Olaszország lesz a Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál díszvendége

2019/03/18  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Március utolsó hétvégéjén Kecskeméten ismét megrendezik a Bohém Ragtime & Jazz Fesztivált.

Fotó: Bohém Ragtime Jazz Band/FB

A fesztivált kezdetben kizárólag hazai résztvevőkkel szervezték, de 1992-ben már nemzetközi volt a fellépőgárda. A 28. alkalommal megrendezendő esemény egyik újdonsága, hogy ez évtől mindig egy ország lesz a főszereplő, elsőként Olaszországot választották. A fesztiválon a koncertek mellett lesz zongorashow  – és az országos jazzműveltségi vetélkedő döntőjét is itt rendezik meg.

Fellépők:
Luca Filastro (I) & Bohém Ragtime Jazz Band (H), Mauro L. Porro Quartet (I), Szalóky Classic Jazz Sunday (H), Vintage Dolls (H).

Ebből is kiderül, hogy a rendezvényt a Bohém Ragtime Jazz Band szervezi, ami valószínűleg a világ legsokoldalúbb jazzbandje: a nyolc tagnak összesen tizenöt hangszere van, s ráadásul mindegyiken játszanak is + azok a hangszerszerű tárgyak, amelyek alkalmasak a "zenecsinálásra". A világ szinte összes nagy tradicionális jazzfesztiválján megfordultak már, Berlintől Oslóig, Drezdától Bredáig, Poritól Montreux-ig, Asconától Bude-ig és Riminitől Sacramentóig. Rendszeresen játszanak vendégsztárokkal.
Koncertjeiket európai és amerikai televízió- és rádióállomások közvetítették, eddig megjelent 14 albumuk felvételei is rendszeresen hallhatók jazzműsorokban világszerte. A Bohém Fesztiválokat 1992 óta szervezik. 2003-ban "Az év jazzegyüttese"-ként eMeRTon-díjat kaptak.

Az együttes tagjai: Ittzés Tamás - zongora, hegedű, tölcséres hegedű, ének, zenekarvezető, Lázár Miklós - hegedű, ének, Lebanov József - trombita, Mátrai Zoltán - klarinét, tenorszaxofon, Korb Attila - harsona, kornett, zongora, ének, Mátrai György - bendzsó, gitár, Török József - bőgő, tuba, Falusi Alfréd - dob.

A részletes program itt

Bohém Ragtime & Jazz Fesztivál, Kecskemét

 

 

Szólj hozzá!


Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és...

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

Pulóveres nyitóhétvége a Kobuciban

Homeopátia, homeopátia... Reméljük sem efféle, sem egyéb gyógyhatású szerekre nem szorulnak majd azok, akik részt vesznek a ma nyitó Kobuci Kert startprogramjain.

A fák almái: James McCartney és Sean Ono Lennon összeálltak egy dalra

Paul McCartney egyetlen fia és John Lennon kisebbik fia április 12-én, pénteken jelentette meg első kollabjukat, a "Primrose Hill"-t.
Új koncertek