Disco Partizani, Let's Dance!

2024/06/17  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Ezzel az alcímmel hirdették meg idén a délvidéki magyarság legjelentősebb kulturális fesztiválját, a Dombos Festet, amelyet június 27. és 30. között tartanak a vajdasági Kishegyesen.

Fotó: Shantel

A rendezvénynek helyet adó Hegyalja utcában kézművesek, valamint hagyományos magyar ételeket kínáló árusok és borászok kapnak helyet, emellett borpincével és borterasszal várják a látogatókat, napközben pedig a Dombosi Remix irodalmi fesztivál beszélgetéseit hallgathatják meg az érdeklődők. Ezen felül ismét látható lesz, ahogyan a fényfestők keze alatt minden este életre kel a 100 méteres löszfal, amelynek tövében már 24. éve rendezik meg a fesztivált.

Adta magát az alcím a szervezők szerint, az volt a cél, hogy "vegyük lazábbra, tágabbra, ahol a +disco partizani+ nem egy, hanem legalább négy generációt kell, hogy átmozgasson".

Június 27-én, csütörtökön a Fokos zenekar, Csizmadia Anna és Sőregi Anna fogadja a vendégeket a Népzenei udvarban - és ez a többi napon is így lesz -, majd a nagyszínpadon Szabó Balázs Bandájának koncertjével nyílik meg hivatalosan is az idei Dombos Fest. A nyitónapon emellett a szabadkai Contra Bayandot, valamint  a rockabilly műfaj képviselőit, a Tom White & Mad Circust hallhatja és láthatja a közönség, az estét pedig a Dombos Wine Clubban a Fokos zenekar zárja.

Pénteken utcaszínház és térzene lesz a program, 20 órától a Trapptop Flotta A nap és a hold elrablása című produkciót láthatja, majd a Fanfare Complexa népzenei összeállítására táncolhatnak a vendégek. A nagyszínpadon az Aurevoir, a kisszínpadon pedig az Új Gereben zenekar muzsikál az este folyamán.

A mindig a leglátogatottabb napnak számító szombaton az etno punk neves képviselője, a Gypo Circus kezdi a bulit a nagyszínpadon, míg a kisszínpadon a Csángálló zenél, az estet pedig a németországi Shantel & Bukovina Club Orkestar zárja. Ez a zenekar az, amely Disko Partizani címmel adott ki albumot 2007-ben, és ez lett a Dombos Fest alcíme is az idén. (Ha valaki addig nem tudna várni, egy nappal előbb, június 28-án a Kobuciban partizánkodhat egyet az VI. Óbudai Világzenei Hét keretein belül.)

A zárónapon a Sajó Banda, Bujdosó János szólóban, az indie zene magyar képviselője, a Platon Karataev, valamint a Szent Efrém Férfikar szórakoztatja a közönséget, majd a négynapos fesztivál óriási tábortűzzel zárul.

A szervezők a löszfallal kapcsolatban Sziveri János költőt idézték, aki szerintük nem a kishegyesi löszfalra gondolt, amikor azt írta:

"megvár majd ugyanúgy a lösz, hidd el, itt lesz, ha megint hazajössz",

ugyanakkor mégis jól jelezte, milyen az az érzés, az a várakozás, amikor valaki hazaér egy hosszabb távollétet követően.

"Na, igen ez már a Dombos, az életérzés, az életöröm, a találkozás, a művészkedés, a válasz!" - olvasható az idei rendezvényhez kapcsolódó leírásban.

A részletes program cikkünk születésének pillanatában nem érhető el, de biztos jön.

 

 

Dombos Fest

 

 

Szólj hozzá!


Festményt rongáltak zenészek megbízásából egy galériában

Festményt rongáltak zenészek megbízásából egy...

Egy magyar galériában történt az eset még a múlt héten. Egy idegen a kordon alatt átbújva lefújt egy festményt. Az olvasók által küldött...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd' ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A kultikus darabot október 4-én, a Budapest Arénában láthatjuk utoljára, s ezzel az...

Hölgyeim és uraim, a színpadon Sir Tom Jones!

Legnagyobb slágereivel és a Defy Explanation turnéjával érkezik az MVM Dome-ba az idén 84 éves legenda, aki több mint hat évtizedes pályafutása során olyan örökzöldekkel ajándékozott meg bennünket, mint a It’s Not Unusual, Delilah, She’s A Lady vagy a Sexbomb.

Boy George visszatért a Broadway legendás előadásába

A Culture Club egykori énekese május 25-ig többször is újra felbukkan a Broadway híres jukebox musical-jében, a Moulin Rouge! The Musical-ben: Harold Ziedler szerepét játssza majd megosztva Robert Petkoff-fal.

Életed hétvégéje, avagy a Follow The Flow-tól a Thália színpadáig

2025. április 12-én lesz az Életed hétvégéje című mini musical ősbemutatója a Thália Színházban. Hogy mi ez a fura elnevezés és mit jelent zenét írni színpadra, arról a zeneszerző, Furák Péter mesél. A Vígszínház egykori zenei vezetője, zeneszerzője olyan előadókkal dolgozik együtt, mint Oláh Ibolya, Udvaros...
Új koncertek