Vénégy-infók: a Cari Cari nem jön, beugrik a Mehringer – és még a Duna alatt is átsétálhatsz!

2025/06/11  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A színházi produkciókon és koncerteken túl kreatív alkotói workshopok, kenutúrák, hajókirándulás, valamint exkluzív vezetett túra keretében Duna alatti séta is várja a fesztiválozókat július 2. és 5. között Nagymaroson, a Vénégy Fesztiválon.

Fotók: Vénégy Fesztivál

A zenei programokról már beszámoltunk, a linkeket a cikk végén találod. Új infó, hogy a Cari Cari előre nem látható okok miatt lemondta a fellépését, de nincs para, helyettük a Mehringer fogja szétszedni a Koncertsátrat. Róluk legutóbb itt ejtettünk szót, most pénteken (06.13.) pedig a Müpában lépnek fel.

A nem zenei programok közül kiemelnénk, hogy szerveznek kenutúrákat is, amelyek során lélegzetelállító perspektívából csodálható meg a dunakanyar, de idén először a Nagymarost és Visegrádot összekötő alagút is megnyílik. A július 5-i, Duna alatti sétákra (2 db) csak fesztiválkaraszalag birtokában lehet regisztrálni – és arra is kérnek mindenkit, hogy mivel nem tömegeknek szól a program, ha beregeltél, menj is el, ne vedd el mástól a lehetőséget. A Dunakanyar amúgy hajóval is felfedezhető lesz, a fesztiválozók 20% kedvezménnyel válthatnak majd jegyet a Mahart Visegrádi körjáratára.

Fontos infó az is, ki hogy jut oda vagy vissza. Bármivel is mész, a kempingben megszállhatsz, más lehetőség nem nagyon van, hacsak nem ismersz valakit a környéken, akinél elkecózhatsz. Vonattal kiválóan ki lehet jutni, vissza már nem annyira, mert a fesztiválidőhöz képest korán indul az utolsó szerelvény. Viszont! Lesz transzfer, hurrá. Hogy mikor és hová, azt itt tudod megnézni.

1. figyelmeztetés: A busz transzferekre csak korlátozott számú jegyet tud partnerünk biztosítani, így érdemes minél előbb befoglalni a helyed!

2. figyelmeztetés: Jegyvásárláskor figyelj, hogy a megfelelő dátumot válaszd ki, ha például pénteki napijegyed van, akkor a szombat hajnali buszra kell jegyet váltanod!

A koncertek és holdfényes éjszakai bulik mellett a Duna-parton lesznek kézműves workshopok a DDC Kreatív Alkotóműhelyben, sőt, a Duna-Dráva Cement Kft. jóvoltából a környezettudatosság és az újrafelhasználás jegyében, környezetbarát anyagokból és hulladék felhasználásával készíthettek textil és bőr ékszereket, tornazsákot, kulcstartót és kézzel festett legyezőt, de stresszcsökkentő mindful himző workshop is színesíti a programot... erz nagyjából olyan misztiikus számunkra, mint a sajtótájékozató során többször is elhangzó tapadókorongos íjászat szókapcsolat :) Lesz amúgy még foci, petanque, tollas, ping pong, strandröplabda, lengőteke, valamint élő-csocsó. Plusz a hölgyeknek ingyenes sminkelés és hajformázás is.

Mindezek mellett virtuóz zsonglőr- és akrobata mutatványok, óriási lángoló cuccok, utcaszínház, bohóc show, fény show, valamint extrém síbajnokság (????) is szerepelnek a fesztivál programjában. A lengyel Concept Cultura csapata pedig a VR sátorban várja majd a virtuális valóságban elmerülni vágyókat, de a híres magyar fotográfus, Robert Capa élete is megelevenedik A szerencsejátékos című monodráma részeként.

Amit mi nem mondtunk el, azt elolvashatod itt.

 

VéNégy Fesztivál: a hazai zenei élet kiválóságai indítják a nyarat Nagymaroson

 

HangPart: ahol az elektronikus zene és a természet összefonódik a VéNégy Fesztiválon

 

Nem csak a szülinaposokat várja a VéNégy fesztivál – teljes a program

 

VéNégy Fesztivál: színházjeggyel ingyenesek a koncertek

 

VéNégy Fesztivál

 

 

Szólj hozzá!


Love Hurts 50: Budapestre érkezik a NAZARETH

Love Hurts 50: Budapestre érkezik a NAZARETH

Ősszel ismét Budapestre érkezik a Nazareth. A Bending the Rules című turné egyik apropója legnagyobb slágerük, a Love Hurts, amit éppen 50 éve,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

ELMARAD: Annie Lennox szelleme is velünk lesz: EURYTHMICS – Dave Stewart feat. Vanessa Amorossi az Arénában

Dave Stewart, a Eurythmics társalapítója és zenei mozgatórugója nyári turnéja keretén belül – eredetileg 38 nap alatt 19 koncert szerepelt a tervben – 2025. július 29-én a Papp László Budapest Arénában lépett volna fel, de a budapesti – és még pár – állomást kivették a turnéból. (Nem kaptunk magyarázatot, miért.)

Arénakoncertet ad a zenekar, amely egy képregényhősről kapta a nevét

Miután lezúzták a Hellfest, a Rock am Ring és a Rock im Park színpadait, a Lorna Shore zenekar most egy európai headliner turné hírével rukkoltak elő.

A Foo Fighters bejelentette az európai turné állomásait – Budapest nincs közöttük

A Foo Fighters bejelentette TAKE COVER TOUR című 2026-os európai turnéját – a kontinens legnagyobb stadionjait és fesztiváljait járják végig június és július között.

Hosszú kihagyás után újra Budapesten a Deep Forest

Novemberben ismét egymást váltják a sokszínű zenei programok az A38-on. Három különleges estét ajánlunk a hónap koncertjei közül, amelyekből kiemelkedik a Deep Forest koncertje, akik – emlékeink és cikkeink szerint – 2013-ban jártak legutóbb nálunk. Beszámolunk a Hajó szívet melengető akciójáról és ajánlunk egy decemberi...
Új koncertek