Koncertekkel és színházi előadásokkal jön Lipócia legnagyobb utcabulija: Pozsonyi Piknik 2019

2019/08/30  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A 11. Pozsonyi Piknikre a XIII. kerületi Újpesti rakparton, valamint a Pozsonyi úton a Jászai Mari tér és a Szent István Park által határolt területen kerül sor szeptember 7-én délelőtt 10-től. A résztvevőket a rendezvény három színpadán és kísérő rendezvényein több mint 100 produkció és mintegy 50 órányi program várja.

Fotó: Pozsonyi Piknik

A Pozsonyi Pikniken – nomen est omen – jelen lesznek Pozsony városának előadó művészei is, akik remek programmal csalogatják majd a vendégeket Pozsonyba. Az egésznapos pikniken a vendégeket budapesti és vidéki színházak, könyvkiadók és iparművészek várják, előadásokkal, dedikálásokkal, bemutatókkal.

A Rakpart Nagyszínpad háziasszonya, mint oly sok éve, az idén is Csáki Judit lesz. A színpadon, többek között Kováts Kriszta, a Budapesti Operettszínház, Szent Efrém Férfikar, a Vígszínház, a Pesti Magyar Színház, a József Attila Színház, a Fischer Annie Zeneiskola, a Kifli zenekar és a Roxy stúdió művészei lépnek fel. Itt kerül majd sor a nemzetközi szinten is elismert szlovák népdalénekesek, néptáncművészek és népzenészek, autentikus hagyományőrzők műsorára és a legendás újlipótvárosi énektanár, Sík Olga emléke előtt tisztelgő koncertre egykori tanítványok, köztük Pitti Katalin és Domahidy László közreműködésével.

A Rakpart Nagyszínpadon kortárs táncszínházi előadásokkal zárul majd a Pozsonyi Piknik, hiszen itt köszönthetjük szombat este a Nemzeti Táncszínház és az idén 20. születésnapját ünneplő, Őze Áron vezette Dunaújvárosi Bartók Táncszínház művészeit.

A Fideilo Színpódium programja az irodalom a kamaraszínházi előadások és a kortárs és klasszikus zenei műfajok kedvelőinek helyszíne. A színpad két műsorvezetője Bősze Ádám és Ozsgyáni Mihály lesz. A produkciók között köszönthetjük a Rózsavölgyi Szalont a Vidám Színpad, a Zeneakadémia, a STETL zenekar, a Gólem Színház, a Játékszín, az Átrium, az ED IS ON, a Staféta, az Önként és Dalolva Társulat művészeit, valamint a Mozsár Műhely előadóit. A Fidelio színpad fővédnöke Jordán Tamás színművész, aki a Piknik szép hagyománya szerint egy általa választott Radnóti verssel köszönti majd a közönséget.

A Radnóti utca és a Rakpart zöldterülete gyerkőc birodalommá változik. Itt várja a gyermekekkel érkező családokat a Tündérkert Gyerkőc színpad, ahol a családok apraja s nagyját a PannKa Közösségi Tér bábos dúdolója, a Ferencvárosi Pinceszínház, a Budaörsi Latinovits Színház, a Pagony, a Holdvilág Kamaraszínház, a Zichy Szín-műhely, a Karinthy Színház, a Jazzformers- és az APNOÉ Zenekar, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenészei, énekesei, színészei szórakoztatják majd. A Tündérkert meserengeteg interaktív hétpróbás kalandjátékkal, kézműves workshopokkal, Zenebölcső, Napra-Forgó és Iciri-Piciri zenés, bábos játékkal, meseillusztrátorok és muzsikusok dedikálásával várja a publikumot.

A Katona József utca és az Újpesti rakpart sarkán újra megrendezzük a nagysikerű Balkoncertet, egy olyan „szerenádot”, amit az erkélyről adnak Hábetler András és művész társai az utcán sétálóknak. Lesz „színészsimogató”, újra elindul majd a hajós séta Deák Gáborral és nagy örömmel köszönthetjük majd a Pozsonyi Pikniken a 100 éves Bálint gazdát, aki a könyvbemutató beszélgetés után dedikálja új kötetét.

A részletes program itt

Pozsonyi Piknik, Újlipótváros

 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek