Elindult a nagy képszavazás a Fishingen

2024/02/21  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A Fishing on Orfű az egyetlen könnyűzenei fesztivál, ahol immáron sokéves hagyomány, hogy a közönség véleményét is kikérik fontos döntésekben, a közönség hallathatja a hangját például a nagyszínpadok nevével kapcsolatban is.

Elindult a nagy képszavazás a Fishingen

A Fishing 2014 óta, tehát pont tíz éve elővételben telt házas. Ez a hagyomány minden bizonnyal idén is folytatódik, hiszen az utolsó bérleteket árulják (több, mint 95%-uk már el is kelt) és a napijegyek is szépen fogynak.

A nagyobb zenei helyszíneket nevezték már el Kovács Ákos Dadanról, Safranekről vagy Liszt Ferencről, volt már Boldogság, te kurva, Tasmán ördög, FishingLaci vagy Vízipók-csodapók és hívták már Eszik a dönert a nagyorrú lányoknak, Bolyhosorrú Köntöslopónak vagy Goodbye Koalának is. A korábbi tematikák (a teljesség igénye nélkül: zenészek, veszélyeztetett állatfajok, dalszövegrészletek/címek, mesehősök, képzeletbeli állatok) után idén képzőművészeti alkotásokra lehet szavazni, és már érkeznek az első jelölések:

  • Éjjeli sörjárat nagyszínpad
  • Gyönyörök kertje nagyszínpad
  • Gondolkodó nagyszínpad
  • Az Ópiumszívó álma Nagyszínpad
  • Laokoón [csoport] Nagyszínpad
  • ...

A szavazás csütörtökig tart a fesztivál Facebook-oldalán, a résztvevők bérletet nyerhetnek, minden részlet elolvasható itt

 

Kész a Fishing zenei programja

 

Fishin on Orfű, nagyszínpad, névadó, közönségszavazás

 

 

Szólj hozzá!


Mi lesz a klubokkal?

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megjelenik az utolsó albuma a zenekarnak, amely már nem is létezik

Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én tűntek el New York látképéből a World Trade Center ikertornyai... Most egy új dal idézi fel azt a várost, amelyben még ott álltak – ráadásul a Soft Cell utolsó albumáról, amely már csak Dave Ball halála után jelenik meg. Ez elég sok infó egyszerre, kibontjuk...

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az Él a Zene! kezdeményezés részeként.
Új koncertek