A város felett éppen Barbara lebeg

2020/06/03  ·   Klippremier   ·  koncert.hu

Sokáig nem értettük, hogy kerül egy német nyelvű betét a Napoleon Boulevard Júlia nem akar a földön járni című számának végére, de Vincze Lilla nagyon tudja lökni azokat kemény német szavakat. S mint azóta kiderült, ez a keménység volt a cél, és valljuk be: elérte. Nem véletlenül jutott éppen ez az eszünkbe...

A város felett éppen Barbara lebeg

Ez az egész gondolatmenet úgy keveredett ide, hogy mint tudjuk, a dalban Júlia nem akar a földön járni, fölszáll inkább a fejünk fölé, plusz a város felett lebeg.

Csakúgy, mint a Blahalouisiana énekesnője, Schoblocher Barbara, akit konkrétan daruval lóbáltak Székesfehérvár fölött. De kezdjük az elejéről.

Velük és az említett városban leforgatták ugyanis a Road Movie sorozat újabb epizódját. Mindenki nyugodjon le, mindez még a járvány miatti veszélyhelyzet kihirdetése előtt történt, azonban éppen ezen körülmények miatt a videó bemutatása megcsúszott egy kicsit, de most itt van:

A klip forgatási munkálatai extrém körülmények között zajlottak, a dal szövege ugyanis beindította a rendező, Szimler Bálint kreativitását.

A dalt hallgatva viszonylag hamar megszületett a klip alapötlete. Van egy nosztalgikus visszatekintés hangulata a szövegnek, a zenének a vonósokkal együtt egy könnyed lebegése. Azt éreztem fontos ez a lebegés érzet, amikor valaki kiszakad a közegéből és kívülről tudja látni azt, akár egy álomban. Emellett van egy olyan sor a szövegben, hogy "felmászhatsz sok panelház falán", szóval hamar kitaláltam, hogy Barbi egy panelház falán felfutva felrepülhetne a város fölé.” - mesélte első gondolatait a dal kapcsán Szimler Bálint, rendező. “Lévén ez egy elég bonyolult ötlet, a munka legnehezebb része az volt, hogy az operatőrrel, Nagy Zágonnal kitaláljuk a lehetőségekhez mérten, hogyan tudna a legérdekesebb lenni ez a repülés. Szerettünk volna minél kevesebbet az utómunkára hagyni, inkább a helyszínen forgatni, amit lehet, így hamar bejött a képbe Farkas Balázs, aki hasonló riggeléseket, reptetéseket és kaszkadőr munkákat csinált már korábban. Vele együtt ötletelve születtek meg a végső forgatási tervek. Felforgattuk kicsit Székesfehérvárt, jó értelemben.”

Így történhetett, hogy Barbara daruról lógva járt 10 emeletes panelházak és a székesfehérvári óváros utcácskái felett, ücsörgött háztetőn, utazott a Road Movie buszának tetején, sőt még egy óriáskerék küllői közé is kikötötték, amivel körbeforgott.

“Ez volt életem legextrémebb helyzete és nagyon élveztem. Sosem gondoltam volna, hogy én aki rettegek a vidámparkoktól is, ilyen dolgokat meg merek csinálni. Hála a nagyszerű stábnak végig biztonságban éreztem magam, bár fárasztó volt szinte két teljes napig a levegőben lógni, az óriáskerékről nem is beszélve. Szerintem zseniális az ötlet, amit Bálint kitalált, úgyhogy mindannyian nagyon hálásak vagyunk, hogy lehetőségünk volt egy ilyen nagy volumenű klipforgatásra, és Székesfehérvárnak is köszönjük a sok helyi segítséget.”

És ha már emlegettük, álljon itt a bevezetőben emlegetett dal is:

 

 

 

ROAD MOVIE, Blahalouisiana, Schoblocher Barbara, Székesfehérvár, Napoleon Boulevard

 

 

Szólj hozzá!


KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

KoreaON 2024: az acapellától a fergeteges K-pop buliig

Idén 5 éves a KoreaON kulturális fesztivál, ami évről évre megújuló programsorozattal jelentkezik. Májusban a Comic Con vendégrendezvényeként...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Egyetlen alkalommal újra megjelenik nyomtatásban a PESTI EST

Április 4-én (...) kerül a mozikba a rendszerváltás körüli időszakot felelevenítő Kék Pelikan című film. A bemutató kampányának részeként a filmet forgalmazó JUNI11 Distribution életre kelti a kilencvenes évek és az ezredforduló legendás programmagazinját – írja a Magyar Narancs.

Új tagot keres a Szent Efrém Férfikar

Ha hiszed, ha nem, a férfikar bejelentett, főállású énekest keres. A félig-meddig családi zenekarból ugyanis kiszáll Bubnó Márk – őt egy különleges koncerttel búcsúztatják, az eseményt csatoltuk.
Új koncertek