Tök jó hétvége az Őrségben!

2017/09/22  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Ezen hétvégén rendezik meg az XIV. Őrségi Tökfesztivált, amelynek eseményei a Vas megyei Őriszentpéteren, Szalafőn, Nagyrákoson és Magyarszombatfán zajlanak.

Tök jó hétvége az Őrségben!

A fesztivál ünnepélyes megnyitóját szombaton délelőtt tartják Őriszentpéteren, de Nagyrákoson már pénteken este hat órától a helyi művelődési házban meséléssel egybekötött tökmagköpesztésre várják az érdeklődőket, a nagyrákosi tájházban pedig egy régi kovácsműhelyt mutatnak be, működés közben.

Szombaton délelőtt  Szalafőn az Őrségi Népi Műemlékegyüttes területén kirakodóvásár kezdődik, ugyanott a pajtaszínházban egymást követik majd a programok, gyermekeknek szóló interaktív koncert a Rózsabors Zenekar tolmácsolásában, majd Heffenträger Ferenc Méhek a természet színpadán című előadása, délután a Ziránó Bábszínház előadása, Joós Tamás énekmondó előadása várja a közönséget.

Őriszentpéteren az ünnepélyes megnyitó után ökumenikus terményáldásra kerül sor, ezt követően pedig kézműves foglalkozások, például töklámpás faragás kezdődik. Kora délután helyi néptáncegyüttesek, énekkarok lépnek fel, öt órától az Ismerős Arcok ad élő koncertet, este pedig hagyományosan a tökkirály választás és a fesztiváldíjak átadása következik, a napot töklámpás felvonulás és a Budapest Marching Jazz együttes koncertje zárja.

A kirakodóvásár és a kézműves foglalkozások és a délelőtti családi és gyermekprogramok vasárnap is folytatódnak, sőt Magyarszombatfán, ahol helyi termékek vásárát tartják, cserépedényben és bográcsban főtt ételeket kóstolhatnak az érdeklődők.

tökfesztivál, Őrség

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek