Rászorulónak nézték a milliomos énekest

2018/08/08  ·   Bulvár   ·  Labancz Andrea

Egy újabb példa arra, hogy ránézésre a milliomos is csak egy a sok ember közül. A dúsgazdag, Grammy-díjas ausztrál country énekes, Keith Urban a saját bőrén tapasztalhatta, hogy léteznek még segítő szándékú emberek a földön.

Fotó: Keith Urban Facebook

A történet főszereplője egy nyugdíjas tanárnő New Jersey-ben, aki figyel embertársaira, és segít, ahol tud. Ruth Reed férjével együtt egy szép újévi napon megfogadta, hogy ha véletlenül belebotlik a környékükön egy szegény-kinézetű fazonba, annak mindenképpen segíteni fog valahogy.

Úgy tűnt, az élet meg is adta a lehetőséget a párnak a jótékonykodásra, amikor egy szép nap a hölgy betért vásárolni egyik kedvenc üzletébe, majd a kasszához érve összetalálkozott a fizetéssel küszködő milliomos zenésszel. Ruth persze elsőre nem ismerte fel a sztárt, sőt, azt gondolta, hogy egy nincstelen fiatalember áll előtte, így gondolkodás nélkül a segítségére sietett.

Fotó: CBS3

Keit Urbannak ugyanis problémája akadt a bankkártyájával, és mivel készpénzt nem vitt magával, így a cehet se tudta kifizetni. Az asszony örömmel rendezte a tartozást, majd miután szóba elegyedtek, viccesen meg is jegyezte a férfinak, hogy nagyon hasonlít a country sztárra. Keith ekkor beismerte, hogy valóban ő a híres sztár, amit az asszony először kétséggel fogadott, mondván, ha igaz az állítása, miért egy ismeretlen hölggyel az oldalán vásárolgat, és nem színész felesége, Nicole Kidman kíséri? De miután a nyugdíjas tanárnő meglátta a testőröket, világossá vált számára, hogy az úriember nem hazudik.

A történet vége happy end, Ruth 5 dollárja a becsületkasszában landolt, a sztár pedig megengedte, hogy közös képet készítsenek. A hölgy a napokban rengeteg interjút adott a témában, de elmondása szerint csak azért vállalta a nyilvánosságot, hogy némi kedvességre inspirálja az embereket.

 

Forrás: CBS Philly

Keith Urban, énekes, country, milliomos

 

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek