Fields Forever megszületésének körülményeit archív felvételek, valamint Paul McCartneyval, George Martinnal és Lennon fiatalabb féltestvérével, a projekt tiszteletbeli elnökének kinevezett Julia Bairddel készített interjúk révén.

A terület megnyitásával a hajdani gyermekotthon eredeti, piros színű kovácsoltvas kapuja is előkerült a raktárból, ahol azóta őrizték, hogy 2000-ben valaki ellopta, ám amikor rájött, hogy mekkora eszmei értékkel bír a kapu, egy ócskavas-kereskedőnél hagyta, aki visszavitte az intézménybe. A kapu a kert egy csendes zugában kapott helyet, míg replikája a korábbi bejáratnál maradt.

Beatles, John Lennon, Strawberry Fields Forever

 

 

Szólj hozzá!


Kultikus helyen forgott a Péterfy Bori & Love Band koncertfilmje

Kultikus helyen forgott a Péterfy Bori & Love Band...

Hogy hol? Ha a kép alapján még nincs meg, segítünk: az 1930-as években épült, üvegtetejű terme világhírű art deco műemlék. Számos amerikai...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A fesztiválszövetség szerint akár kötelező fesztiválkellék is lehet a maszk idén

A Magyar Fesztiválszövetség elnöke még április 3-án adott interjút az InfoRádiónak. Márta István arról (is) beszélt, hogy folyamatosan egyeztetnek az oltási igazolvány szükségességéről, azonban a 18 év alatti korosztályt valószínűleg nem oltják be, kártyát sem kapnak majd: ha bevezetik a kötelező kártyát, az ifjúsági...

Profi teniszezőnek készült, a színpadon kötött ki – ki lehet ő?

Valakik már gyermekként tudják, mivel szeretnének foglalkozni és elszántan küzdenek a céljaikért, míg mások a környezetük hatására kapnak olyan lökést, amelynek köszönhetően eldöntik, hogy milyen területen építenek karriert. Bár a tehetség a legtöbbször utat tör, viszont a sikerekhez vezető út sokszor göröngyös....

80 koncerten játszotta a dalait, most ki is adják Prince albumát

Nyáron megjelenik Prince 2010-ben felvett, de eddig ki nem adott Welcome 2 America című albuma – jelentették be Prince hagyatékának gondozói és a Legacy Recordings lemezkiadó.

Ha idén is Fishing nélkül telik el a nyár, az a fesztivál végét is jelentheti

Ezt a gondolatot a szervezők fogalmazták meg legújabb posztjukban, ami – egy merőben új lehetőséget is felkínálva – arra keresi a választ, hogy mit gondolnak a fesztiválozók a terveikről.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek