Augusztus 15-ig zenétől lesz hangos Debrecen

2022/07/31  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Ma kezdődik a Debreceni Ünnepi Játékok programsorozata, amelynek nyitóeseményeként Mozart A varázsfuvola című operáját mutatják be Gemza Péter rendezésében a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. Az augusztus 15-ig tartó programsorozat eseményeinek a Nagyerdei Szabadtéri Színpad mellett a Kossuth tér, valamint új helyszínként a Csokonai Irodalmi Labor ad helyet.

Fotó: Mária evangéliuma

Az immár második alkalommal megvalósuló fesztivál ebben az évben összművészeti programsorozattá alakul, az operán, a színházon és a koncerteken túl zenés irodalmi és dokumentumfilm-estekkel és gyermekelőadással is várják a közönséget. A 16 napos fesztivál középpontjában továbbra is a zene, a színház és az opera áll, emellett operaénekesek számára bel canto mesterkurzust is szerveznek.

Augusztus 2-án a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon a Székely-est határok nélkül című néptánc- és népzenei est látható, amelyen a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, valamint Pál István Szalonna és Bandája lép fel vendégeivel.

Augusztus 8-án a Kossuth tér is bekapcsolódik a programsorozatba: Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi 30. jubileumát ünneplő Mária evangéliuma című rockoperája a LantArt Produkció előadásában valósul meg Juronics Tamás rendezésében, a Szegedi Kortárs Balett táncművészeivel és a Győri Nemzeti Színház zenekarának és énekkarának közreműködésével.*

A Magyarok Hollywoodban című esten augusztus 9-én a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon magyar és magyar származású hollywoodi filmesek leghíresebb műveit idézi fel a Kodály Filharmonikusok koncertshow-ja.

A Debreceni Ünnepi Játékokon idén két neves művész gálakoncerttel ünnepli születésnapját. Augusztus 10-én Rost Andrea operaénekes Kerek világ című koncertjén több zenei műfajban is bemutatkozik a Nagytemplom előtti téren. Augusztus 11-én pedig Oszvald Marika lép fel vendégeivel a szabadtéri színpadon. Az operettgálán Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Ábrahám Pál slágerei hangzanak el. A születésnapi gálaesten a Kodály Filharmonikusok Debrecent Makláry László és Somogyi-Tóth Dániel vezényli.

A fesztiválon a rendezvényt szervező Coopera ünnepi gálakoncerttel tiszteleg a magyar zene meghatározó alakja, Kodály Zoltán előtt születésének 140. évfordulója alkalmából. Augusztus 13-án a Kossuth téren a Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy című koncert feleleveníti a zeneszerző életművének fontos állomásait és műveit. A Novák Péter rendező-koreográfus ötletei alapján életre hívott gálaest fellépői között lesz Mester Viktória, Balczó Péter és Kendi Lajos, közreműködik a Kodály Filharmonikusok, a Kodály Kórus, a Lautitia Gyermekkar és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes.

Az idei Debrecen Ünnepi Játékok részeként egyhetes bel canto mesterkurzust tart operaénekeseknek Dolora Zajick és Ramón Vargas világhírű operaénekes. Nyáresti operaslágerek címmel augusztus 14-én népszerű operaáriákat és duetteket hallhat a közönség a mesterkurzus résztvevőinek közreműködésével.

A Csokonai Irodalmi Laborban az irodalmi-zenés esteken és gyermekprogramon többek között Pátkai Rozinával, a Rutkai Bori Bandával, az Aurevoir. formációval, Tempfli Erikkel és Hegedűs Borival, Szöllősi Mátyás és Tallér Edina íróval, valamint Gerner Csaba színművésszel találkozhatunk.

A rendezvény zárásaként augusztus 15-én a Kossuth téren a Klasszikusok éjszakáján a Kodály Filharmonikusok Debrecen ad koncertet Ramón Vargas operaénekessel közösen. A hangverseny első részében elhangzik Antonín Dvorák IX. "Újvilág" szimfóniája, majd a műsor második felében az operairodalom népszerű tenoráriái hallhatók.

Kísérőrendezvény:

Debreceni Bor- és Jazznapok

1. nap napijegy

2. nap napijegy

3. nap napijegy

4. nap napijegy

 

Félmillió szál dália érkezik a debreceni virágkarneválra

 

* Ha valaki lemaradna a debreceni Mária evangéliumáról, csatoltuk, hol nézheti még meg az előadást!

Debreceni Ünnepi Játékok

 

 

Szólj hozzá!


Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb tolják a szervezők a Bánkitó Fesztivált

Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb...

Nagy a mozgás: nemrég számoltunk be, hogy a Szeláví és a Bujtor fesztivál is helyet változtat (link a cikk alján), most azt a hírt kaptuk, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

artist2watch: egymillió fontos bankjegy független zenészeknek

Független hazai előadók részére indít komplex támogatási programot a WMMD. A zenei disztribútor idén összesen 6 előadónak segít az előrejutásban – a közel egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható.

Akik a hátukon viszik a zenét – könyv jelent meg a rockkoncertek roadjairól

Roadlegendák, legendás roadok címmel könyv jelent meg a hazai pop-rock színtér jól ismert technikusairól, azaz a roadokról. A kiadványt szombaton mutatták be a Rockmúzeumban.
Új koncertek