Egy nappal hosszabb lesz a SZIN

2021/05/28  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A Szegedi Ifjúsági Napok bejelentette, augusztus 25-től a szegedi Partfürdő újra megtelhet fesztiválozókkal. Ráadásul a szervezők egy nappal meghosszabbítják a rendezvényt.

Egy nappal hosszabb lesz a SZIN

A SZIN szervezői úgy döntöttek, hogy idén megtartják a hagyományosan nyárzáró bulit, ráadásul a fesztiválozók örömére, idén egy nappal hosszabb rendezvénnyel.

Egyrészt szeretnénk a látogatóink számára - a hosszú kihagyás után - a fesztiválélményt meghosszabbítani, másrészt ezzel is igyekszünk támogatni a hazai zeneipar képviselőit, hogy minél több fellépőnek legyen alkalma újra színpadra állni" – nyilatkozta Kolonics Erika főszervező, miért döntöttek a hosszabb fesztivál mellett.

Mint elmondta, ezzel mintegy 60-nal több magyar zenekarnak és előadónak tudnak fellépési lehetőséget biztosítani. A főszervező hozzátette azt is, hogy hamarosan a fellépők listája is nyilvánosságra kerül, az azonban már most biztos, hogy a SZIN árain nem emelnek, így a tavalyi – végül elmaradt fesztivál - árakon lehet idén is jegyeket vásárolni.

SZIN, Szegedi Ifjúsági Napok

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek