Alapi a kanapén – az Edda gitárosa ismert rockslágereket dolgoz fel

2020/04/23  ·   Karanténban a világ   ·  Labancz Andrea

Mi is unjuk, ők is unják, mindenki unja. Egyetlen szó: karantén. Ki-ki a maga módján próbálja hasznosan tölteni a hirtelen ránk szakadt rengeteg szabadidőt. Most épp az Edda gitárosa, Alapi István vágott bele egy közösködős projektbe.

Fotó: mandiner.hu

A zenészek koncertek híjján most a közösségi platformokra koncentrálnak – az elmúlt hetekben ennek már számos megjelenési formájába belekóstolhattunk. Nehéz újat mutatni, és igazából az Edda gitárosaként ismert Alapi István projektjében sincs semmi különösebb, amire felkapná a fejét az ember, de ingerszegény környezetben minden apróságnak tudunk örülni.

A dolog lényege, hogy ismert rockslágereket dolgozott fel hazai énekesek/zenészek közreműködésével, és ezt a már szokásos otthoni verziós videókból rakták össze. A végeredményhez hozzájárult például Szandi és az ő hites ura; Bogdán Csaba, az idén A Dal című műsorban bíráskodó Pély Barna, a Back II Black egykori frontembere Bebe, Kovács "Kovax" Péter és a számos metálzenekarból ismerős Nachladal István.

online, karantén, járvány, új videó, Edda, Alapi István, Szandi, Bebe, Bogdán Csaba, Nachladal István, Pély Barna, Kovács

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek