Metallica, Muse, Kiss, Danko Jones, Faith No More, Limp Bizkit, Airbourne, Incubus, Body Count ft. Ice-T, The Hives, Triggerfinger..... És sorolhatnám tovább, de azt hiszem, ez a pár név már önmagáért beszél.
És ennyi volt a kampányuk! Nem vakították a parasztokat, hogy itt kártyás fizetőeszköz van, vagy AXE lányok mossák a segged, ha van elég türelmed végigállni a sort, vagy lesz colorparty, és a fesztivál hátralévő részében a pöcsödről is sikálhatod a szivárvány minden színét, meg lézershow az éppen aktuális nyárislágergyáros "koncertjén". Na, ezt szoktuk benyalni minden évben, amikor a silány fellépőkről akarják elterelni a figyelmünket olyan dolgokkal, amiket igazából pont leszarhatna mindenki, hisz egy zenei fesztiválon egy fontos dolog van: a fellépők!
Milyen meglepő mi? Csak megjegyzem, hogy a Metallica koncertjén olyan lézershow volt, hogy a teljes Star Wars sorozatban nem lehet ennyi lézert felfedezni. Mondták valakinek, hogy ez várható? Dehogy! Ez egy olyan plusz, amit kommunikálni annyira ciki, mint a zokniszandál. Ennyit bevezetőnek.
Valamikor délelőtt indultunk ki Bécsbe, és olyan izgatott voltam, mint a tinilányok az iskolaudvaron amikor láthatják a suli bikáját a szünetben. Természetesen üvöltött a metál a kocsiban, és már ott iszonyat léggitár-párbaj kezdődött. Tudtuk, hogy ahova megyünk, az minden zeneszerető ember paradicsoma, és olyan zenei orgazmusban lesz részünk, ami után egész Bécs rá fog gyújtani. Itt nem lesz alibiprogram meg parasztvakítás. Itt bizony le lesz szedve a fejünk, és ritmusra fogják kapásból visszarúgni nekünk a színpadról telirüszttel. A helyszínt GPS nélkül megtalálni esélytelenebb volt mint Mágenheim doktornak orvosi vitába keveredni Virág doktorral.
– Te, Laca, nem láttad hol a fesztivál?
– Nem tudom, Atus, kérdezd meg anyádat, ő pakol el mindent!
Nehezen, de megtaláltuk a helyszínt, de egyszerűen nem tudtunk autóval sehogy bejutni. Erről inkább nem is írnék többet mert ki lenne sípolva....
Megérkeztünk a bejárathoz, és egyetlen egy tarháló emberrel futottunk össze, aki magyarul köszönt ránk, mivel láthatta, hogy kőbányait szorongatunk a kezünkben.
Karszalag – vagy ahogy ott neveztük: szarkalag – a kezünkön, és megérkeztünk a mennyországba. Szerintem maga Szent Péter rakta ránk a belépőt... Ahogy haladtunk befelé, egyszer csak elénk tárul az oltár. egy akkora színpad, amit még a holdról is tisztán látni.
Az első nap ilyen finomságokat adtak nekünk: A Caustic Fate, Gojira, Three Days Grace, Testament, Body Count ft Ice-T, A Day To Remember, Broilers, Faith No More, Metallica.
Bárcsak Magyarországon ilyen fellépőlista lenne egy fesztiválon – mondjuk egy egész hétre, ami itt egy nap alatt lemegy... Igen ez egy nap! Készpénzért lehetett venni a sört, és a szponzorok nem tolták az agyadba, hogy mire van szükséged az életben. Nem sorolnám fel, melyik koncert milyen volt, inkább csak a lényeget:
A Faith No More még mindig a világ egyik legpontosabb zenekara, és Mike Patton hangja utánozhatatlan. Hurrikánként söpörtek végig a közönségen, és picsán rúgták a mai divatgitárbandákat. Így kell zúzni, gyerekek!
A legnagyobb meglepetés a Broilers zenekar volt, akiket azonnal megkedveltem. Ajánlom mindenki figyelmébe őket. A közönség soraiban Lukács Lacival találkoztunk, és így már tényleg tudtuk, hogy a lehető legjobb helyen vagyunk. Toporogva várjuk a Metallicát több tucat léggitárral a hátunkon, amiket külön erre az estére csináltunk. A kivetítőn elkezdik vetíteni a A Jó a Rossz és a Csúf film végét, ahol Morricone klasszikusa, a The Ecstasy of Gold csendül fel. Micsoda intro!! Áááá, végem van! A
színpad mögötti kivetítő nagyobb vol,t mint a bécsi kapu, és nem mellesleg tűéles. Kicsivel 21 óra után megjelennek a színpadon a nagyágyúk, és Hetfield két szó után elemi erővel csap a húrok közé a FUEL dalukkal. Aztakurvapicsába, ezek ki fognak végezni minket!
A Metallica-koncert olyan irigységgel teli hangulatban telt nekem, hogy utoljára ilyet az oviban éreztem, amikor elfogyott a homokozó lapát és a vödörrel kellett játszanom. 200 rajongó a színpadról élvezhette végig a koncertet, akikhez rendszeresen odamentek az együttes tagjai. Sőt, a koncert közben a selfie készítése is szabad volt. Belegondoltam, hogy érezném magam, ha Hetfield nekem gitározna... Nem voltam ideges, dehogy.
Mérhetetlen energiával rombolták le a több ezres tömeget. Sad But True első hangjánál úgy éreztem, el fog süllyedni a sziget, mert mindenki ugrált, és félő volt, hogy lenyomjuk a víz alá. A One és a Master Of Puppets pedig megadta a kegyelemdöfést mindenkinek. Térdre rogytam, és megköszöntem az életnek, hogy ilyen sorsot szánt nekem, és láthatom ezeket a félisteneket élőben zúzni. Hol vannak Magyarországon azok a zenekarok, akik nem hígulnak fel csak azért, hogy a rádió játssza a dalaikat? A Tankcsapdán kívül hirtelen egy sem jut az eszembe. Amíg a Volt fesztiválon közkívánatra Kis Grófo lép fel, addig ne akarjunk rockzenekart alapítani. Mert minek? Kinek?
A Metallica egy elképesztően szimpatikus csapat. Olyan kedvesek voltak a közönséggel, hogy már-már úgy éreztem, nincsenek tisztában azzal, hogy mekkora legendák. Két vödör pengetőt dobáltak szét, és annyi Metallica strandlabdát, hogy egy balatoni strandcikk boltban sem adnak el ennyit egy egész idény alatt. A Metallica úgy rakta a helyére a belső szerveinket a hanggal, ahogy azt kell. Apropó hang. Kurva hangos volt a színpad, de nem kellett senkinek magyarázkodni a decibelek miatt. Ami decik miatt magyarázkodni kellett volna, annak az elfogyasztott sörökhöz volt csak köze...
Lézershow, fények és irgalmatlan hang. A koncert végén még 10 percig fotózkodtak a rajongókkal a színpadon és dobáltak mindent be a közönségnek, amit csak lehetett. Sőt, a dobhoz is oda lehetett ülni: személyesen nem más kísért oda, mint Lars Ulrich!
Mivel koncertek délután fél kettőkor kezdődtek, ezért éjfélre mindenkinek el kellett hagynia a területet. És nem volt ezzel semmi baj. Tudtuk, hogy másnap is olyan zenekarokat kapunk, hogy lemegyünk hídba. És ha reggelig lehetne inni és bulizni, akkor bizony félő, hogy érdeklődés és erő hiányában számunkra elmaradna a koncert. Szóval a szabály az szabály, és szépen kikísértek mindenkit a fesztiválról. Nem ám bunkó, otromba stílusban, hanem mosolyogva és kedvesen. Azokkal is türelmesek voltak a biztonságiak, akik alig tudtak menni az alkoholtól. (Ahogy sétáltunk kifele, észrevettünk egy nem is apró dolgot. Nincs szemét és por! Semmi szemét nincs, és a vécék tisztábbak, mint a magyar politikusok lelke..()
Az első nap valami félelmetes volt. Ennyi erő és gitártorzítás egész évben nincs otthon. Estére tényleg úgy éreztem, hogy ezt nem lehet überelni, és most már akár le is lőhet valaki: a csúcson kell abbahagyni. Na de ahogy belegondoltam, hogy milyen napok várnak még rám, hát egyből elkezdtem vigyorogni, hogy mennyire rohadt jó ez az élet!
A második napi beszámolót hamarosan olvashatjátok de addig tessék ma meghallgatni a Metallica setlist-et. (Ja, még annyi, hogy egy fesztivál jó programja onnan is felismerhető, hogy nem említek szót minden zenekarról mert akkor bizony a beszámoló hosszabb lenne mint a Biblia.)
Fuel
For Whom the Bell Tolls
Metal Militia
King Nothing
Disposable Heroes
The Unforgiven II
Cyanide
Lords of Summer
Sad But True
The Frayed Ends of Sanity
One
Master of Puppets
Fight Fire with Fire
Welcome home (Sanitarium)
Seek and Destroy
Creeping Death
Enter Sandman
Fotók: Rock In Vienna Official
Szólj hozzá!