Ami az élhetőséget illeti, a Katlan talán még élhetőbb is, mint Orfű, mivel utóbbi mára nagyon felkapott lett, a budapesti buliállatoknak (mint party animal) köszönhetően általában már februárban telt házas a rendezvény. Nos, az Ördögkatlan szerencsére (a rendezők persze lehet, hogy nem osztják ezt a véleményt) még nem.
A másik nagy előny, hogy leginkább magyarok vannak itt is, mert bár szeretjük a külföldieket (már amelyiket), azért van az az arány, ahol már zavaró tud lenni a túltengésük, ilyen pl. a Sziget meg – főleg nyaranta – a VII. kerületi romkocsmanegyed/bulinegyed (a Szigeten külföldiekkel beszélgetve az derült ki, hogy ez nekik is zavaró már, mármint hogy annyira kevés a magyar, mintha nem is Magyarországon lennének, hanem mondjuk Hollandiában vagy Franciaországban). És persze mivel a bulinegyedben nem az angol nemesség képviselteti magát feltűnő arányban, hanem inkább a gyári munkásság legalja (nevezzük mondjuk lumpenproletariátusnak, semmiképp nem lenézve a normális gyári munkásokat), hát bizony, a viselkedésük általában még a számarányuknál is sokkal zavaróbb. Az ordítva hányás nem a kultúra legmagasabb szintje, de ezt ők még nem tudják, és nem is lenne túl egyszerű elmagyarázni nekik. És nem okvetlenül az angoltudás kellő szintjének hiánya miatt (bár némelyikük beszédének megértése még józan állapotukban is okozhat gondot). A Sziget ebből a szempontból azért jelentősen jobb, még ha idén az angolok voltak is ott legnagyobb számban. DE erről majd egy másikk cikkben.
Nos, ilyen gondok az Ördögkatlanon nincsenek, viszont van jó hangulat, a jó értelemben vett lazaság, borvidék (sőt, szerintem az ország 3 legjobb borvidékének egyike) lévén remek ár-érték arányú borok, a nagy fesztiválokénál kicsit mérsékeltebb étel- és italárak (az árak alapján ma már a Művészetek Völgye is nagy fesztivál, igaz, zsúfoltságát tekintve is) és rengeteg program, kisebb és nagyobb helyszíneken, a (többség számára) fő csapásirányt jelentő koncerteken kívül rengeteg egyéb is, kiállítások, beszélgetések, irodalmi, színházi és családi programok, táncműsorok, kézműves és egyéb foglalkozások és sok más.
Engem persze leginkább a koncertek érdekelnek, főleg úgy, hogy az egyéb érdekes programok jegyeiért időben oda kell menni, mert darabszámra mérik (érthető, korlátozott a férőhelyek száma), és hát a hajnal 4–5 körüli lefekvés után az embernek valahogy nincs kedve 9-kor felkelni, hogy mehessen jegyért sorba állni, úgyhogy az idén ezek kimaradtak. Illetve egyszer lett volna szerencsém, mert a jegyes pultból szóltak, amikor elhaladtam előttük, hogy nem érdekelne-e két jegy Beremendre, már nem emlékszem, milyen komolyzenei programra. Bár szeretem a komolyzenét, de az adott időpontra már más volt a tervben, így hát nemet mondtam. A tőlem fél méterre lévő, nagyjából velem egyívású hölgy e pillanatban már le is csapott a két jegyre, szóval nem ment veszendőbe.
Az Ördögkatlan két fő helyszíne egyébként a Szársomlyó hegy tövében elterülő Nagyharsány és a hozzá légvonalban talán 2 km-re lévő Kisharsány (mint a bevezetőben említettem, a borvidék központja, a mindössze 4 km-re lévő Villány nincs a programhelyszínek között), valamint idén Villánykövesd és Beremend, mindkettő valamivel távolabb a két Harsánytól (és nagyon távol a Miskolc mellett lévő, jelző nélküli Harsánytól). Az évek során szerepelt még a fesztiválhelyszínek közt Palkonya is, de ők valamiért lemondták pár éve, így idén ez a négy falu maradt (illetve Palkonya mint település nem fesztiválhelyszín, de a palkonyai Mokos pince azért továbbra is rendezvényhelyszín).
A települések között a Katlanbusz szállítja ingyen a jeggyel (ami karszalag, ugye) rendelkezőket (megáll Villányban is!), bár a vezetőik hozzáállásával és rugalmasságával voltak problémáink a korábbi években (minket ugyan nem hagytak ott az út szélén, de másokat igen, éjszaka, utolsó járatként, a már a buszon lévő utasok kérése, sőt, háborgása ellenére), és sokszor a menetrend is csak tájékoztató jellegű a sofőrök szerint, de az ötlet, mármint hogy legyen ilyen busz, jó, és ha lekésted a járatot, akkor többnyire működik az autóstop is (erre majd még visszatérünk), sajnos, az utolsó koncertek után erre kevés az esély, de taxik vannak ekkor is dögivel, és szabott áron szállítanak, amelyek itt nem rablóárakat jelentenek, főleg ha több ember összeáll egy útra.
Szintén érdekesség még, hogy a zenei irányultságot főként az alternatív vonal, a népzene és a jazz jellemzi, ezért olyan népszerű rockegyüttesek, mint a Tankcsapda vagy a Depresszió, illetve a hagyományos bluesegyüttesek és a rockosabb irányzat ma felkapott képviselői, mint a Blahalouisiana, Ivan and The Parazol, Mary Popkids és társaik nincsenek jelen, ahogyan, bármennyire közel van is Pécs, a két pécsi illetőségű rapcsapat, a Halott pénz és a Punnany Massif sem (ahogy más rapegyüttes sem), helyettük (a teljesség igénye nélkül) a Kiscsillag, a Quimby, a PASO, a 30Y, a Hiperkarma, Péterfi Bori, Lajkó Félix, Dresch, illetve évek óta a francia Wombo számítanak a fő produkcióknak a két falu focipályáján felállított nagyszínpadokon (érdekes viszont, hogy bár Kiscsillag talán minden évben volt, a stílusban nem túl távoli Pál Utcai Fiúk – amelynek gitáros-énekese, Lecsó ugyanezt a funkciót tölti be a Kiscsillagban is – még soha nem zenélt itt a 11 év alatt, és amennyire tudom, a Kispál és a Borz sem lépett fel itt soha, már amikor még léteztek). A teljes idei műsort nem sorolnám fel, akit érdekel, megtalálhatja itt. (Sajnos, PDF-ben letölthető változatot nem találtam, és olyat sem, amelyben rendesen keresni lehetne a fellépőkre. A weblapon (http://www.ordogkatlan.hu/2018/) lehet ugyan több szempont szerint keresni, de egy letölthető műsorfüzet és a műsorfüzetben való keresési lehetőség semmiképp nem ártott volna.)
Idén munka miatt csak péntek-szombaton tudtam menni ördögkatlanozni, viszont legalább most nem volt az autópályáról leterelés meg emiatti falvakon át tekergés, mint tavaly.
Számomra az egyik vonzerő, ami miatt ha csak két napra is, de le akartam menni, a már vagy nyolcadik éve visszatérő francia Wombo koncertje volt. A nagykoncertet (merthogy többször is fellépnek a fesztivál során) a már megszokott módon idén is a kisharsányi focipályán adták. De mivel az már az este majdnem vége, ne rohanjunk ennyire előre, haladjunk csak szépen sorban (nem lesz ez mindig így).
Megérkezvén felvettük a jegyet a nagyharsányi sajtóközpontban, a harmadik próbálkozásra sikerült is megtalálnunk, hogy hol lehet ezt megejteni (első jegypult: nem, a szakmai jegyeket ott adja az a kék ruhás néni, odamegyünk, mire a kék ruhás néni közli, hogy mivel nem vagyunk a listán, talán bent az iskolában – elsőre ott sem találták ugyan, de egy telefon után minden tisztázódott, a csuklónkra került a szép zöld (tényleg az, le sem vettem e sorok írásáig, pedig közben volt egy hét Sziget is – a katlanos színe és dizájnja is jobban tetszik) (mű)selyem karszalag. Bár szerettem volna találkozni Bérczes Annával, a fesztivál sajtósával is, ez többszöri próbálkozásra sem jött össze, amikor kerestük, mindig terepen volt valahol. De talán majd jövőre.
Az autóhoz visszaérve meglepetten láttuk, hogy két rendőr épp tilosban parkolásért intézkedik, pedig azon a részen, ahol megálltunk, nem volt kitéve sem Várakozni tilos tábla, sem lezáró szalag az út mellett, ezekre külön figyeltem (előtte és utána volt vagy egyik, vagy másik). Rövid beszélgetés után közölték, hogy bár szerintük tilosban parkoltam, de igazából nem a büntetés a céljuk, csak figyelmeztetni akarják az autósokat, hogy ne álljanak meg az út szélén, mert ha mindkét oldalon parkolnak, akkor két busz nem fér el az úton, (ami igaz, de ez akkor is így van, ha nincs semmiféle rendezvény), a szemben lévő oldalon ugyanis a fesztiváltaxik drosztja van (ami szintén igaz, csak épp nem volt ott egy darab sem fényes nappal). (Apropó, a Kérem után vessző kellene!)
Ezek után visszatértünk az eredeti itinerhez, irány a szállás. Ahova épp időben érkeztünk, hogy segíthessünk bejuttatni a leendő szobánkba a leendő ágyunkat, amely az ajtón nem fért be sehogyan elforgatva sem, úgyhogy az ablakon át oldottuk meg (előtte kinyitottuk). Na mindegy, legalább aludni már van hol, vécé is, zuhany is van (utóbbit mindjárt igénybe is vettem, mert a fenti, ággyal végrehajtott ritmustalan sportgimnasztikai gyakorlatra kb. 40 Celsius-fokban került sor, a szobában lehet, hogy volt több is, a pólóm akkor sem lehetett volna jobban átnedvesedve, ha úszom benne). Nem vagyunk nagy igényűek, ennyi elég is.
Gondoltam ekkor.
Másnap reggel azért kiderült, hogy mivel a szoba a konyhával szomszédos, és nincs rajta ajtó (ágycipeléskor azt gondoltuk, csak ideiglenesen lett levéve, hogy könnyebb legyen mozogni), ez a kívánatosnál kissé intimebb közelségbe hozza a szomszédokat, meg az sem az igazi, amikor 8 órától 11-ig a többi lakó kvázi a fejünk mellett készíti a kávét, majd reggelizik vidáman trécselve, de mindegy, túléltük, bár javasoltuk a házigazdának, hogy ha legközelebb jövünk, a legkorábban kelőket (akik egy részével – már akikkel találkoztunk, ugye, mivel nagyobb csapat volt – remekül elbeszélgettünk a nap későbbi részében, akárcsak a szállásadóval, sőt, vele még hazaindulás előtt is diskuráltunk egy jó órányit kint az udvar árnyékos részén) rakja ebbe a szobába, mivel ők már úgyis ébren vannak, mikor a többiek a konyhába érkeznek, mi meg mondjuk a legtávolabbi szobában békén tudunk majd aludni. És akkor már csak az egyébként tündibündi, a levegőellátás miatt nyitott ablakon át közlekedő kismacskára kell valahogy megoldást találni, amelyik előszeretettel kóstolta volna meg a pogácsánkat, de ebben a nejlonzacskó leküzdhetetlen akadályt jelentett számára, ám kitartó és állhatatos teremtés lévén hosszan és nem csendben küzdött vele – ha már megenni nem lehet, legalább játszom vele egy jót alapon –, míg némi simogatás után (a hívó szóra odajött, tényleg kedves jószág volt) ki nem tessékeltem.
