1-1 millió forint keresi gazdáját a Veszprémi Utcazene Fesztiválon

2020/06/07  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Azt már korábban is tudtuk, hogy az egyre népszerűbb Veszprémi Utcazene Fesztivál szintén augusztus végére költözik, most pedig eljött az ideje a versenyre való jelentkezésnek is!

Veszprémi Utcazene Fesztivál

A Veszprémi Utcazene Fesztivál idén új időpontban, augusztus 26-29. között kerül megrendezésre, de szerencsére idén is megmarad a verseny, és komoly díjakra számíthatnak a nyertesek.

Jelenetkezést bárki benyújthat, azonban a szakami zsűri első körben 20 produkciót választ, akik majd a 4 nap során Veszprém utcáin szórakoztathatják a nagyérdeműt, valamint a város vendégeinként koszt és kvártély is biztosított számukra.

A verseny végén két nyertes állhat majd a képzeletbeli dobogóra, ugyanis külön választ a zsűri, és külön a közönség kedvencet. A két szerencsés produkció 1-1 millió forinttal lesz gazdagabb, ami az idei koncertmentes szezonban határozottan jól fog jönni bármely előadónak.

A jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókat az alábbi posztban találjátok:

 

Veszprémi Utcazene Fesztivál, halasztás, koncert, járvány, 2020, nyeremény, verseny

 

 

Szólj hozzá!


Egy hajóban eveznek: egykori zenésztársa fiával énekel duettet Charlie

Egy hajóban eveznek: egykori zenésztársa fiával...

Horváth Charlie egykori zenésztársának tehetséges fiával, Erb Virgillel, művésznevén Giovannival adott duettet.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Hét év után a OneRepublic visszatér Budapestre

2015-ben a OneRepublic telt házas koncertet adott a Budapest Arénában, amely emlékezetes maradt a rajongók számára, és tucatnyi lelkes kritikát is begyűjtött. 2022. május 13-án újratöltik az élményt.

Ábel végül előkerült? Fishing on Orfű – a tökéletes nyárzáró fesztivál

Normál körülmények között nyárindító lett volna, akkor a helyére telepítettek egy MiniFishinget, az "igazit" meg áttolták a biztonságosabb augusztusi időpontra. Ha júniusban lett volna a Fishing on Orfű, nem fagyunk meg, így viszont a vártnál sokkal ütősebben sikerült lezárni a 2021-es nyarat.

A 20 ezer euró összdíjazású nemzetközi gitárversenyen ma a gipsy swing európai királya lép fel

Október 22-én online koncerttel folytatódik Magyarország egyik legrangosabb gitáros eseménye, a Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál, amelyhez idén verseny is társul.

Az oviban is mikrofon volt a jele – Budapestre érkezik a 18 éves brit csodagyerek

Alfie Templeman az MTV Music Week keretében először érkezik Budapestre, november 9-én, a Dürer Kertbe.
Új koncertek