A Jackson-fivérek mellett Rick Astley is a Paloznaki Jazzpiknikre érkezik!

2019/03/26  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Újabb három névvel bővült az idei Paloznaki Jazzpiknik fellépőinek kínálata, és ezzel teljessé vált a nagyszínpad programja. A popikonból lett soul énekes Rick Astley augusztus 3-án ad majd koncertet.

Rick Astley is érkezik a Paloznaki Jazzpiknikre!

Alighanem mindenki emlékszik a Never Gonna Give You Up című slágerre és előadójára, Rick Astley-re, akiért lányok (és anyák) milliói rajongtak. A nyolcvanas évek életérzéséhez úgy tartozott hozzá ez a dal, mint a farmerdzseki vagy a melírozott tincsek. Astley bekerült a Guinness Rekordok könyvébe is, mivel ő lett az első férfi szólista, akinek az első nyolc kislemeze mind a toplista tetejére került.

Dalain jó pár generáció nőtt fel, és a mai napig előszeretettel játsszák a hazai rádiók is. A nyolcvanas években szinte minden női szív érte dobogott, egyedi táncmozdulatait próbálta utánozni minden srác a diszkóban, legnagyobb slágerének szövegét pedig mindenki kívülről fújta:

Aztán amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt. 1993-ban döntött úgy, hogy inkább családjára koncentrál, és nem kér többet a rivaldafényből. Mint az a legtöbb művész esetében, nála sem tartott élete végéig az elvonulás.

2000-es években válogatás-albumokkal jelentkezett, majd az MTV Europe Music Awards-on 2008-ban Minden Idők Legjobb Előadója díjjal jutalmazták. 2016-ban UK Top 1 helyezést ért el a születésnapját ünneplő 50 című albuma, amely hosszú időn keresztül vezette a brit albumeladási listákat és 12 milliós megtekintést ért el YouTube-on. 2018-ban ismét új albummal jelentkezett, a Beautiful Life tizenkét számát egytől egyig maga Astley írta, hangszerelte és játszotta fel.

Az idén februárban 53. életévét betöltő úriember az évek során gazdagabb lett néhány ránccal a szeme alatt, de kétségtelen, hogy hangjának fényéből semmit nem veszített, és az új stílus is kitűnően passzol a személyiségéhez.

 

Rick Astley mellett Paloznakon játszik majd a jazzben utazó Silhoutte & Vinx, valamit a hazai blues zene egyik legkiemelkedőbb alakja Little G Weevil is.

A nagyszínpad napi beosztása pedig így fest:

Augusztus 1.: The Jacksons, Peet Project
Augusztus 2.: The Brand New Heavies, Little G Weevil, Silhouette & Vinx
Augusztus 3.: Rick Astley, Maceo Parker, Adani&Wolf

Paloznaki Jazzpiknik, Rick Astley, Little G Weevil, Silhoutte&Vinx, The Jacksons, Peet Project, The Brand New Heavies, Maceo Parker, Adani&Wolf, koncert, 2019

 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek