Ki ölte meg Barta Tamást, az LGT legendás gitárosát?

2018. október 21.  ·   Filmajánló   ·  koncert.hu, MTI

Hajdú Eszter forgatókönyvéből és rendezésében, "Siess haza, vár a mama" címmel film készül Barta Tamásról.

Fotó: MTI. Somló Tamás, Presser Gábor, Laux József, Barta Tamás (1974)

A dokumentumfilm dráma az 1970-es évek legendás rockzenésze, a Hungária majd az LGT szólógitárosa, az amerikába “disszidált” Barta Tamás és Magyarországon maradt édesanyja rendhagyó kapcsolatára koncentrál.

Barta Tamás az egyik, ha nem a legjobb magyar rockgitáros volt, a fojtogató diktatúra  – és anyjával való kapcsolata elől  – menekült Los Angelesbe. A film alapjául az 1974-1982 között kazettákra rögzített és a közelmúltban megtalált eredeti “hangos levelek” szolgálnak. Az akkor már Los Angelesben élő, Magyarországon a “hazatérés megtagadásának bűntettéért” elítélt fiatalember és édesanyja tízezer kilométer távolságból magnókazettára rögzített üzenetekkel tartotta a kapcsolatot éveken át a viszontlátás reményében.

Ahogy azt  a Mix Online-on  olvastuk, egyáltalán nem véletlen, hogy a rendező ezta  témát választotta:

"Az édesanyám Barta Tamás anyukájának fogadott lánya, aki élete utolsó tizenvalahány évében együtt lakott velünk Zuglóban. Tamás anyukájának, Friedman Edit néninek 2008-ban bekövetkezett halála után huszonkét hangkazettát találtunk a holmijai között. 1974 és 1982, azaz Tamás disszidálása és a halála között az édesanya és fia ezeken a „hangos leveleken” küldték el egymásnak az üzeneteiket. Edit néni mindig is szerette volna, ha dokumentumfilmet forgatok Tomiról, de korábban soha nem találtam „fogást” a történetén, nem éreztem motivációt a film elkészítéséhez. A végighallgatásuk után azonban kiderült, hogy nem csupán kordokumentumok kerültek elő, hanem erős érzelmi, drámai töltéssel rendelkező hangfelvételek is, amelyek szinte megkívánták, hogy dokumentumfilm alapjai legyenek."

Az LGT gitárosát 1982-ben két golyóval végezték ki Hollywoodban. Halálát öngyilkossággá nyilvánították. Mint ahogy az lenni szokott a látszólag magyarázat nélküli eseményekkel, utólag több "lehetséges verzió" is született Barta halálára. Az egyik szerint drogügyletbe keveredett, a másik szerint üzleti leszámolás állt a két szívbe fúródó golyó hátterében. Az a verzió is felmerült, hogy ezeket a golyókat nem is neki szánták, csak rosszkor volt rossz helyen. Egyben minden elmélet megegyezik: az "öngyilkosságot" kizárólag azzal magyarázták,  hogy egsrészt így nem kellett édesanyjának kifizetni az életbiztosítása összegét., másrészt akkor nem volt – és mostanság sem az – szokatlan elintézési mód, hogy egy leszámolás áldozatát öngyilkossá nyilvánították. 

Felmerül persze a kérdés, hogy Barta milyen mentális állapotban volt akkor. Hajdú Krisztina filmjében megszólal akkori mennyasszonya is, akivel már az esküvőjüket szervezték...

A filmet 2019 februárjában mutatják be. Gyártója a Miradouro Kft., producere és zeneszerzője Mester Sándor klasszikus gitárművész és zeneszerző.

Ami a zenélést illeti: Barta akkor maradt kint, amikor az LGT 1974-ben az USA-ban turnézott. A fiatalabbak kedvéért elmondjuk, hogy itthon ez akkor komoly következményekkel járt. Ahogy említettük már, a bíróság távollétében elítélte, itthoni vagyontárgyait elkobozták. Az édesanyjára – no és persze a zenekarra is bajt hozott a döntése, útlevelüket elvették, megfigyelték őket, az LGT átmenetileg tiltólistára került. Barta helyére aztán megérkezett Karácsony János, és az Loksi gőzerővel gázolt át az előtte tornyosuló akadályokon. A szabadság hazájában sajnos Barta Tamásnak nem sok babér termett zenei téren, stúdiózenészként ugyan besegített például a Beach Boysnak, de aztán olyat hívtak helyette, akinek a zenésznyelv is a kisujjában volt. (Ezt Presser Gábor mondta 20100-ben a Borsnak).

Visszatérve a címbeli kérdésre, a rendező a Mix Online-os interjúben ezt nyilatkozta:
"A közönségnek lesz majd benyomása arról, hogy valójában mi történhetett vele. Nem tartom sorsszerűnek Tomi életének tragikus végét, valami miatt mégis ez volt a végzete. A film különböző válaszokat ad majd a történtekre, de ítéletet nem fogunk mondani."

Mi nem kifejezetten a krimibe illő befejezés miatt vagyunk kíváncsiak a filmre – mindenképpen megnézzük!

Barta Tamás, LGT, USA, dokumentumfilm, Hajdú Eszter

 

 

Szólj hozzá!


Gödöllői mulatság Fenyő Miklós, Halász Judit és az Anna and the Barbies társaságában

Gödöllői mulatság Fenyő Miklós, Halász Judit és...

A nyári fesztiválszezon végeztével, de még a tél beköszönte előtt rengeteg városi/kerületi rendezvényen találhatunk ingyenes koncerteket. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Ez meg ZAZ

A francia énekes-gitáros lány (na jó, legyen énekesnő, végül is már a negyvenediket tapossa) nem először lép majd fel szombaton a Budapest Parkban, három éve szinte napra pontosan ekkor adott koncertet, és korábban is zenélt már Budapesten.

Zenés fürdőzés, Zalatnay Sarolta, retrópartik: Strandok Éjszakája 2019

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját, a 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek