Poptündérek és paraziták – a Baltikum beköszön a Müpába

2018/09/12  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A szeptember 16-án startoló Európai Hidak, a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös rendezvénysorozata az idei évben a Baltikum és Lengyelország kulturális gazdagságára fókuszál. Többek közt a térség legfelkapottabb fiatal zenészei érkeznek Budapestre, akik nemcsak a zenei, de az országhatárokat is átlépve hódítják meg Nyugat-Európát.

Poptündérek és paraziták – a Baltikum beköszön a Müpába

Szeptember 19-én egyből két zenekart is láthatnak a nézők a Fesztivál Színház színpadán. Bár megszólalásuk meglehetősen eltérő, közös bennük, hogy zenéjükben sok stílus és hangulat keveredik, a finoman érzékenytől a zajosabbig, akusztikus és elektronikus hangszerelésben is. Az indie poptündéreknek is nevezett Sus Dungo tagjai tényleg mintha egy modern tündérmeséből léptek volna ki. Amellett, hogy a hat bájos lett lány dalra is fakad, a zenei paletta szinte összes hangszerét meg tudja szólaltatni. Koncertjeiken a szokásos gitár-zongora-dob trió mellett hangsúlyos szerepet kap a harmonika, a furulya, a fuvola, az ukulele és a metallofon is. Kelta és ír népzenei ihletésű dalaik üdítően friss lendületet hoznak az énekes-dalszerzői szcénába, élőben pedig egy igazi mitikus utazásra viszik a közönséget.

A koncert második felében a duóként indult, de hozzánk kvartettként érkező Golden Parazyth mutatja meg, miért pont őket választotta Lana del Rey vilniusi koncertje előzenekarának. De nem csak a nemrég Budapesten koncertező, jellegzetes melankolikusan búgó hangjáról ismert énekesnő szavazott a litván csapatra: az angol szintipop duó Hurts, az elektronikus zenei formáció Underworld, az izlandi techno-downtempo-ambient fenomenon Gusgus, a kanadai R&B zenekar Rhy is őket választotta a közönség bemelegítésére. Az illusztris névsor is jól példázza, mennyi stílusban érzi magát otthon a zenekar. A 2005-ös debütáló Apartment of Steel lemez sötét hangulata az évek során egyre gazdagodott és finomodott: az új tagokkal új hangszerek is kerültek a zenekarba, így az alapvetően elektronikus hangzás mára népfolkos, gitáros elemekkel bővült ki.

A világzene ünnepelt hegedűs-énekese, az észt Maarja Nuut már első lemezével lenyűgözte mind a szakmát, mind a közönséget. Utóbbinak még inkább belopta magát a szívébe különleges koncertjeivel, amelyekről Simon Le Bon, a Duran Duran énekese is úgy nyilatkozott, hogy „amikor az angyalok énekelnek, az hangozhat így”. Experimentális, misztikus zenéje, amely egyszerre nyúl vissza a népzenei gyökerekhez, és tekint előre a jövő csúcstechnológiájába, rejtelmes, már-már túlvilági tájakra kalauzolja a hallgatóságot. Szeptember 23-án a művésznő loopolt hegedűjátékához az elektronikus zenész Hendrik Kaljujärv, vagyis Ruum biztosítja majd a modern keretet. Az általuk létrehozott zenei útvesztőből nehéz visszautat találni. Az embernek olyan érzése támad, hogy talán szeretne is egy időre eltévedni ebben a különleges labirintusban. A duó első albuma, a koncert anyagát is szolgáltató Muunduja (Shifter) 2018. októberben jelenik meg az Egyesült Királyságban.

 

Európai Hidak, Sus Dungo, Golden Parazyth, Maarja Nuut

 

 

Szólj hozzá!


FOO záró – A Fishing-stratégiája

FOO záró – A Fishing-stratégiája

Egy kalap alá vesszük a két utolsó napot, kiosztunk pár különdíjat és megpróbáljuk megfejteni a Fishing titkát.
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Diana Krall, Jamie Cullum, Zaz, James Blunt – Tudjuk, mit csinálsz jövő júliusban!

Július 11. és 16. között rendezik meg a 2022-es, tizenkilencedik VeszprémFestet.

Hozza a legismertebb dalait – Sting két koncertet is ad Magyarországon 2022-ben!

Sting My Songs elnevezésű turnéja alkalmával 2022. március 16-án a Budapest Arénában, és – most először – 2022. március 17-én a debreceni Főnix Arénában is koncertet ad.

Az égi zenekar tiszteletére énekelnek a földi halandók az Arénában

Magyar zenészek Mindenszentekkor egy rendhagyó előadással emlékeznek azokra a legendás előadókra, akik az utóbbi évtizedekben távoztak el, és már csak az égiek színpadán zenélnek.

Ingyenes nyáresti előadások a Szent István Parkban

Már Fenyő Miklós is megénekelt, hogy "a legszebb pesti nyár" Angyalföldön jár, és a XIII. kerület szereti a zenét. Olyannyira, hogy a nyáron ingyenes esti előadásokat, koncerteket és utcabált is szerveznek majd a környékbeliek örömére.
Új koncertek