Szevasz Tavasz, nyit a Terasz!

2018. február 22.  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Ha mostanában kitekintünk az ablakon, nem feltétlenül az jut eszünkbe, hogy jön a tavasz, pedig dátum tekintetében valóban közeledünk. Amíg az időjárás is belátja, hogy a télnek már nem itt van a helye, legalább fejben hangolódjunk a szabadtéri koncertezésre.

Fotó: Consultant.hu

A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül ismét megrendezésre kerül a tavalyi nagy sikerű Tavasz Terasz elnevezésű programsorozat, ahol április 1. és 22. között minden nap ingyenes akusztikus koncertekkel várja a vendégeket az Akvárum Klub.

 

A Tavasz Terasz egyik kiemelt előadójaként érkezik a spanyol lemezlovas és producer, José Padilla, aki igazi legendának számít a szakmában. Az ibizai Café del Mar rezidensének nevéhez fűződik az úgynevezett baleári hangzás megalkotása, valamint az előbb említett hely nevével fémjelzett válogatásalbum-sorozat, aminél sikeresebb gyakorlatilag azóta sem jelent meg. Az ambient mestere most a Tavasz Terasz keretében festi alá a naplementét az Erzsébet tér lépcsőin, április 7-én.

Az akusztikus koncertek mellett, hétvégenként a kicsiké a főszerep. Minden vasárnap 11 órától a legnépszerűbb előadók várják a gyerkőcöket és persze a szülőket is egy interaktív és szórakoztató tavaszi kikapcsolódásra. Áprilisban az Akvárium Klub
előtti színpadon 4 vasárnapon át fellép majd Kovácsovics Fruzsina, az Iszkiri, a Kiskalász és a Hahó zenekar.

A Tavasz Terasz minden programja ingyenesen látogatható, épp ezért érdemes már korábban elfoglalni a kiszemelt asztalt, ha biztosra akarunk menni kényelem ügyben.

A fellépők teljes listája (a dátumra pontos programbontásról még nem kaptunk hírt):

Antonia Vai akusztik

Apey

Barbi & Jancsó (Blaha Akusztik)

Barkóczi Noémi

Barna Margit

Bérczesi Robi - Én meg az ének

Czeglédi Szabolcs (Run Over Dogs)

Demény Gergely

Ersch (Siklósi Örs / AWS)

Fish! Deo Duo (Krisztián & Matyi akusztik)

Frenk akusztik

Hahó Együttes

Hangácsi Márton

Henri Gonzo (Fran Palermo)

Ian O'Sullivan (Mongooz And The Magnet)

Iszkiri zenekar

Járai Márk

José Padilla (ES)

Kama (Mary Popkids)

Kiskalász zenekar

Kodachrome

Koszi Janka duó

Kovácsovics Fruzsina

Lugosi Dani & Takács Vilkó: Nirvana Unplugged in New York

Magnus Maloy (Mongooz And The Magnet)

Molnár Tamás

Mörk Schpontan

Muzsik és Volkova

NAGYEDi

Noémó

Redbreast Wilson

Sallai & Szabó

Szeder duó

Szivák X Wagner

Teddy Harpo

Tavasz Terasz, Akvárium Klub

 

 

Szólj hozzá!


Felállt a Rock and Roll Hírességek Csarnokának 2019-es hadosztálya

Felállt a Rock and Roll Hírességek Csarnokának...

Lezárult a szavazás, és már nyilvánossá is vált, kik azok a szerencsések, akik 2019-ben ünnepélyes keretek közt kerülnek majd be a Rock & Roll...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Karácsonykor ismét Álomutazó – mesemusical Zsédával, Falusi Mariannal és Radics Gigivel

Az Álomutazó mesemusicalt először tavaly mutatták be a BOK csarnokban, akkor mintegy 50 ezer ember látta. A darab idén karácsonykor 10 alkalommal ismét színpadra kerül, de hamarosan megérkezik a boltok polcaira a csomagban megjelenő Álomutazó CD és a tavalyi nagy sikerű előadást tartalmazó DVD.

Pharell Williams már nem happy: jó sokat kell fizetnie plágiumért

Jó, nem egyedül, ketten állják az ötmilliós számlát: Robin Thicke-vel 1,4 milliárd forintnak megfelelő dollárt fizetnek egy hosszú idő után lezárult szerzői jogi perben, amely nagy sikerű számuk, a Blurred Lines miatt indult – számolt be róla a BBC News.

Hagyjátok énekelni! Toto Cutugno ismét Budapestre jön

75. születésnapja alkalmából 2019. április 27-én Toto Cutugno elhozza hozzánk utánozhatatlan varázsát, az olasz dalok által közvetített hamisítatlan mediterrán életérzést.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek