Messze Mississippi – Az USA két államában már teljes kapacitással mehetnek az élő koncertek

2021/03/03  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu

Texas és Mississippi egyaránt feloldja a kötelező maszkviselést és 100 százalékra növeli az államokban működő vállalkozások és létesítmények kapacitását. Ez azt jelenti, hogy a tömegrendezvényeknek nem lesz akadálya, a stadionok, koncerttermek és más nagy helyszínek e két állam határain belül korlátozás nélkül működhetnek.

Az USA két államában mostantól teljes kapacitással mehetnek az élő koncertek

Noha március 10-től – csaknem egy év után – minden texasi vállalkozás teljes kapacitással elindulhat, saját hatáskörben továbbra is korlátozhatják a részvételt vagy saját belátásuk szerint további biztonsági protokollokat vezethetnek be – jelentette be Greg Abbott kormányzó.

Azt is elmondta, hogy a GA-34 számú utasítást azért adhatta ki, mert az átoltottsággal és a megfelelő gyógyszerek alkalmazásával Texasnak már megvannak az eszközei, amelyek megvédik az embereket a vírustól.

"Most azzal tesszük a legtöbbet a texasiak megélhetése és a normális élet helyreállítása érdekében, ha Texast 100% -osan megnyitjuk" – tette hozzá.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy senki se higgye azt, hogy a COVID-19 eltűnt, de a gyógyulásokból, az átoltottságból, a kórházban ápoltak számából és az óvintézkedések betartásából egyértelműen kitűnik, hogy a texasiak felelőséggel viselkednek, a központi korlátozásokra már nincs szükség, de természetesen minden embernek szerepet kell vállania a saját és mások biztonsága érdekében.

Mississippi kedden külön utasítást adott ki a maszkviselés feloldására, és minden vállalkozás zöld utat adott a teljes kapacitással történő újranyitásra. 

"A kórházban ápoltak és az esetek száma zuhant, az oltás gyorsan megy. Itt az ideje!" – írta Tate Reeves Mississippi kormányzó a Twitteren.

Eddig több mint 3,5 millió texasi kapott legalább egy dózist a COVID-19 vakcinából, 1,8 milliót pedig teljesen beoltottak. Mississippiben az állam lakóinak 14,1% -ának megvolt az első adag, és 7,6% -uk teljes oltással rendelkezik.

Iowban és Montanában nemrégiben feloldották az egész országra kiterjedő maszkviselést, míg Massachusetts teljesen feloldja az éttermek beltéri működésére vonatkozó tiltásokat és lehetővé teszi a koncerttermek 50 százalékos működését.

A múlt hónap végén a Live Nation vezérigazgatója, Michael Rapino optimistán azt nyilatkozta, hogy a nagyszabású amerikai koncertek minden eddiginél közelebb vannak a visszatéréshez.

A próféta szóljon belőle, és próféciája minél hamarabb érvényes legyen itt, a Moszkva téren is...Hiszen a rock and rollban mind egy követ fújunk.

(via blabbermouth)

 

Texas, Mississippi, újranyitás, covid, élő koncertek, tömegrendezvények, Live Nation

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek