Rátonyi Róbertről nevezték el az operettfesztivált Veszprémben

2018/06/09  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Végre eszébe jutott valakinek az operett egyik legnagyobb arca! Rátonyi Róbert Veszprémben fejezte be pályafutását megadva a műfaj rangját a színházban.

Rátonyi Róbertről nevezték el az operettfesztivált Veszprémben

A neves operett táncos-komikus Rátonyi Róbert gyermekei, Rátonyi Hajnal és ifjabb Rátonyi Róbert azt hangsúlyozták, hogy sokat jelent számukra és a műfaj továbbélése szempontjából is a fesztivál életre hívása. Rátonyi Hajnal az édesapjáról szóló kiállítás megnyitóján arról beszélt, hogy a tárlaton látható fényképek, színházi és magánéleti emlékek jól tükrözik azt a hatalmas életművet, amelyet édesapja tudhat magáénak. A tárlat július 13-ig látható a színház előcsarnokában.

A június 21. és 24. között zajló rendezvénysorozatot hagyományteremtő szándékkal indítják útjára. A négynapos fesztiválon mintegy 30 program várja az érdeklődőket, köztük meseoperett, bábelőadás és népművészeti vásár.

A délutáni nyitóceremónián lovaskocsi, cirkuszi produkciók és számos meglepetés várja majd az érdeklődőket.

Ezt követően a Bor, mámor, szerelem című zenés produkciót láthatja a közönség, majd operettdallamok csendülnek fel. A rendezvény második napján a Kabóca Bábszínház játéktere és lufibohóc várja a gyermekeket, akik ha kedvük tartja, jelmezben fotózkodhatnak is az operett műfaj egykori csillagainak életnagyságú másaival. Operettkoktél címmel hallhatják az érdeklődők a Petőfi Színház művészeinek előadását a vásári forgatagban.

A Kabóca Bábszínház előadásában Az aranyszőrű bárány című mesét láthatják a legkisebbek.

Honthy Hannáról beszélgetnek szintén pénteken délután a színház előcsarnokában, mások mellett Rátonyi Hajnal és ifjabb Rátonyi Róbert részvételével.

Szaffi, a cigánylány címmel meseoperettet láthatnak a nézők, mások mellett Bozsó József és Csonka Zsuzsanna szereplésével, valamint magyarnóta- és operettest részesei lehetnek, amelyen Kállay Bori és Berkes János is fellép. Az Operett éj című produkció zárja a pénteki programokat, melyben Bozsó Józsefet, Steinkohl Erikát és Virág Józsefet is láthatja a közönség.

Szombaton többek között egy szakmai beszélgetés hangzik majd el Rátonyi Róbertről, láthatják az érdeklődők A régi nyár című operettet, a Budapesti Operettszínház előadásában, az estet pedig Kalló Zoltán zenekarának műsora zárja.

A fesztivál utolsó napján A szegény ember és a róka valamint A kerek nő című népmese látható, a rendezvényt operettgála zárja mások mellett Oszvald Marika és Peller Károly szereplésével, majd a színház előtti téren tűzijátékot rendeznek.

Rátonyi Róbert, fesztivál, operett, Veszprém

 

 

Szólj hozzá!


Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

Hölgyeim és uraim, ő SLASH!

A Slash feat. Myles Kennedy & The Conspirators a "The River Is Rising – Rest of the World Tour ’24" keretében – 21 ország 32 városában lépnek fel...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Azahriah nem zárja skatulyába magát. Vagy de?

Skatulya I. címmel megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.
Új koncertek