Szóval ott tartottam, hogy szállásra beköltözés megvolt, cucc le, gyors zuhany, aztán vissza Nagyharsányba a Katlanbusszal, ahol Háy János író-költő beszélgetett Szörényi Levente zeneszerző-gitáros-énekessel a pályájáról, hobbijáról és sok egyébről (mármint Leventééről).
(Mivel a buszindulás előtt még volt idő, és mert a kisharsányi kocsma három ételt felsoroló fesztiválos étlapján ezúttal is szerepelt a pincepörkölt, ismét tettem egy próbát, de úgy jártam, mint tavaly, bár másik hölgy és jóval kevésbé mogorván, a sajnos szót is használva adta az "elfogyott" választ. Másnapra már az étlapról is levették. De legalább sportfröccs még volt.)
Szörényi nekem már okozott pár kellemes csalódást az elmúlt években a nyilatkozataival (korábban kemény vonalas fideszesnek gondoltam, de az utóbbi időkben többször síkra szállt a Fidesz-kormányok bizonyos arra érdemes művészeket kigolyózó, nem annyira érdemeseket ellenben helyzetbe hozó kultúrpolitikájával szemben, nem is hittem volna róla), ezúttal kellemesen elsztorizgatott, mesélt a gyerekkoráról, arról, hogyan kerültek intézetbe a bátyjával, Szabolccsal együtt (nem, nem javító-nevelőbe, csak művész szüleik a gondozásra szoruló nagymama mellett nem bírtak volna még rájuk is gondot viselni), és hogy hogyan tanult hegedülni (valamint hogy szerinte mindenki utál hegedülni – ez nem igaz, én pl. szeretek… csak nem tudok; de félek, hogy Lajkó Félix sem értene vele egyet), hogyan váltott végül gitárra, hogyan lett már fiatalon neves gitáros, és hogyan hívta meg Illés Lajos a Bercsényi klubba vendégzenészként, ahova el is ment – csak nem jutott be, mert annyian voltak, ő meg várt a sorára. Amikor Illés később rákérdezett, hogy miért nem ment el, elmondta, de elment, csak hogy járt, mire elintézték neki, hogy bemehessen eztán soron kívül (fellépni). Azt is megtudhattuk, hogyan lett énekes, miután hallott énekelni egy még ma is népszerű énekest (a nevét nem árulta el, én is csak annyit, hogy a neve Z betűvel kezdődik, és az orrán át énekel – persze a közönségnek hamar leesett, kiről van szó), úgy gondolta, hogy ennyit ő is tud. Valamint elárulta, hogy Németh Lehel mennyire jó fej ember volt, még ha a zenéi nem is igazán az ő műfajukba illőek. Közben kabócakoncert kezdődött a közeli kert fáin, sajnos, mivel nincs abszolút hallásom, nem tudom, hogy G-dúrban zúgtak-e, Kiss Tibi meg nem volt ott.
Szóba került még a Fonográf története és a közeljövőbeni koncertek is, valamint hogy ezen koncerteknek azért időkorlátot kellett szabni, mert hát ő is elmúlt 70, nem bírja már úgy, mint régen. És beszélt arról is, hogy hogyan hobbirégészkednek a Pilisben a barátaival, és hogy ott miféle római kori emlékek lehetnek eltemetve (erre bővebben én nem térnék ki, széles, tágas az internet, a Gugli meg a barátunk), több sztori elhangzott életének erről a területéről is, és jó volt látni, hogy ha az időkeret nem szab korlátot neki, bizony még órákig szívesen beszélt volna, kimondottan élvezte a szereplés ezen fajtáját is.
Ezután újra busz, vissza Kisharsányba. Szerencsére a busz menetrendje igazodott a tervezett programokhoz (nyilván nem a kedvünkért, de számunkra pont kedvezően).
Ha pincepörköltet nem is, de egy sült csirkecombot (a kenyér és a kovászos uborka jár hozzá) és egy sült kolbászt (ehhez meg a kenyér, mustár, meg aki akar, annak kecsöp, majonéz, részemről kolbászhoz mindkettő brrr…) azért rendeltünk, nagyon finom volt ezúttal is, és a kettő együtt nem került annyiba, mint a Szigeten idén egy 25 centi átmérőjű pizza fele, ennyit az árakról.
Miközben ettünk, a szomszéd asztalnál egy srác egy szál dobgitárral ügyesen adott elő Hiperkarma-számokat (énekelt is hozzá – Bérczesi meghívhatná vendégnek, ha legközelebb lesz az Ördögkatlanban Hiperkarma, most nem volt), a közönség fiatalabb része oda is gyűlt köré, míg valami hangulatgyilkos be nem dobott egy kettest a zenegépbe, és iszonyatos hangerővel megszólalt valami Neoton-rettenet, nem jegyeztem meg, melyik szám, de nem is lényeges, elnyomva szegény fiút, aki kissé letörten le is tette a hangszert.
Miután a test táplálása megtörtént, most már töltekezzék a lélek is jelszóval elindultunk a focipályára megnézni a Wombo Orchestra koncertjét. Rájuk a zenekar megnevezés talán jobban is illik, mint az együttes, hisz vannak vagy tizenketten, ebből 6 vagy 7 fúvós (2, néha 3 harsona (pozan), trombiták, kürt, szaxofonok a legkisebbtől a legnagyobbig, persze nem egyszerre), valamint basszusgitár, dob, gitár (néha 2 gitár), ének.
A franciák most sem okoztak csalódást, a népes csapat ezúttal is remekül pörgette és táncoltatta a tavalyinál talán valamivel kisebb lélekszámú közönséget, a saját dalok mellett most is előadva egy csomó feldolgozást is, például a King Crimson-tól a 21st Century Schizoid Man-t, a Black Sabbath-tól a War Pigs-et (igen, fúvósokkal, és marhára nem volt ám rossz!) a Rage Against The Machine-tól a Bullet in The Head-et, Frank Zappá-tól a Cletus Awreetus-Awrightus-t, és magyar közönség előtt persze nem maradhatott ki a Besh O Drom együttes Meggyújtom a pipám című dala sem, természetesen magyarul előadva. Ezenkívül most is fellépett az énekesnő 8 év körüli kislánya is a mondhatni már szokványos hulahoppkarikás mutatványával.
Zenéltek egyébként július 29-én Budapesten is az Ellátóházban, de oda nem mentem el, az nekem valahogy nem koncerthely, hanem a Magyarországon, főleg Budapesten élő hontalan (lásd még: ex-pat) külföldiek diszkós bulihelye-kocsmája, meg pocsék is ott a koncertek hangosítása (az ott dolgozók többségét csípem még előző munkahelyeikről, 1–1 sörre és beszélgetésre be is térek néha hozzájuk). Ilyen koncertre viszont sokkal alkalmasabb az A38, ahol voltak is már többször – sőt, egy ilyen szereplésük révén még a királyi tévében is megjelentek, az M2/Petőfi TV-nek ezek a könnyűzenei műsorok vitathatatlan és múlhatatlan érdemei, bárcsak a többi állami csatornáról is tudnék ilyeneket mondani –, de talán egy nagyobb hely (ha már PeCsa nincs, mondjuk Akvárium?) még jobb lenne.
A jó hangulat miatt a koncertnek este 11-kor természetesen nem lett vége, rátettek még vagy 20 percet, de remélhetőleg nem gázoltak ezzel túl mélyen a helyi lakosok lelkivilágába (akik egyébként igen baráti (2500 Ft a heti bérlet) áron vehetnek részt a fesztivál összes programján – vagyis csak vehetnének, mert akikkel beszélgettünk, azok szerint a más falvakban megrendezett eseményekre nemigen járnak át a helybeliek), így jövőre megint szeretni fogják őket.
Folyt. köv.
Ördögkatlan fesztivál, fesztivál, Szörényi Levente, Fonográf, Wombo Orchestra
Szólj hozzá!