Peace, Love, Ukk&Roll

2018/03/18  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A Sümeg melletti, 3+1 napos rendezvényen 34 zenekar lép fel, csak vegytiszta rockzene szól – és ami ma már egyre ritkább: a hazai élvonal mellett teret kapnak feltörekvő tehetségek is, illetve külföldi zenei csemegék is.

Fotó: Ukk@Roll/YouTube

A hazai fellépők közül valószínűleg a Road, a Leander Kills és a Pokolgép, a külföldi bandák közül az Alice Cooper basszusgitárosaként ismert Chuck Gerric vezete Beasto Blanco koncertjére látogatnak el legtöbben(ebben egyébként a mester lánya, Calico Cooper is énekel), de érdemes korán becsekkolni, hiszen pl.  szombat délben a Junkies akusztikus formáció legnagyobb slágereire henyélhetnek a korán érkezők, és a színpadokon 14 órától gyakorlatilag folyamatosan megy a műsor.

Naptól, esőtől az elmúlt évekhez hasonlóan nem kell félni, a szervezők egy 800 nm-es nyitott sátorba tervezik a koncerteket, az eddig megszokottak szerint egymással szemben két váltott színpaddal. (Szinte hihetetlen, hogy ezt a rendezési módot más fesztiválok nem vették még át, így nem maradsz le semmiről, nincsenek átfedések!)

A sátrazók az eddigi évekhez hasonlóan beköltözhetnek az árnyas kiserdőbe, illetve választhatják a napos focipályát is. A szervezők elmondása szerint motorral mindenképpen be lehet állni, a gépkocsik sátor melletti parkolását a szabad helyek függvényében tudják biztosítani.  Biztonsági okokból továbbra is csak azok mehetnek be a camping területére akik ott laknak, ezért az őrzött lesz és egy jelképes díjat szednek.   (1500Ft, ami viszont mindegy, hogy 3 vagy 1 éjszaka) A campingben lakóknak a felfújhatós medencés Ukk&Roll „Bícs" idén is rendelkezésére áll! (Meg nem erősített hírek szerint a mobil zuhanyzók mellett elkészülnek a főépületben a normál férfi, női mosdók, zuhanyok is, így azok is megnyugodhatnak, akiknek „toitoifóbiájuk" van.)

Kerekesszékkel, illetve egyéb testi fogyatékkal élő vendégek számára a rendezvény INGYENES!


 

 

Szólj hozzá!


Michelin-csillagos étterem séfje főz Budapesten Jennifer Lopeznek

Michelin-csillagos étterem séfje főz Budapesten...

JLo július 20-án ad koncertet Budapesten, az MVM Dome-ban. A Green Stage Produkciós Iroda és nemzetközi partnere olyan hazai gasztronómiai szereplőt...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd a hetvenes DJ-ről szóló film

Szabó Márton István filmje egy abszurd humorú történet, amely a budapesti éjszakában készül, sok zenével. A jeleneteket többek között olyan budapesti helyszíneken rögzítik, mint az A38 hajó és a Turbina.

Alkonyattól pirkadatig: bevezetik a Szigeten az éjszakai jegyet

Idén a Delta District lesz az elektronikus zenei bulik központja – az új helyszínnek köszönhetően a Sziget éjszakai élete jelentősen felpezsdül, de a Nagyszínpad zárása után nem csak itt folytatódik majd a buli egészen hajnalig. A szervezők ezért kedvezményes jegyet kínálnak azoknak, akik csak ezt az éjszakai életet akarják...
Új koncertek