Döntött a kormány – vége a dalnak: fesztiválok helyett garázskoncertek

2020/07/30  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

A jelenlegi járványügyi helyzetet elemezve úgy döntött a kabinet, hogy nem engedélyezik az 500 fő fölötti rendezvények megtartását– mondta ma Gulyás Gergely.

 Photo by cottonbro from Pexels

A miniszter elsőként a környező országok adatait sorolta fel, mindegyik növekedő tendenciát mutat, különösen a Balkánon komoly a helyzet.

Magyarországon ugyan stagnálásról beszélhetünk, a hatályban lévő bármilyen változtatás azonban kockázatos lenne, a kormány a jelenlegi intézkedéseken nem kíván változtatni, a jelenlegi korlátozások (max. 500) augusztus 15. után is maradnak.

A zenész szakmáról is szó esett, a kormány külön 5,3 milliárd forint támogatást fog nyújtani a zeneiparnak, amelyet garázskoncertek felvételére adnak, akármit is jelentsen ez, biztos, valahol az autós koncertek tájékán kell keresgélni...

A kiválasztásba állítólag neves zenei producereket vonnak majd be, és az összegből 800 millió kifejezetten a cigányzenére megy majd.

A projektet a Magyar Turisztikai Ügynökség vezényli majd le.

Azt nem tudjuk, hogy a földbe állt fesztiválszakmát miként kívánják ebből megsegíteni.

 

 

 

 

kormányinfó, Gulyás Gergely, kabinet, tömegrendezvények, augusztus 15.

 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek