500 fő felett is lehet rendezvényt tartani

2021/05/22  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

Amennyiben az szabadtéren van, viszont kizárólag védettségi igazolvánnyal lehet részt venni rajta – írja a Magyar Közlöny. Megpróbáltuk értelmezni a legfrissebb szabályokat, reméljük, úgy értettük, ahogy kellett.

500 fő felett is lehet rendezvényt tartani

A pénteken megjelent Magyar Közlöny pontosította az eddigi kormányzati közléseket.

Amit sikerült kihámoznunk belőle:

A zárt téri rendezvények – kivétel a magán- és családi rendezvények, amelyek legfeljebb 50 fő részvételével, a lakodalmak pedig akár legfeljebb 200 fő részvételével korlátozás nélkül tarthatók – csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára szabadok.

Egyéb szabadtéri rendezvény – nem részletezik, mire gondolt a szabályalkotó –  500 főig korlátozás nélkül tartható (gyűlés is), 500 fő felett azonban csak koronavírus ellen védett személyek vehetnek részt rajta. (A számok a rendezvényen jelenlevő foglalkoztatottak számán felül értendők.)

Ahogy kezd kialakulni bennünk a kép, a szabadtéri zenés, táncos rendezvények – nem részletezik, mire gondolt a szabályalkotó, de szerintünk pl. a koncertek – alkategóriát képeznek, és a zenés-táncos együtt értendő, ennek később lesz jelentősége: életkorra való tekintet nélkül csak és kizárólag védettségi igazolvánnyal látogathatók. Az alkategóriára abból következtettünk – nem nagyon segít minket ebben a fogalmazás –, hogy ebben az esetben nem jelöl meg létszámkorlátot a szöveg, tehát bizonyára a fentiek érvényesek mindezekre is.

UPDATE:

Most már hivatalos: 18 év alattiak is részt vehetnek a zenés, táncos rendezvényeken

A védettségi igazolvánnyal kapcsolatban viszont elég egyértelmű a megfogalmazás:

"Tilos zenés, táncos rendezvényt koronavírus ellen nem védett személyek számára szervezni, tartani, meghirdetni, arra fellépőket, illetve nézőket toborozni."

A szabály szerint a zenés, táncos rendezvény szervezője, valamint a zenés, táncos rendezvény helyszínének üzemeltetője vagy vezetője, illetve a szervező, az üzemeltető vagy a vezető alkalmazottja köteles annak a személynek a beléptetését megtagadni, valamint a belépését megakadályozni, aki a koronavírus elleni védettségét nem igazolja.

Tehát számítsatok arra, hogy a biztonsági emberek elkérik a kapuban a védettségi igazolványotokat – és NE ŐT szidjátok, ha a hiányában nem enged be. Akkor se őt szidjátok, ha beenged, nem ő találta ki ezt a kártyázási dolgot. A védettségi igazolvány felmutatásával egyenértékű, ha a védőoltást igazoló applikációval igazolod az oltás(ok) meglétét.

A maszkhasználatra vonatkozó rendelkezéseket úgy értelmeztük, hogy neked nem kötelező, a személyzet maszkviseléséről pedig a főnök dönt.

A lakodalom az nem rendezvény, hanem családi esemény vagy magánrendezvény. A családi eseményen vagy magánrendezvényen a válogatott lemezbemutatás vagy élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatás engedélyezett, bármit is jelentsen ez.

Mi az, ami nem zenés-táncos rendezvény?

  • Az előadó-művészet valamennyi ágának fellépése céljából megtartott esemény, ami
  • az e művészet céljára rendelt helyszínen kerül megtartásra,
  • előre megváltott ülőhelyre szóló jegy ellenében látogatható, és
  • a néző az előadás időtartama alatt az előre megváltott ülőhelyén köteles tartózkodni.

Feltételezzük, ebbe a kategóriába tartoznak pl. a színházi előadások és az ültetett koncertek, ahol zene mehet, de táncolni, csápolni, pogózni tilos. Arra gondolunk először, hogy ha U500-as ültetett koncertet szervezel, nem kell elkérned a védettségit, amennyiben szabadtéren van a koncert és mindenki senki sem táncol. (Azt nem tudjuk, hogy ha egy erdő közepén rendez valaki ültetett-helyjegyes koncertet, akkor mi van, mert ez a legnagyobb fantáziával sem nevezhető "e művészet céljára rendelt helyszínnek", de biztos lesz erre is megoldás.)

A HVG másképpen értelmezte mindezt, szerintük

"ha a koncertet előre megváltott jeggyel, ülőhelyekkel rendezik meg, akkor az nem zenés, táncos rendezvénynek minősül, hanem kulturális eseménynek, amelyre más szabályok vonatkoznak. Tehát védett felnőttek, védett 16-18 év közöttiek, illetve 16 év alattiak felnőtt kíséretében látogathatják" ezeket a rendezvényeket.

És igazuk is van, ehhez azonban elő kellett keresni a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet, amelyben leírják, hogy

"A jegy megváltásával látogatható kulturális eseményen nézőként a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt."

Összefoglalva: a "rendes" koncert, a fesztivál zenés, táncos (az egyértelműség miatt mi zenés-táncosnak írnánk) rendezvény, s akárhányan vannak, csak védettségivel mehetnek be rá.

De legalább bemehetnek.

Felmerült a kérdés valahol, hogy mi van a fellépőkkel és a személyzettel.

Ez:

"A zenés, táncos rendezvény helyszínén, életkorra való tekintet nélkül – az (5) bekezdés szerinti kivétellel – kizárólag koronavírus ellen védett személy tartózkodhat."

(5) A zenés, táncos rendezvény helyszínén – a videoklip-forgatáson vagy más audio- vagy videofelvételen statisztaként történő közreműködés kivételével – koronavírus ellen nem védett személy is foglalkoztatható,azzal, hogy – a fellépők kivételével – a zenés, táncos rendezvény teljes időtartama alatt az 1. § (1) bekezdésében meghatározott módon köteles maszkot viselni.

484/2020. (XI. 10.). 1 § (1) A hatodik életévét be nem töltött kiskorú, valamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személy kivételével mindenki köteles maszkot viselni.

Segítettünk?

A rendelet  az ötmilliomodik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját követő napon lép hatályba. Ma reggel 4 898 866-on állt a számláló.

Szóval, mindezt megírta a Magyar Közlöny... mi pedig így értelmeztük. Ha ellenőriznél minket, ide kattinst.

 

 

 

 

 

Magyar Közlöny, zenés rendezvények, táncos rendezvények, védettségi igazolvány, szabadtéri rendezvény

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek