Menopauza

Montenegróban tilos a buli, Debrencenben elmaradt a Víztoronyba hirdetett koncert

2021/12/30  ·   Karanténban a világ   ·  koncert.hu, MTI

Betiltotta a szilveszteri mulatságokat a montenegrói kormány szerdán, illetve minden tömeges szórakozást korlátozott december 30. és január 12. között.

Illusztráció: Pexels

A döntés értelmében a vendéglátóhelyek és a szálláshelyek éttermei szilveszter éjszakáján hajnali egyig tarthatnak nyitva, és csakis védettségi igazolvánnyal rendelkezők tartózkodhatnak ott. Ebben az időszakban szólhat a zene, illetve előadók is felléphetnek. Csütörtöktől kezdődően január 12-ig a vendéglátóhelyek csakis 22 óráig tarthatnak nyitva, tilos a tánczene, illetve előadók fellépése is. A montenegrói kormány az említett időszakban betiltott minden egyéb bulit, lakodalmat, születésnapi ünneplést és zenei fesztivált, ahogy a nagyszámú részvétellel szervezendő magánrendezvényeket is.

Mindeközben Franciaországban a kormány a hét elején új törvénytervezetet fogadott el, amely oltási igazolást kíván bevezetni a karanténintézkedések helyett. Ennek értelmében jövő hétfőtől legalább három héten át ismét korlátozzák a nagyszabású rendezvényeket, megtiltják a közönség előtt tartott koncerteket, valamint az étel- és italfogyasztást a mozikban, színházakban és a tömegközlekedésen.

A belga kormány viszont visszavonta a koronavírus-járvány megfékezésére nemrégiben bevezetett, szigorított korlátozó intézkedések egy részét, bizonyos feltételek mellett hamarosan újra megnyithatnak a mozik, a színházak és a koncerttermek. A kormány egy héttel ezelőtt jelentett be szigorításokat, hogy megfékezzék a koronavírus omikron variánsának terjedését. Vasárnaptól a moziknak, színházaknak és koncerttermeknek be kellett zárniuk, és tilos volt minden olyan beltéri rendezvény megtartása, ahol több mint 200 ember vesz részt. A rendezvénysátorban tartott kültéri eseményeket is betiltották. Az intézkedés felháborodást keltett a kulturális szektorban. A szakma képviselői aláírásokat gyűjtöttek a rendelet megváltoztatására, több mozi és színház megszegte a szabályokat és megtartotta előadásait.

Ami Magyarországot illeti, nálunk nincsenek korlátozások, viszont a covid így is bele tud szólni a programszervezésbe: elmaradt a december 29-re hirdetett tripla koncert a Nagyerdei Víztoronyban – számolt be a Dehir. Úgy indult, hogy hatalmas buli lesz az Analog Balaton, a Crams és a Galaxisok részvételével. Menet közben aztán jött a hír, hogy a Galaxisok covid megbetegedés miatt nem tudnak fellépni, helyettük ugrik be majd a Felső Tízezer, végül a szervezők úgy döntöttek, az egészet áttolják 2022. február 25-re. A Galaxisok a Dürer-beli koncertjüket sem tudták megtartani, annak pótdátuma: 2022. március 2.

Szebb évet mindannyiunknak!


   

covid, Montenegro, Belgium, Franciaország, Debrecen

 

 

Szólj hozzá!


Van emléked a ’86-os Queen-koncertről? Most megmutathatod!

Van emléked a ’86-os Queen-koncertről? Most...

A Magyar Zene Házában 2026 tavaszán Freddie Mercuryhoz kapcsolódó nagyszabású kiállítás nyÍlik, amelyhez az intézmény a közönség...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A grunge-gyerekek új hulláma: Violet Grohl és Toni Cornell a reflektorfényben

A kilencvenes évek grunge-mozgalma nemcsak zenei stílust teremtett, hanem egy egész mitológiát, amely máig meghatározza a rockkultúra emlékezetét. A mozgalom nagyjai – Kurt Cobain, Chris Cornell, Layne Staley és társaik – generációjuk fájdalmát, dühét és érzékenységét fogalmazták meg, és bár többen tragikusan fiatalon...

A Maneskin feloszlott vagy csak szünetet tart?

A Måneskin viharos sebességgel hódította meg a világot, most mégis úgy tűnik, a tagok külön-külön keresik a saját hangjukat. Ebben az új, izgalmasan bizonytalan korszakban érkezik Thomas Raggi első szólólemeze.
Új koncertek