Tudtátok, hogy az idén már a 30. szülinapját ünnepli a Sziget fesztivál? Nem? Hát, ez nem is csoda, ugyanis erről nem sok szó esett a reklámokban. Oké, ha szigorúan vesszük, a koronavírus miatt kimaradt két év, de alapításilag akkor is stimmel a dátum. Ennek ellenére semmi nyomát nem láttam annak, hogy ezt bármilyen formában megünnepelnénk. Kissé elszomorít, hogy ennek a fontos dátumnak nem tulajdonítottak jelentőséget, de talán majd 2025-ben pótolják a 30. alkalom kapcsán.
Az első napról tudósító kollégánkkal ellentétben nekem ez már a nagyon sokadik szigetes kiruccanásom, így van összehasonlítási alapom a változásokat illetően. Nem kell megijedni, nem merülök el a "régen minden jobb volt" nosztalgia-kesergésbe, bár tény, hogy évről évre kevesebb a szívemnek kedves fellépő, de el kell fogadni, hogy öregszünk, a mai fiataloknak meg más a zenei ízlése. Ettől függetlenül még mindig szükségét érzem, hogy ha nem is a teljes időszakra, de legalább egy napra kinézzek minden évben a Hajógyárira együtt tombolni pár ezer emberrel.
Tavaly voltak komoly gondjaink a helyszínen a porral, ami szerencsére most cseppet sem zavarta meg a szórakozásunkat. Valószínűleg segített a talajnak a napokban ránk zúduló eső is, de tény, hogy sokkal több zöld felülettel találkoztunk, mint korábban. Ami kapásból szembe tűnik egy ős-szigetelősnek, az a fesztivál által használt területek szűkítése. Rengeteg olyan helyen jártunk, ahol korábban lépni nem lehetett a sátraktól, most pedig el is lett kerítve, hogy még véletlenül se jusson eszébe befészkelnie magát egyetlen szitizennek se. Így azért jelentősen élhetőbbé vált a fesztivál ideigelnes ott lakóknak és látogatóknak egyaránt.
Most már a teljes beléptetés a sziget területén történik, tehát a K-hídon is túl, amivel nekünk semmi problémánk nem volt. Igaz, jó korán érkeztünk, hogy körül tudjunk nézni még a nagy tömeg érkezése előtt. A programhelyszínek terén ismét jelentős változások történtek, így a rutin közlekedés felejtős. Gyakorlatilag újra fel kellett fedeznünk az egész fesztivált. Szívfájdalom, hogy régi kedvenc helyszíneink - pl. Luminárium - idén sem voltak jelen, mint ahogy hiányoztak a fő utcáról a fejünk felett lógó színes esernyők, meg a látványos installációk, amik általában hulladékból készültek.
Kicsit komolyabb hiányosság a lámpák számának csökkenése a területen, ami éjszaka igencsak megnehezíti a biztonságos közlekedést. Az viszont dicséretes, hogy egyre több és egyre tisztább mosdó-blokkokkal találkoztunk, ahol volt vécépapír és szappan is. Kuka-fronton szintén jól áll a fesztivál - ellenben Paloznakkal -, és láttuk, hogy folyamatosan szedegetik a földről is szemetet, amiből sajnos még mindig több van, mint illene.
A programhelyszínek közül nagy kedvencünk a Vándor Vurstli, ahová minden évben betérünk játszani egy kicsit. Sajnos az idén itt is megcsappant és kicsit változott is a labdával dobálós játékok száma, ami azért érint rosszul, mert már hagyománnyá vált nálunk a bohóc szájába való betalálás, ami egyébként nem is olyan egyszerű, mint az elsőre látszik. Innen is üzennénk, hogy hálásak lennénk, ha visszakapnánk kedvenc játékunk a következő évre...
Persze ahhoz, hogy minden helyszínre eljussunk, és alaposan körbenézzünk, nem elég egyetlen nap, így a Civileknél még aláírtunk egy petíciót a mesterséges intelligencia által irányított fegyverkezés ellen, játszottunk európai országok zászlóinak felismerését, körbenéztünk az Art zónában, ahol a tavalyi évhez képest nem sok újdonsággal találkoztunk, beálltunk karaokézni a tömegbe egy kisebb helyszínen, gyűjtögettünk pecséteket az útlevelünkbe, majd végül lecövekeltünk a Nagyszínpadnál, hisz ott történtek aznap számunkra komoly dolgok.
Nyitásként az Easy Life csapatával andalogtunk, akikről őszintén szólva nem sokat tudtam és a produkciójuk sem dobott fel, inkább olyan lazulós popnak nevezném. Nem úgy, mint hazánk egyik legfelkapottabb ifjú csapata, a Carson Coma, akiket egy pillanatra sem rémisztett meg, hogy a legnagyobb magyar – ráadásul nemzetközi fesztivál – nagyszínpadán kell maradandót alkotniuk, de mivel ez már a második hasonló sziget-fellépésük, a rutin kezd kialakulni... No persze hozzá kell tenni, hogy a frontember Fekete Giorgio rózsaszínű "A homofóbok Buzik" feliratú pólója már a koncert kezdetén megadta az alaphangot, amire később még rátett egy lapáttal, amikor szeretett miniszterelnökünket is felemlegette dalban és összekötő szövegben egyaránt. Az egyébként is szókimondó és társadalomkritikus szövegeiről ismert csapat gyönyörűen elhúzta a nótánkat, és egy idő után azt vettük észre, hogy már a külföldiek is vígan táncolnak a dalaikra.
Nem titkolt szándékom volt, hogy a pénteki napon kint lehessek a Szigeten, hisz régi nagy vágyam teljesülhetett azzal, hogy végre élőben is láthattam azt az örökmozgó, full bolond, de csupaszív fiatalembert, aki Yungblud művésznéven alkot. Sajnos az évekkel ezelőtti szigetes fellépését ki kellett hagynom, tavaly pedig a VOLTos meghívását ő maga mondta le az utolsó pillanatban, ami nagyon rosszul érintett. Amikor később kiderült, hogy 2023-ban a Szigetre készül, rögtön tudtam, hogy azon a napon mindenképpen kint kell lennem. A 26 éves "örök gyerek" típusba tartozó úriember elsősorban extravagáns kinézetével hívta fel magára a figyelmet, de számos ismert zenésszel/csapattal kooperált már legalább egy dal erejéig. Egyik legjobb haverja a nemrég a Budapest Parkot megjárt Machine Gun Kelly, de baráti viszonyt ápol a tavaly a Volton, idén az Arénában is vérpezsdítő koncertet adó Bring Me The Horizon zenekarral is.
Hihetetlen energiája most is megmutatkozott, hisz a buli első percétől az utolsóig folyamatosan mozgásban volt. Nagyon jó ötlet volt, hogy a színpadra lépése előtti pár percet élőben kivetítették, így láthattunk mennyire rákészül a fellépésre, és egy picit nekem úgy tűnt, hogy izgul is. Végtelenül közvetlen, emberi és a maga módján spontán volt az egész műsor, ami alatt folyamatosan kommunikált a közönséggel. Mi pedig zokszó nélkül teljesítettük minden kívánságát, legyen az közös éneklés, ugrálás, kisujj - vagy középső - felmutatás, vagy akár egymásba kapaszkodva dülöngélés. Aktuális kiképzőtisztünk pedig széles mosollyal és az elmaradhatatlan nyelvöltögetéssel nyugtázta, hogy ezt a néhány ezer embert is megvette kilóra. A hiperaktivását a szakmájában kiválóan kamatoztató Yungblud igazi showman, és egymaga képes leigázni egy arénányi közönséget úgy, hogy egyébként semmilyen hangulatfokozó plusz háttérelemre nincs szüksége. Egyszerűen lenyűgöző srác, aki szemmel láthatóan maga is élvezte a bulit, és ígéretet tett arra, hogy sűrűn látogat majd el hozzánk. Mi pedig szaván fogjuk, az tuti!
Kellőképpen felturbózva vártuk az est fő fellépőjének kikiáltott Imagine Dragons csapatát, akikkel már nem először találkoztunk élőben az évek során. Slágereik révén megkerülhetetlen sztárok, és korábban mi is önfeledten tomboltunk a koncertjeiken, azonban pénteken valahogy megtört a varázs. Nem a dalokkal volt a baj, azok ugyanolyan jól szólnak még ma is, és hát nem tudom megunni a fejemre hulló konfetti záport se, amiből itt aztán volt egy vagonnyi, viszont valahogy az egész műsor olyan kiszámíthatóan érzelemmentes és művi volt, ami hamar elvette a kedvünket. Mondom ezt úgy, hogy a frontember Dan egy "őszinte" pillanatában el is sírta magát a színpadon. Azóta se tudom eldönteni, hogy ebből mennyi írható a mentális problémáinak vagy tönkrement házasságának számlájára, és mennyi a betervezett érzelgősségére, de nekem végig az volt az érzésem, hogy Dan annyira a saját maga hatása alá került, hogy igazából az sem érdekelte volna, ha tízezer báránnyal állt volna szemben.
A helyzetet csak rontotta, hogy folyamatosan pózolt, és a dalszövegeket Kozsót megszégyenítő kézmozdulatokkal és legalább annyira gagyi átéléssel próbálta értésére adni a nagyvilágnak. Ráadásul a másfél órás műsor jelentős részét elsunnyogták intro beiktatással, rengeteg szövegeléssel – és persze a közönség énekeltetésével. Ha összességében nézem, egy profin összerakott showt kaptunk, ahol frontember sármja és testfelépítése állt a középpontban, de sajnos nem volt meg az az érzésem, hogy ez csak itt és csak nekünk szól így. Ettől pedig tucat-koncert lett belőle, idegesítően sok műmájerkedéssel.
A nagyszínpad zárása után még bóklásztunk egy kicsit a szigeten, kerestünk valami értelmes elfoglaltságot a megszámlálhatatlan party lehetőségeken túl, de sajnos a cirkuszi sátor már fullos volt, mire odaértünk, a korábbi években ilyenkor szokásos Nagy utcaszínháznak nyomát sem találtuk, a Vurstli már bezárt, úgyhogy egy idő után feladtuk, és elindultunk a kijárat felé abban a tudatban, hogy a tömeg már elvonult, így szép nyugiban kisétálhatunk a HÉV megállóba.
Nos, úgy is mondhatnám, hogy ezt megszívtuk, mivel a Sziget szervezői a fesztiválozók biztonsága érdekében kordonokkal lassították a kijutást, mondván a K-híd állapota nem teszi lehetővé a komolyabb terhelést. Ezt én készséggel elhiszem, sőt, számomra hihetetlen és egyben elfogadhatatlan is, hogy még mindig nem sikerült egy alapos felújítást eszközölni rajta. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem a Sziget feladata, itt nagyobb hatalmak harcolnak egymással a háttérben, de tényleg meg kell várni azt a pillanatot, amikor katasztrófába torkollik egy fesztivál az illetékes hatóságok balfaszkodása miatt? Ráadásul egy olyan fesztivál, aminek már hírneve van külföldön is? Nem hinném, hogy ez lenne a tökéletes országimázs. Ugyanakkor a Sziget szervezői is elbuktak az információáramlást illetően, ugyanis erről a kordonos dologról valahogy elfelejtették értesíteni a távozni készülő közönséget. Ennek viszont egy aprócska pánik, lökdösődés és persze érthető feszültség lett a végkifejlete a feltorlódott tömegben, ahol mindenki csak találgatta, hogy éjjel egy körül ugyan mi a francért nem haladhat az ember normál tempóban kifelé. Talán megért volna egy feliratot a nagyszínpad kivetítőjén, hogy számítsunk a lassú haladásra, és akkor nem lovagolna azóta is a fél sajtó és a Facebook kommentszekció ezen a témán. De persze ez csak egy szerény javaslat.
Még több hangulatképért katt ide: Sziget 2023
Sziget Fesztivál, fesztivál, 2023, Carson Coma, Yungblud, Imagine Dragons
Szólj hozzá!