Jubileumi Kaláka fesztivál Egerben

2019/03/06  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Idén 40. alkalommal rendezik meg Eger városában a Kaláka Fesztivált, ahol a gyerekek és a szülők egyaránt találnak maguknak való koncertet. A fesztivál június 27. és 30. között várja az érdeklődőket, ezúttal az Érsekkertben.

Fotó: kalaka.hu

A Kaláka zenekar átal életre keltett fesztivál 2019-ben ünnepli kerek 40. születésnapját, amit természetesen meg is ünnepelnek majd. Délelőttönként Gyerekfesztivált rendeznek, ahol koncertekkel bábszínházzal és játékprogramokkal várják a gyerekeket és szüleiket. Délutántól egészen éjfélig a zenéé a főszerep, ahol a legnépszerűbb bandák váltják egymást a színpadon.

Idén sem marad el a már hagyományos faültetés a Múzsák Ligetében, ahol ezúttal Böjte Csaba ferences szerzetes fenyőfája kerül földbe a Kaláka körtefája, és Sándor bácsi diófája mellé.

Az első napon Jankovics Marcell Magyar népmesék rajzaiból nyíló kiállításával kezd fesztivál, ami a Templom Galériában látható, este pedig Máté Gábor és a Kaláka zenekar Kosztolányi estje lesz verskoncert formájában.

A programtervben szerepel még Kányádi Sándor, és Faltisz Alexandra grafikusművész kiállításának megnyitója, hétvégén interaktív programok gyerekeknek, az koncert sávban pedig olyan előadókkal és zenekarokkal találkozhatunk, mint: Muzsikás, KFT, Szabó Balázs Bandája, Szalóki Ági, Tompos Kátya, Takács Eszter, Ripoff Raskolnikov Band, Kaláka, M.É.Z., Voodoo Papa, Zűrös Banda, Szalonna és Bandája, Szabó Benedek és a Galaxisok.

A részletes programkínálatért kattints ide: Kaláka Fesztivál.

Kaláka Fesztivál, jubileum, koncert, fesztivál, Eger, 2019, Muzsikás, KFT, Szabó Balázs Bandája, Szalóki Ági, Tompos Kátya, Takács Eszter, Ripoff Raskolnikov Band, Kaláka, M.É.Z., Voodoo Papa, Zűrös Banda, Szalonna és Bandája, Szabó Benedek és a Galaxisok

 

 

Szólj hozzá!


Paul McCartney, Seal, Bob Dylan és Sting is felbukkan Barbra Streisand új albumán

Paul McCartney, Seal, Bob Dylan és Sting is felbukkan...

Június 27-én jelenik meg Barbra Streisand "The Secret Of Life: Partners, Volume Two" című vadonatúj albuma a Columbia Records gondozásában. A lemez...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Mégis kinyit Győrben is egy estére Az Őrült Nők Ketrece mulatója

Bár korábban úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedben töretlen sikerrel játszott, de most a közönségtől végleg elbúcsúzó előadás búcsúturnéjából kimarad a győri állomás, mostanra kiderült, hogy a város szívesen fogadja Az Őrült Nők Ketrecét.

Az ország legboldogabb fesztiválján a Guns’N’Roses előzenekara is fellép

A BOLDOGkisfalud Feszt egy családias hangulatú, élhető léptékű kisrendezvény, ahol zene, színház, irodalom és képzőművészet fonódik össze a Tokaj-hegyalja különlegesen szép természeti környezetében. Idén július.03-06-ig fürdőzhetnek – valamint bringázhatnak és kenuzhatnak – ebben az élményben az idelátogatók.

Lehozzák néked a csillagokat: idén is lesz Ajándékkoncert Szegeden

Július 11-én rendezik a Szegedi Szimfonikus Zenekar hagyományos Ajándékkoncertjét a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

Lajkó Félix szólóban, trióban, balettban

Az ócsai templomban szólóban, majd Mosonmagyaróváron és Budapesten, az A38 Hajón trióban is fellép Lajkó Félix hegedűművész. Mindeközben a Fonogram-díjra is jelölt albuma, a GisL a 7. helyen került fel a világ legrangosabb világzenei toplistájára, a World Music Charts Europe-ra, maga az előadás Pécsett, majd kétszer is a...
Új koncertek