Flo Rida nem hátrált meg: átjön Európába – ott lesz az EFOTT-on

2020/05/21  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Már a második halasztott fesztiválnál tapasztaljuk, hogy talán nem minden esetben igaz a MTÜ vezérének – nem hivatalos – álláspontja, mely szerint az idei nyáron külföldi előadó nem fog Magyarországra jönni... Flo Rida egyrészt dacol a vírusparával és útra kel, másrészt volt a naptárjában hely az EFOTT-fellépésnek.

EFOTT

Arról már korábban beszámoltunk, hogy az EFOTT szervezői bizalmat szavaztak az idei szezonnak, és a törlés helyett a halasztás mellett döntöttek. Ennek alapján 2020. augusztus 26-30. között már az új helyszínen, Sukoró irányába mozdulva, a VVSI Velencei Evezőspályánál tartják meg a rendezvényt.

Sokáig kérdéses volt, hogy mi lesz a külföldi sztárvendéggel, illetve az sem volt egyértelmű, hogy az augusztus végére megszaporodott fesztiválok hogyan tudják majd összeegyeztetni a hazai nagyágyúk felosztását egymás közt.

Most úgy tűnik, az EFOTT-nak mázlija van, ugyanis az előzetesen bejelentett húzóember, Flo Rida talált üres helyet a naptárában, így már biztosan ott lesz a Velencei-tó partján. A szervezők tájákoztatása szerint a magyarok közül a legtöbben elfogadták az új időpontokon való fellépés lehetőségét, így szépen alakul a programtábla. Végleges beosztás június 10-e körül várható, azonban akikkel már tuti találkozhatunk: Horváth Tamás, a Wellhello, a Brains, a Cloud9+, a Hősök, a Kelemen Kabátban és az Intim Torna Illegál.

A jó hír örömére pedig 2020. május 23-án (szombaton) 18 órától az EFOTT Facebook oldalán live koncertet ad JumoDaddy és a Margaret Island! Aztán reményeink szerint lassan visszatérhetünk az online térből a táncparkettekre, mert telítődtünk a karanténos koncertekkel.

 

 

EFOTT, Velence, fesztivál, halasztás, új dátum, augusztus, járvány, 2020, Flo Rida, Intim Torna Illegál, Horváth Tamás, Wellhello, Brains, Cloud9+, Hősök, Kelemen Kabátban

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek