Caramel, Rúzsa Magdi és Vastag Csaba sütit árulnak a Bazilikánál vasárnap

2018/12/16  ·   Jószolgálat   ·  koncert.hu

Hazánk legnagyobb sztárjai fogtak össze az autizmussal élőkért a szeretet ünnepén: vasárnap a bazilika előtt tart egész napos sütivásárt az Út a Mosolyért Alapítvány Caramel, Rúzsa Magdi és Vastag Csaba segítségével.

A fotó illusztráció

Egész nap fi­nomabbnál finomabb sütiket fognak árusítani, a befolyt összegből pedig az alapítvány szeretné létrehozni az első Autista Krízis Házat és Oktatási Központot, amely az autizmussal élőknek nyújtana segítséget krízishelyzetben.

Molnár Ferenc Caramel személyes érintettsége okán is szívesen vállalta el a felkérést: testközelből is ismeri, milyen együtt élni ez­zel az állapottal, ugyanis 21 éves öccse, Barna autista.

"Szívesen állok ilyen kezdeményezések mellé, hi­szem, hogy egy is­mert embernek a jó ügyekért kötelessége harcolni. A jótékonykodás több okból fontos ne­kem, például azért is, mert rossz körülmények között nőttem fel. Sosem szégyelltem a származásomat, és azt, hogy tudom, mi a nélkülözés, vagy mivel jár, ha eltérsz az átlagtól. Nekem a szorgalmam és az istenhitem segített kitörni ebből. Az autizmus szintén szívügyem, mert családilag is érintett vagyok, ismerem a betegséggel járó kihívásokat. Fontos lenne felhívni a figyelmet arra, hogy az autista emberek is a társadalmunk fontos és megbecsült tagjai, akik ugyanúgy sze­retnek és keresik a szépet, mint mi"mondta a Blikknek az énekes.

 

jószolgálat, jótékonyság, karácsonyi vásár, autisták, Caramel, Rúzsa Magdi, Vastag Csaba

 

 

Szólj hozzá!


Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb tolják a szervezők a Bánkitó Fesztivált

Véget érnek a hosszú séták a sötétben: arrébb...

Nagy a mozgás: nemrég számoltunk be, hogy a Szeláví és a Bujtor fesztivál is helyet változtat (link a cikk alján), most azt a hírt kaptuk, hogy a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

artist2watch: egymillió fontos bankjegy független zenészeknek

Független hazai előadók részére indít komplex támogatási programot a WMMD. A zenei disztribútor idén összesen 6 előadónak segít az előrejutásban – a közel egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható.

Akik a hátukon viszik a zenét – könyv jelent meg a rockkoncertek roadjairól

Roadlegendák, legendás roadok címmel könyv jelent meg a hazai pop-rock színtér jól ismert technikusairól, azaz a roadokról. A kiadványt szombaton mutatták be a Rockmúzeumban.
Új koncertek