Koncertek, adományok, Joulupukki: hónap végén megkezdi a termelést a Mikulásgyár

2 hete  ·   Jószolgálat   ·  koncert.hu, MTI

Idén már 15. alkalommal, a Millenáris Parkban nyitja meg kapuit a Mikulásgyár központi helyszíne, ahol november 29-től december 21-ig várják a rászorulók számára felajánlott tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szert, jó minőségű ruhát, játékot, könyvet, édességet – cserébe jó sok koncertet kínálnak.

Fotó innen: autosajto.hu

A megnyitó november 29-én 11 órakor lesz, az ünnepségen részt vesz Joulupukki, a finn Mikulás is, aki december 1-jén és december 6-án is ellátogat a központi helyszínre. Az adományozni vágyókat naponta 9 és 21 óra között fogadják. A Millenáris mellett a Lurdy Házban is várják a felajánlásokat, és a József Attila Színház előtere is gyűjtőponttá válik.

Az adományok több postán is ingyen feladhatók, zárt, szállításra alkalmas csomagolásban. A küldeményekre rá kell írni csupa nagybetűvel, hogy MIKULÁSGYÁR.

Kétezernél több önkéntes és munkatárs vesz részt a programban, mintegy 120 tonna az az adománymennyiség, amely megfordul a Mikulásgyárban, a postákon pedig naponta átlagosan 400 csomagot adnak fel.

A nagylelkű adományozókat koncertekkel várják, a Nagyszínpad kisebb fesztivállal felérő programja így néz ki:

november 30., péntek

11:00 NYITÓCEREMÓNIA, JOULUPUKKI részvételével

14:00 Peller Károly

15:00 Peter Srámek

16:00 Fábián Éva

17:00 Kozma Orsi

18:00 Szinetár Dóra

 

december 1., szombat

14:00 Szirota Jennifer

15:00 Cozombolis

16:00 Oláh Gergő és a TücsökZenekar

16:45 Vastag Csaba

18:00 Padödö

19:00 Palcsó Tamás

 

december 2., vasárnap

13:15 Bergengóc Zenekar

14:00 Szandy Hercegnő

15:00 Veréb Tamás

15:30 Opitz Barbara

16:00 Nyári Aliz és Edit (Summer Sisters)

17:00 Pély Barna

18:00 MDC

19:00 Curtis

19:45 Rácz Gergő

 

december 6., csütörtök

10:00-12:00 JOULUPUKKI a MikulásGyárban

14.30 Szűcs Gabi

15:00 Nagy Ricsi

16:00 Siklósi Örs (AWS)

17:00 Miss Bee 

18:00 Sári Évi

19:00 Kasza Tibi

 

december 7., péntek

13:30 Varga Bálint Trió

15:00 Dúró Nilla

15:30 Antal Otti

16:00 Czibi Norbert

17:00 Benji

17:30 Chase - Gunics Rafy

18:00 Balog Janó - X Faktor

19:00 Éliás Junior

17:00-18:30 JOULUPUKKI a LURDY HÁZBAN

 

december 8., szombat

13:00 Wild Buffalo

14:00 Ya Ou - Baki József

16:00 Torres Dani

17:00 Bátori Miki Akusztik

17:45 V-TECH

19:00 Varga Viktor

 
december 9., vasárnap

13:30: Nyitrai Eszter

14:00 Barbee

15:15 Csomópont

16:00 Mujahid Zoltán

17:00 Jolly és Suzy

18:00 HandaBanda

19:00 Cserpes Laura
19:45 Ocho Macho akusztik
20:30 Curtis

 

december 14., péntek

14:00 Zanzibár

15:15 Tóth Andi - Szabó Ádám

17:00 Kelemen Kabátban akusztikus minikoncert

18:00 Király L. Norbert

19:00 Pintér Tibor Tenya

20:00 Ágoston Anita, Kabai Alex és Tóth Olivér ünnepi műsora

 

december 15., szombat

14:00 Farkas Sándor - Tigli Hande Tímea

15:00 Jana Shabes

16:00 UNISEX

16:30 Pintácsi Viki és a Vikik Suli

17:00 Hamar Barni

18:00 Patai Anna

18:45 Szőcs Renáta

19:15 Dmitrij Gorbunov

december 16., vasárnap

13:00 Zumba Gold

14:00 Rita Sound Stúdió

15:00 a Budapesti Operettszínház kiskoncertje

16:00 Malek Andi Soulistic

16:45 Antal Timi

18:00 Bebe

19:00 Rakonczai Imre


december 21., péntek

12:30 Kádek Akadémia - Énekelj szabadon!

14:00 Pingvin Pityu és barátai

16:00 Tolvai Reni

17:00 BuliOne Zenekar

17:45 Hamar Barni

18:00 Pintácsi Viki és a Vikik Suli

19:00 Singh Viki

19:45 Kocsis Tibor

Mikulásgyár, Mikulás, Joulupukki, adományozás, koncertek

 

 

Szólj hozzá!


Nótár Mary a Muki fiával tért vissza három év kényszerszünet után

Nótár Mary a Muki fiával tért vissza három év...

A "Muki fia" egy roma dal, amelyet igazándiból a Parno Graszt tett széles körben ismertté – baráti körökben Békedalként forog közszájon...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világhírű gospel-dal története, amelyet eddig már 67 millióan láttak – magyar csattanóval!

Azért valljuk be, még akkor is nagy szám ez, amikor hetente robbannak be olyan dalok, klipek, szövegvideók, amelyeknek pillanatok alatt szalad fel milliókig a számlálójuk. A cikkünk tárgya azonban mindenhonnan nézve egy igazi gospel-dal, nem egy divatos pop-, rock- vagy bármilyen sláger.

Living-Loving – volt egyszer egy Sziámi életHŰ-koncert

Valamikor a nyáron került a kezembe egy szórólap, amelyen ezt az előadást hirdették, és felkeltette a kíváncsiságomat, hogy mit lehet a rajta szereplő vendégfellépők névsorából kihozni, úgyhogy már akkor elhatároztam, hogy igyekszem majd megnézni. Sikerült.

A magyar rockzene eddig kiadatlan kincsei jelennek meg bakeliten

A november 22-én megjelenő vinyl lemezek egyikén Mészáros Márta 1970-es filmje, a Szép lányok, ne sírjatok zenéje, a másik kettőn a V'Moto-Rock-előd V'73, illetve az etnorockot játszó Barbaro koncertfelvétele hallható.
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek